Névnap: Hilda 


Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

10 stratégiai lépés az IT kiadások optimalizálására gazdasági válság ide (2009. július 1. 15 óra 50 perc)





Informatika"Minden tervet, amely még 2008 augusztusa előtt készült, ki lehet dobni, és ideje mindegyiket elölről kezdeni" - nyilatkozta Peter Whatnell, a Sunoco informatikai vezetője a Wall Street Journal-nek. Whatnell kijelentése bár erősnek tűnhet, azonban jellemző módon az olyan, gazdasági kihívásokkal teli időszakokban, mint amilyen a jelenlegi is, az IT beruházásokra szánt források jelentős mértékben megcsappannak, miközben még nagyobb az elvárás, hogy a technológia segítse, élénkítse az üzletmenetet. Ennek megfelelően az IT szakemberek a vállalat nyereségességének érdekében optimalizálják a működést, visszavágják a költségeket, megpróbálnak minden problémát megelőzni, illetve a kihívásokra, történésekre mihamarabb megoldást nyújtani - azaz a "vissza az alapokhoz" elvet alkalmazzák, melynek főbb elemei a SonicWALL és a The FactPoint Group szerint a következők:


- Első a biztonság: mindennek az alapja a hálózati biztonság, hiányában nem lehet versenyhelyzetbe kerülni, és senki sem szeretné, ha kockázatossá válna a hálózati infrastruktúra megbízhatósága.
- Proaktivitás: tervek készítése a költségcsökkentésre, vagy még azt megelőzően. Célszerű több lépcsős csökkentést tervezni, így előreláthatóbbá válnak a fázisok, ha a gazdaság és a vállalat teljesítménye tovább csökken.
- Átgondoltság: ideje megszabadulni az öröklött és elavult technológiáktól, melyek működtetése nagy anyagi és humán erőforrás ráfordítást igényel, helyettük az újabb, költséghatékonyabb megoldásokat kell keresni. A haszontalan eszközöktől meg kell szabadulni, az adatközpontok működését pedig konszolidálni kell.
- A források átcsoportosítása: prioritást élveznek a bevételt generáló megoldások. Az üzleti intelligencia megoldások például segíthetnek új piaci szegmensek feltérképezésében vagy a belső költségmegvágások meghatározásában.
- A komplexitás csökkentése: számos szervezet virtualizálja infrastruktúráját az egyszerűbb kezelhetőség érdekében. Azonban nem mindenki tart még itt, főként a közepes méretű vállalatok vannak lemaradásban.
- Gyorsaság: számítani kell arra, hogy a gazdasági helyzet az ügyfelek más cégekkel való egyesülését, esetleges felvásárlásukat eredményezi, amelynek következményeként a szervezetek működési mechanizmusai is összeolvadnak, így értékesítési lehetőségek zárulhatnak be a felkészületlen cégek előtt. Az IT-nak támogatnia kell az üzletmenetet abban, hogy képes legyen azonnali változtatásokra.

