Névnap: Boglárka 

Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

A választási rendszer mentheti meg az MSZP-képviselőket (2009. április 8. 13 óra 30 perc)





MSZPA magyar választási rendszer működése lehetővé teszi, hogy az MSZP ne szenvedjen olyan drasztikus vereséget a júniusi EP-választáson, amekkorát a hazai támogatottsági adatoknak megfelelően várhatnánk, állítja Simon Hix és Michael Marsh, akik saját statisztikai modelljükkel a 2004-es EP-választások eredményét hajszál pontossággal jósolták meg.


Simon Hix, a London School of Economics, és Michael Marsh, a Trinity College Dublin professzora tegnap (április 7.) mutatta be az idei EP-választásokra vonatkozó előrejelzéseit. A saját modelljük alapján dolgozó szakértők mind az európai, mind a nemzeti szintű eredményekre vonatkozóan készítettek becsléseket.

Hix a 2004-es EP-választásokon már tesztelte a modelljét, és szinte tökéletes pontosságal jelezte előre a szavazás kimenetelét. A 2009. június 4-7. között tartandó EP-választásokra külön honlapot hozott létre két kutatótársával, "Predict09" néven.

Az MSZP nem bukik akkorát, a Fidesz nem nyeri túl magát

Az EP-ben jelen lévő magyar pártok helyzetét tekintve akár azt is mondhatjuk, hogy a Fidesz-en kívül mindenki jó híreket kap Hixtől.

A Predict09 ugyanis 7 mandátumot jósol az MSZP-nek, ami csak kettővel kevesebb a jelenlegi 9-nél, ráadásul úgy, hogy közben a Magyarországnak járó képviselői helyek kettővel csökkentek, 24-ről 22-re (Lásd Link Dossziénkat).

A viszonylag kedvező előrejelzés ellenére az MSZP EP-delegációja az EurActiv megkeresésére azt válaszolta, nem kívánja kommentálni a brit tudományos kutatás eredményeit.

A Medián legfrissebb, március 18-án közzétett közvélemény-kutatása szerint az MSZP támogatottsága a választani tudó "biztos"-, és a választani tudó szavazók között egyaránt 23 százalék. Mivel a mandátumokat bonyolult rendszer alapján osztják ki, és számít a részvételi arány is, nem lehet megmondani, előre, hogy ez pontosan hány mandátumot jelent.

A Századvég 5, a Szonda Ipsos 6 mandátumot jósol az MSZP-nek, vagyis Hix optimistább becslést adott a magyar közvélemény-kutatóknál. A brit tudós és kollégái úgy vélik, a szocialisták Gyurcsány Ferenc hányattatott kormányzása és lemondása után is képesek lesznek a szavazatok 29,9 százalékával zárni az EP-választásokat.

Szemben a magyar kutatók 14-17 mandátumos becsléseivel, a Hix-módszer 13-ra becsüli a Fidesz által megszerezhető EP-képviselői helyeket, ugyanis 54,3 százalékot vél reálisan megszerezhetőnek a legnagyobb ellenzéki párt számára. A Medián említett felmérése a biztos szavazók között 66, a választani tudó szavazók között 62 százalékosra beszüli a Fidesz támogatottságát.

A Predict09 arra alapozza fenti eredményeit, hogy a Magyarországon érvényben lévő d'Hont (lásd keretes írásunkat) szavazatelosztási formula a nagy pártoknak kedvez.

A választási rendszer mellett azonban a részvétel is számít, ami a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület (CKKE) szakértője szerint minél magasabb, annál jobban erősíti az MSZP pozícióit.

"Ami a két nagy párt képviselői helyeit illeti, a magyar delegáción belül a Fidesz minden bizonnyal tovább fogja növelni az arányát. Figyelembe véve azonban az európai tendenciákat, nem valószínű, hogy ez extrém mértékű lenne, így azt gondolom, hogy nagyjából 14 fideszes képviselői hely a reális (eggyel több, mint amit az előrejelzés hoz). Az MSZP esetén a lista 6-7. helyei még várhatóan befutók lesznek. Sok függ azonban a részvételtől, ami figyelembe véve az eddigi tapasztalatokat, minél magasabb, annál inkább kedvez az MSZP-nek." - mondta Nász Adrienn, a CKKE Európai Parlamenti Szemléjének főszerkesztője.

