Névnap: Boglárka 

Linkek

Hirdetés

Fiskális politika
Simán tartható az idei hiánycél, de a jövő erősen kérdéses
(2010. július 28. 8 óra 58 perc)

imfA megkérdezett elemzők szerint - a múlt héten megszavazott törvényekkel - szinte biztosra vehető, hogy teljesíthető az idei, GDP-arányosan 3,8 százalékos deficitcél. A jövő évnél azonban egyöntetűen úgy vélik, hogy nem tartható a konvergenciaprogramban szereplő 2,8 százalékos áht-hiány.



További cikkek

Monetáris politika
Kissé gyengült a font a monetáris tanács tagjainak beszámolójára
(2010. július 28. 13 óra 5 perc)

Az angol központi banktól (BoE) számos monetáris tanácstag (MPC-tag) nyilatkozott ma délelőtt, ezeket foglalta össze a Quaestor az alábbiakban.



További cikkek

Infláció
Stagnált a munkanélküliség, várt szerint bővült az infláció az eurozóná
(2010. július 30. 11 óra 39 perc)

euA munkanélküliség az eurozónában sorozatban negyedszerre 10%-os értéket adott június hónapban, a gazdasági fellendülés a munkaerőpiaci körülményekre is lassú, pozitív hatással van. Az eredmény azonban még így is 12 éves rekordot jelent. Az Eurostat jelentéséből kiderül, a vizsgált hónapban 15,711 millió ember volt munka nélkül az eurozónában, ami 6 ezer fővel magasabb a májusi értéknél. A zóna legerősebb gazdaságának számító Németországban a munkanélküliség a májusihoz hasonló 7%-os értéket adott. Elemzők szerint a munkanélküliség továbbra is magas szinten marad az év hátralévő részében, a költségvetési szigorítások hatására, amelyet számos országban voltak kénytelenek bevezetni a kormányok.



További cikkek

GDP
A várt szerint bővült a kanadai gazdaság májusban
(2010. július 30. 17 óra 4 perc)

Májusban a vártnak megfelelően 0,1%-os gazdasági növekedést mértek Kanadában. Áprilisban még stagnált a gazdaság.



További cikkek

Külkereskedelem
Májusban is jelentős aktívumot mutat a külkereskedelmi mérleg
(2010. július 30. 10 óra 50 perc)

kshMájusban 423,6 millió euró aktívummal zárt a külkereskedelmi mérleg a részletes adatok szerint, míg az első öt hónapban a pozitívum 2,245 milliárd euró volt, az előbbi 0,6 millió euróval kevesebb, az utóbbi 844 millió euróval több az egy évvel korábbinál.



További cikkek

Foglalkoztatás
Kiválasztani és megerősíteni
(2010. július 30. 19 óra 0 perc)

MagyarországA Fidesz gazdasági programja köztudott módon tíz év alatt egymillió új munkahely teremtését célozza meg. Ennek egy fontos eszköze az iparpolitika: olyan kiemelt szektorok állami fejlesztése, mint a mezőgazdaság, az építőipar, a turizmus, sőt a "zöldipar", amelyben a tervek szerint egymagában 150-200 ezer munkahely keletkezhet - írja az Index hasábjain Muraközy Balázs, az MTA KTI kutatója és Váradi Balázs, a Budapest Intézet kutatója.



További cikkek

Fizetési mérleg
Mai várható: nagyot javulhat az amerikai foglalkoztatottság
(2010. március 31. 10 óra 24 perc)

Az amerikai magánszektorban foglalkoztatottak száma (ADP) riport a pénteki átfogó munkaerőpaici adatok jó előre jelzője lehet, a várakozások szerint 40 ezres foglalkoztatás bővülést láthatunk, amely 2007 decembere óta nem látott értéket jelent.



További cikkek

Tőkeáramlás
Mérséklődött a hosszú lejáratú amerikai eszközök iránti kereslet
(2010. július 18. 10 óra 23 perc)

USAAz Egyesült Államokba összességében 17,5 milliárd dollár értékben áramlott tőke májusban, az áprilisi adatot 15 milliárdról 13 milliárd dollárra mérsékelték; utoljára januárban volt ilyen alacsony szinten.



További cikkek

 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.