10 fontos stratégiai lépés az IT kiadások optimalizálására
A SonicWALL és a The FactPoint Group közös helyzetelemzésében az alábbi tíz alapvető, a jelenlegi gazdasági helyzetben nem megkerülhető, egyes esetekben könnyen megvalósítható lépést jelöli meg az IT kiadások konszolidálására.
1. Beszéljenek a számok!
A nehéz gazdasági helyzetben az IT kiadások indokoltságának igazolása alapvető fontosságú. Még meghatározóbb szemponttá válik a befektetések megtérülésének, a működtetés költséginek áttekintése a beszerzések során. Egyes esetben a beszerzést végző munkatársaknak azt is mérlegelniük kell, valóban szükséges-e a prémium kategóriájú termékek megvásárlása, vagy kiválthatók olcsóbb megoldásokkal is. Azonban nem csupán a beszerzéseknél kapnak fontos szerepet a számok, a már meglévő rendszer működését is igazolni kell. A riportolás kritikus fontosságú, a számok egyértelmű, átlátható, grafikus módon történő bemutatása meggyőzheti a pénzügyi döntéshozókat.
2. Használjunk hardver eszközöket!
A hardver eszközök olyan dedikált berendezések, melyeken specifikus alkalmazások futnak. Az eszközökön futó alkalmazások működtetésére többnyire jelentősen kevesebb időt kell fordítani, hiszen ezek jórészt "plug and play" megoldások, emellett még biztonságosabbak is, hiszen leegyszerűsített operációs rendszereken futnak.
3. Használjunk többfunkciós eszközöket!
Az előzőhöz hasonló stratégiai elgondolás, melynek lényege, hogy két vagy több, valamilyen módon kapcsolódó alkalmazás egy eszközön fusson. A többfunkciós eszközök alkalmazása megakadályozhatja a vállalati infrastruktúrán belül az eszközök elburjánzását. Csökkenthető a kezelésükre fordított idő, valamint a szakemberek által nyújtott támogatás költsége. Többfunkciósak például az UTM (egységesített kockázatkezelési) eszközök, melyek több biztonsági alkalmazást (antivírus, anti-spam, VPN, betörésvédelem, tűzfal, tartalomszűrés) kezelnek egyetlen hardveren. Az IDC 2008. márciusi elemzése szerint a piac alsó szegmensében az UTM eszközök a routereket is ki tudják váltani, így szélesebb körű felhasználásuk prognosztizálható.
4. Távmunka
A vállalatok a távmunkára egyre inkább lehetőségként, nem pedig kihívásként tekintenek. A WorldatWork felmérése szerint, míg 2007-ben az amerikai cégek mintegy 30 százaléka indított távmunka programokat, addig egy évvel később ez az arány már 42 százalék volt. A távmunka üzleti szempontból is hasznos, a zöld kezdeményezések pedig szintén hozzájárulnak elterjedéséhez, ezen felül a munkatársak számára is jelentős motiváció lehet. A Dice munkaközvetítő cég tavalyi felmérése szerint az IT munkatársak 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy akár 10 százalékos bércsökkentést is elfogadna, amennyiben teljes munkaidőben távmunkában végezhetnék feladataikat. Mindez közvetlen módon lehetővé tenni az IT kiadások csökkentését, és a munkatársak számára kialakított infrastruktúrán is takarékoskodni lehetne. Mindazonáltal a távmunkához biztosítani kell a szükséges feltételeket, többek között a biztonságos távoli eléréssel lehetővé kell tenni, hogy az iroda és az otthon között az adatok sértetlenül áramoljanak.
5. Automatizált végpont ellenőrzés
A távolról, így az otthonról munkát végző alkalmazottak számának növekedésével a vállalatoknak szabályokon alapuló hálózati hozzáférést kell kiépíteniük. Első lépésként olyan eszközök használatát kell kötelezővé tenni, melyeken a legfrissebb biztonsági (antivírus, antispam) szoftverek vannak, így védve a vállalati hálózatot a kártékony tartalmaktól. Ezt követően a folyamatot a technológia segítségével automatizálni kell, mely ragaszkodik annak ellenőrzéséhez, hogy a végpontok minden esetben a szabályoknak megfelelő szinten védetten csatlakozzanak a hálózathoz.
6. Az informatikai beszállítók számának csökkentése
Az IT infrastruktúrák összetettségének és költségességének egyik legfőbb oka, hogy a vállalatoknál különböző gyártók eltérő szoftver és hardver termékei vannak jelen. Mindez gyakorta eredményezi, hogy jelentős külső vagy belső emberi erőforrást kell arra fordítani, hogy egymással nem kompatibilis eszközök, alkalmazások együtt tudjanak működni. A konszolidáció egyik lépése, hogy a termékek vásárlásánál egyik elsődleges szempont az iparági szabványoknak való megfelelés legyen. A második lépés a beszállítók körének leszűkítése olyan gyártókra, amelyek rendszeresen frissítik termékeiket, és az egyes verziók gördülékenyen együtt tudnak működni, így csökkentve az integrációs problémákat. Felvásárlások, cégegyesülések következményeként gyakran előfordul, hogy ugyanannak a gyártónak több megoldása is lesz ugyanarra a funkcióra. Mindenképpen ki kell iktatni a duplikációkat az alkalmazásokban, ezzel is csökkentve a licensz és a terméktámogatás költségeit.
7. Hosztolt szolgáltatások igénybevétele
A szűkössé váló anyagi keretek mellett a hosztolt, szolgáltatás-alapú ajánlatok egyre vonzóbbá válnak. A tradicionális, helyszínen működtetett alkalmazásokkal a szemben a SaaS (Software as a Service) és a managed services modell általában nem jár magas licenszelési költségekkel. Úgy kell tekinteni a SaaS modellre, mint egy lehetőségre a munkafolyamatok egyszerűsítésére, nem pedig mint veszélyforrásra. Ugyanilyen megfontolás alapján a már meglévő, belső help deskek is kihelyezhetők külső szolgáltatóhoz.
8. Cloud szolgáltatások igénybevétele
A cloud computing, mely nemrégiben került az informatikai közbeszéd középpontjába, valós lehetőséget kínál a kiadások csökkentésére, hiszen az alkalmazások a számítási felhőben vannak, így nem a helyi számítógépes erőforrásokat veszik igénybe. Így a vállalati infrastruktúra terhelése nélkül elvégezhetők az olyan műveletek, mint a hónap végi zárás vagy katasztrófa utáni visszaállítás, melyhez így külsőleg biztosított a háttér kapacitás.
9. Web 2.0-ás alkalmazások használata
A hatékonyság szolgálatába állíthatók olyan felhasználói alkalmazások, melyek ingyenesek, másrészt többnyire meg is találhatók az alkalmazottak otthoni vagy munkahelyi eszközein, használatuk pedig ennek köszönhetően nem igényel tréninget. Lehetővé teszik, hogy a munkatársak még könnyebben végezzenek otthonról munkát, gyorsabbá és hatékonyabbá válik az ügyfelekkel, üzleti partnerekkel való kapcsolattartás is.
10. A hatékonyság növelése
Egy olyan világban, ahol minél nagyobb eredményeket kell elérni minél kisebb befektetésekkel, az informatikának olyan eszközökkel kell ellátnia a felhasználókat, melyek segítik a hatékonyság növelését. Mindig újabb és újabb, jobb és elegánsabb alkalmazások kerülnek a piacra, azonban megfontolandó, hogy a már meglévő alkalmazásokat kell jobban kiaknázni az újabbak beszerzése helyett, és nagyobb hangsúlyt fordítani arra, hogy a felhasználók megtanulják ezek minél alaposabb és sokrétűbb használatát munkájukban. Újabb és újabb alkalmazások bevezetése az alkalmazottaknak is folytonos kihívást jelent, mely nagymértékben csökkentheti a hatékonyságot.