Nagyobb jobboldali győzelemre számít Hegedűs István, a Magyarországi Európa Társaság elnöke is. "A Fidesz várható győzelmének aránya alábecsültnek tűnik. Hix és társai a közvéleménykutatások eredményét messziről túlzásnak hiszik, én viszont itthonról - és az elmúlt hetek történései alapján - nagyobb, földcsuszamlásszerű jobboldali siker előszelét érzem a levegőben." - mondta az EurActiv kérdésére Hegedűs.

Az SZDSZ és az MDF is bejut

Az SZDSZ és az MDF számára egyaránt 1-1 képviselőt jósolnak a brit kutatók, a két kis pártra leadott 6,4 és 5,9 százaléknyi szavazat alapján.

Bár a Medián és a Tárki a teljes népesség körében 3 százalékra becsüli az SZDSZ, és 3, illetve 2 százalékra az MDF támogatottságát, ez nem ad biztos kiindulópontot a mandátumszámok megbecsüléséhez, hiszen a kis pártok esetében sokszorosan számít, hogy támogatóiknak és az össznépességnek hány százaléka megy el szavazni.

Annyi azonban bizonyos, hogy mind a balra, mind a jobbra húzó közvélemény-kutatók azt jósolják, hogy az SZDSZ egyáltalán nem jut be az EP-be, így Hix és Marsh eredményei az SZDSZ-listát vezető Szent-Iványi István számára lehet reménysugár.

A képviselő az EurActiv-nak úgy nyilatkozott, hogy a brit kutatás eredményei egybeesnek az SZDSZ várakozásaival, mivel a párt egy mandátumot valószínűsít, de úgy véli, optimális esetben akár kettőre is szert tehetnek.

Bár Olajos Péter, az MDF jelenlegi EP-képviselője bizonyos, hogy a nem jut be az EP-be 2009-en, hiszen pártja politikai okokból Bokros Lajost helyezte az EP-lista élére, a képviselő az EurActiv-nak a magas részvételi arány jelentőségét hangsúlyozta.

"Bár fontosak a prognózisok, a legfontosabb, hogy a választópolgárok tudatában legyenek annak a befolyásnak, amelyet az Európai Parlament és általában az Unió gyakorol az életükre." - tette hozzá a képviselő.

Nem jut be a Jobbik

Hix és Marsh professzor úgy véli, nem jutnak be új pártok az EP-be, így nem számolnak a Jobbik mandátumával sem. A magyar kutatóintézetek közül egyedül a Szonda Ipsos véli úgy, hogy a szélsőjobboldali párt mandátumot szerez. Ez Morvai Krisztina, a jobbik EP-listájának első helyén álló politikus-jogász bejutását jelentené.

A liberálisok miatt bizonytalan Barroso újraválasztása

A Predict09 az Európai Parlament teljes összetételére vonatkozóan úgy véli, hogy továbbra is az Európai Néppárt - Európai Demokraták (EPP-ED) lesz a legtöbb mandátumszámmal rendelkező képviselőcsoport, bár arányaiban csökkenni fog a közép-jobb képviselők száma. Hix a jelenlegi 37 százalékos arányról 34 százalékra való visszaesést jósol.

Az Európai Szocialisták számára egy százalékos térnyerést vázol fel a kutatás. Ha Hix és Marsh számítása megalapozottnak bizonyul, a képviselői helyek 27 százaléka helyett 2009-től 28 százalékot tudhat magáénak a szocialista képviselőcsoport.

A két nagy párt arányainak közeledése miatt a liberális képviselőcsoport, az ALDE sokkal inkább betölti majd a "mérleg nyelvének" szerepét, mint eddig.