A fent bemutatott irányelvek mellett a SonicWALL szerint fontos hangsúlyozni, hogy sem kedvezőtlen gazdasági körülmények idején, sem pedig máskor nem köthetnek kompromisszumokat az IT szakemberek a biztonság kárára, hiszen ha a vállalati hálózat biztonsága kérdéses, vagy ingatag lábakon áll, akkor minden egyéb alkalmazás működése kétségessé, megbízhatatlanná válik. A felvázolt lehetséges lépések közül több is, például a távmunka, a Web 2.0-ás alkalmazások használata vagy a cloud computing azonban kihívásokat támaszt a vállalati infrastruktúra biztonságával szemben, azonban itt az ideje megfelelni mindezeknek a versenyképesség megőrzéséért.

A SonicWALL termékportfoliójában két olyan termékcsalád is megtalálható, melyek segítséget nyújtanak a nehéz gazdasági helyzetnek megfelelő IT stratégiák megvalósításában. Az egységesített kockázatkezelési (UTM) megoldások egy eszközben kínálnak tűzfalat, antivírust, betörésvédelmet és kémprogramok elleni védelmet. A SonicWALL SSL VPN megoldásai pedig a távoli elérést teszik biztonságossá, így az alkalmazottak bárhonnan, akár otthonról is biztonságban elérhetik a vállalati hálózatot.


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. szeptember 3. Péntek
10:23: Téves számokon alapul az ÁSZ MTV-jelentése
09:58: Kiállítással egybekötött fórum a megújuló energiáról
09:47: Bombardier: hat villamos Stockholmba
09:42: Piaci körkép: újabb kis lépéssel haladt felfelé Ázsia
09:19: Bajba jutott hitelesek: még várni kell a mentőövre
08:59: A Sharp elkötelezett a Quattron technológia mellett
08:48: Az OTP 4700 forint körül megpihenhet (QUAESTOR)
08:20: MOL: bennfentes tranzakció
08:17: Egis: Öt százalék alá került a Capital Research
08:06: Tengerentúlról: tovább erősödött Amerika

2010. szeptember 2. Csütörtök
18:00: Hatékony volt az elveszett pónis reklám

17:36: Egyelőre 220 forint alatt a frank
16:54: Emelkedtek a lakáseladások és megrendelések
16:49: Egyre többen háborúznak az APEH-hel
16:43: Napi összefoglaló: gyenge napot zárt az OTP
15:55: Az ECB javította a növekedési kilátásokat
15:20: Második hete mérséklődött a heti munkanélküliek száma
15:18: USA Piacnyitás: folytathatja útját felfelé New York
14:59: A válság hosszú távú gondolkodásra tanít
14:28: Új turisztikai hírportál indul
14:27: A Cisco felvásárolja az ExtendMediát
14:16: Nemzetközi vállalati hírek: kedvező híreket jelentett be a Costco
14:13: Új elektromos jármű töltőt mutatott be a GE
14:09: Befejeződtek az árvízi telefonos adománygyűjtések
14:07: Díjat nyert az Electrolux új hűtője
13:56: Nem változott az eurozónában az irányadó ráta
13:54: Ameddig lehet, kivár a jegybank a kamatemeléssel
13:40: RFV-részvényeket vásárolt az ING nyugdíjpénztár
13:02: A Goodman építi a Nissin új raktárát Toruńban
12:19: Félidőben: nem bírta a magaslatot a BUX
12:13: Kedvező az európai növekedés szerkezete, várt szerinti PPI
11:44: Roxy Rádió: látványstúdió az Arena Plazában
11:30: Elindította első ingatlanalapját az Indotek-Invesments
11:27: Nyersanyagok: nagyot esett az arany
11:08: A Scania fejlesztési együttműködést ír alá a Porschéval
10:42: Ha nincs hálapénz, nincs megfelelő ellátás sem?
10:31: Iskolakezdési adománygyűjtés a Tescóban
10:28: A frank erősödik, de a forint most tartja magát (Commerzbank)
10:15: Mai várható: eurozónás GDP-adat és EKB-ülés a mai vezető hírek
09:58: A stressz szcenárióban már 242 forintos frank szerepelne
09:47: A Főgáz is csatlakozott a Díjnethez

09:35: OTSZ: alig romlott a hitelportfóliók minősége
09:23: Piaci körkép: Ázsia zöldbe öltözött
08:57: Kilenc ország csődjére van nagyobb esély
08:36: BUX: a lokális csúcs közelében jöhet egy megálló (QUAESTOR)
08:07: Augusztusban is csökkent a BÉT forgalma
08:01: Tengerentúlról: előjöttek a bikák New Yorkban

2010. szeptember 1. Szerda
19:00: Szigorította Romániával szemben támasztott követelményeit az IMF
18:01: Haladó kereskedési strat.2: Hogyan Kereskedjünk Mindig a Trend Irányában
17:00: Ma már nem drágult tovább a svájci frank
16:55: Javuló feldolgozóipari BMI, gyengébb építőipari adat Amerikából
16:51: Napi összefoglaló: erőteljes emelkedés és magas forgalom a parketten
16:45: Több mint 20%-kal növekedtek az online foglalások a British Airwaysnél
16:35: Újra a polcokon a Herz termékek
16:20: Nemzetközi vállalati hírek: csökkent aVivendi és a Bombardier profitja
16:05: HUFONIA: komoly előrelépés az új kamatláb mutató
15:50: Nemzetközi vállalati hírek: hasított a Toyota Japánban
15:38: USA Piacnyitás: számottevő emelkedéssel kezdtek a tengerentúlon
14:50: A hazai pálya előnye - Az Orbán-kormány protekcionizmusa
14:36: Hat hónap után negatív ADP adat jelent meg
14:30: Elfoglalta helyét a Zsolnay vezetésében az új tulajdonos
14:11: Gyenge makroadatok gyengítették délelőtt az angol fontot
14:05: A Henkel Smile segítette a váci általános iskolát
13:50: Telefonos, terápiás és zen coach: Jót tesz-e a piacnak a sokszínűség?
13:35: Három hónapos sávozás: Mi irányítja az OTP piacát?
13:20: Kilenc éves mélyponton a BÉT "A" kategóriás vállalatainak nyeresége
13:05: Hivatalba lép a magyar EU-elnökség karakteres politikát tervező vezetője
12:08: Félidőben: tovább drágult az OTP
11:52: Aki nem vált munkahelyet 4-5 évente, jóval kevesebbet keres
11:50: Új, Q3-as térképfrissítést dobott piacra a TomTom
11:12: Mélypontról nőtt az olajár, drágult az arany, a réz, a búza és a rizs

11:09: Hűségprogramot indított a Tesco
11:03: Az EDF DÉMÁSZ támogatja Janics Natasa olimpiai felkészülését
10:53: Kik lesznek a világ vezetői a jövőben?
10:39: Nyereségrészesedésért szívesebben dolgoznának a magyarok
10:36: Februári szinten az eurozóna feldolgozóipari növekedése
10:33: Mai várható: fontos makroadatok érkeznek Amerikából
10:31: A Navigator nyerte a MÁV-Start informatikai pályázatát
10:06: Marad a negatív hangulat a forint piacán (Commerzbank)
09:39: Van remény a devizahiteleseknek
09:22: Piaci körkép: csak Kína maradt le Ázsiában
08:54: Lassan eljöhet a shortosok ideje a forint piacán (QUAESTOR)
08:44: Econet: veszteséges volt a Félsziget fesztivál
08:34: Januárban dobhat mentőövet a bedőlt adósoknak a kormány
08:02: Tengerentúlról: hiába az emelkedés, pocsék augusztust zárt New York

2010. augusztus 31. Kedd
19:00: Másfél havi csúcson a magyar csődkockázat
17:25: Előzetesben Tátrai Miklós, az MNV egykori igazgatója
17:01: Napi összefoglaló: a végén minden vettek, 8%-ot ment napon belül az OTP
17:00: 222 fölött a svájci frank, de 10 forintos drágulás benne van a pakliban

Tegyük fel a Google-ra

Profession.hu állások


További állások Profession.hu

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -176.4mrd (2010.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.