A Graham Watson által vezetett ALDE azonban nem csak az EP-ben, hanem a Bizottság elnökének megválasztásában is kulcsszerepet játszhat.

A legvalószínűbb, hogy az EPP-ED jelöltje a jelenlegi elnök, José Manuel Barroso lesz, és sokan már biztosítottnak látják a győzelmét. Egy gyengébb Néppárt azonban az ő esélyeit is csökkenti.

Ezen a véleményen van Hegedűs István, a Magyarországi Európa Társaság elnöke is. Hegedűs leszögezte, hogy "az európai intézmények figyelembe kívánják venni az európai állampolgárok akaratát, ha az EPP csak a második helyen végezne, Barroso európai bizottsági elnököt alighanem nem jelölnék újra az állam- és kormányfők és az Európai Parlament sem szavazna neki bizalmat".

Az első teszt tehát az EP elnökének megválasztása lehet. A hagyományok szerint a szocialisták és a néppárt zárt ajtók között egyeznek meg a jelöltről.

Ebben az évben azonban az ALDE saját kampányt indított, melyben Graham Watsont jelölik az EP élére.

"Ha az EPP megegyezik a szocialistákkal az EP-elnökségről és a liberálisokat figyelmen kívül hagyják, nehéz lesz Barrosot újraválasztani." - mutatott rá Simon Hix.

A brit kutató szerint elképzelhető, hogy az EPP-nek Barroso újraválasztásához le kell mondania az EP elnöki posztjáról és együtt kell működnie a liberálisokkal. Ellenkező esetben az ALDE a szocialistákkal szövetkezhet, akik köztudottan megosztottak Barroso személye kapcsán.


( Forrás: euractiv.hu )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. július 30. Péntek
19:00: Kiválasztani és megerősíteni
17:04: A várt szerint bővült a kanadai gazdaság májusban
17:03: Nyomda: sok a bizonytalanság, de komoly potenciált ígér az akvizíció
17:00: 215-ös frank és 290-es euró várható
16:56: Napi összefoglaló: a BUX volt a leggyengébb index Európában
16:28: Vártnál kedvezőbb chicagói BMI és fogyasztói bizalmi index
16:20: Elsöprő győzelmet arathat ősszel Tarlós
16:00: Mi számít kkv-nak? - A nagyvállalatok zsebelhetik be az uniós forrásokat
15:50: OTP: sikeres kötvényjegyzések
15:41: Kereskedési jogot szerzett az FHB
15:24: USA Piacnyitás: az eladói oldalt erősitheti a GDP-adat

15:10: Jelentősen lassult az amerikai gazdasági növekedés (Equilor)
15:05: Elmaradt a várttól az amerikai növekedés
14:50: Rossz idők járnak az ingatlanközvetítőkre
14:30: Már több mint 500 millióan vagyunk az EU-ban
14:05: Bevásárolt az Állami Nyomda Romániában
14:00: Áldatlan állapotok Görögországban
13:40: Évtizedes visszaesés a lakáspiacon
13:25: A chipek és a tévék növelték a Samsung profitját
13:20: Nagyot esett az EDF profitja
13:15: Az IMF is stresszelt
13:10: Túlszárnyalta a várakozásokat a Michelin profitja
13:05: Appeninn: átalakult a WBO Ingatlanhasznosító Kft.
12:15: Bizonytalan az arany jövője
12:14: Félidőben: eséssel zárul a hét a BÉT-en
12:03: Akár 215 forintig is erősödhet a svájci frank (Buda-Cash)
11:39: Stagnált a munkanélküliség, várt szerint bővült az infláció az eurozóná
11:15: Szűk sávban mozoghat a forint (Commerzbank)
11:11: Szép számokat várhatunk a két hazai gyógyszercégtől (Raiffeisen)
10:59: Zuhannak a lakésépítések
10:50: Májusban is jelentős aktívumot mutat a külkereskedelmi mérleg
10:38: A MinDig TV kínálatában a NeoFM
10:22: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett az Erste Bank profitja
10:20: Mai várható: a GDP-adatra figyel Amerika
09:59: A MOL hozhatja a legjobb üzemi eredményt a hazai cégek közül
09:51: Életszínvonalban nem tudunk közelebb kerülni az EU-s átlaghoz
09:27: Piaci körkép: Ázsia hat nap után esett újra
09:18: Remek negyedévet zárt a UPS
08:55: Az OTP visszagyengülhet, a Richterben lehet erő (QUAESTOR)
08:49: Nagyratörő tervekkel készül a választásra az LMP
08:27: Románia: tüntetésekkel fenyeget az agrár ágazat

08:02: Tengerentúlról: túl erősnek bizonyultak az ellenállások

2010. július 29. Csütörtök
18:49: Csökkent a közbeszerzések értéke
18:07: Konzum: beolvadt az Ekogres
17:50: Tovább szaporodnak a bedőlt hitelek
17:34: Jó aukciós eredményre javult a forint
16:51: RFV: határidős tranzakció
16:49: Az AMD lepipálta az NVIDIA-t
16:41: Napi összefoglaló: minden blue chip pluszban zárt
16:35: Genesis: jöhet a Calypso nyilvános vételi ajánlata
16:11: Rába: a vártnál jobb negyedév (Concorde)
15:57: Közös vállalatot alapít a Henkel és a BASF Coatings
15:50: Magyar gyümölcsökre specializálódik a Tesco
15:32: USA Piacnyitás: felfelé nyit Amerika
15:09: Ingyenes olajleválasztó méretező szoftver a Leiertől
14:56: Lefújták a Red Bull Air Race-t
14:46: Felemás heti munkanélküliségi adatok Amerikából
14:16: A GrECo együttműködik a világ 6. legnagyobb biztosítási brókerével
13:55: Minden tizedik hitel problémás lehet Magyarországon
13:24: Újabb őssejtbankot vásárolt a Riverside
13:12: Krakkó alacsonypadlós villamosokat rendelt a Bombardiertől
13:07: A rövid kötvényeket igényli a piac
13:01: Phylaxia: az igazgatótanács döntése
13:00: Kedvező aukciós eredmények
12:09: Félidőben: zöldben a BUX, kicsik az élen
12:03: Kétéves csúcson az eurozóna gazdasági bizalmi indexe
12:01: Tíz éve a Formula 1-ben az Invitel
11:59: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett a Banco Santander profitja
11:47: Pozitív meglepetést okozott a Rába (Concorde)
11:33: OKSZ: a jog szerint kapják bérüket a pénztárosok
11:25: Nyersanyagok: magára talált az arany

11:18: Bővült a HTC menedzsmentje
11:15: A Hell hosszú távra tervezi a Forma-1-es részvételt
10:56: A mai aukción is múlik a forint sorsa (Commerzbank)
10:53: Mai várható: munkanélküliségi adatok jönnek Amerikából
10:38: Fontos lehet a megállapodás az IMF-fel
10:10: Piaci körkép: Ázsia kedvét szegte a Bézs Könyv
10:03: Feltörőben az ásványvízpiac! Kelendőek lehetnek a gyártók részvényei
09:30: Fundamenta: egyre többen élnek a lakáskassza előnyeivel
09:26: Utasbiztosítás: 20-szor jobb, de csak 2-szer olyan drága
09:20: RFV: bennfentes tranzakciók
09:03: A 100 legnagyobb magyar vállalat: a gazdasági válság felforgatta a rangs
09:00: Tovább emelkedtek az ipari árak
08:58: Kitörésre várva (QUAESTOR)
08:48: TakarékBank: 40 milliós adomány az árvízkárosultaknak
08:32: 131 milliós szerződések, közbeszerzés nélkül
08:04: Tengerentúlról: megtört a lendület a Wall Streeten

2010. július 28. Szerda
19:00: Mi várható a héten a devizapiacon?
18:16: TvNetWork: kiszállt az igazgatósági tag
18:13: TvNetWork: saját részvény tranzakció

Tegyük fel a Google-ra

Profession.hu állások


További állások Profession.hu

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -91.9mrd (2009.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.