Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, illetve bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságában (LIBE) szerda délelőtt megkezdődött a szavazás a Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által az alapvető jogok magyarországi helyzetéről készített jelentésről, illetve az ahhoz benyújtott módosító javaslatokról.
Kilenc hónapos csúcson az olaj ára. A középpontban a Fed, tovább esik az arany.
A kínai kamatcsere-ügyletekből az látszik, hogy a befektetők 21 hónapja nem voltak olyan pesszimisták a kínai gazdaság várható teljesítményével kapcsolatosan, mint most.
Az 1,35 milliárdot is meghaladta a kínai népesség száma 2012 végén, a lakosságon belül pedig a nemi arányok továbbra is jelentős torzulást mutatnak - derül ki a friss statisztikákból.
Kissé gyengült a forint szerdán délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 294,13 forinton jegyezték nem sokkal 10 óra után, míg reggel 293,59 forinton, kedden este pedig 293,63 forinton.
Folytatódott a Hennes & Mauritz nyereségének csökkenése, a divatkereskedelmi lánc üzleti éve második negyedévében (március-május között) 4,66 milliárd svéd korona (723,14 millió dollár) volt a profit az egy évvel korábbi 5,22 milliárd korona után.
A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer őszi indulása előtt a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a Bell Research által készített országos reprezentatív kutatás segítségével kívánta feltérképezni a mobilfizetési piac keresleti oldalát, felmérni a magyar lakosság mobilfizetési hajlandóságát, megismerni a szolgáltatással és termékfejlesztéssel összefüggő igényeket.
Rendkívül nagy sugárszennyezést észleltek Japánban, a fukusimai atomerőmű alatti talajvízben, és a helyi hatóságok emiatt arra utasították a tavalyelőtt földrengésben és szökőárban megrongálódott erőművet üzemeltetető vállalatot (TEPCO), hogy akadályozza meg a sugárszennyezett anyag tengerbe szivárgását.
Csődöt jelentett az Alpine, Ausztria második legnagyobb építőipari vállalata - számolt be róla az ORF osztrák rádió.
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem privatizálják Oroszország vezető és egyben a világ második legnagyobb gyémánttermelőjét, az Alrosa vállalatot.
DAX: a német részvényindex a csökkenő trendcsatornából próbál kitörni.
A tokiói börze irányadó mutatója egyheti csúcson zárt, a térség többi vezető tőzsdemutatója ugyanakkor gyengült. A még nyitva tartó tőzsdék mutatói is vegyesen mozogtak.
BUX: a következő fontos támasz 19 000 pont felett található.
Szerény növekedéssel nyitottak szerdán a vezető nyugat-európai tőzsdék a keddi vegyes zárás után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 54 pontos emelkedéssel, 19.244 ponton nyitott szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 86 pontos csökkenéssel, 19.189 ponton zárt kedden.
Derűlátóbbak Ázsia vezető cégei üzleti kilátásaikat tekintve a most záródó negyedévben, mint három hónappal korábban, különösen a kiskereskedelmi és a hajógyártó ágazatban tapasztalható jelentős hangulatjavulás - derül ki egy szerdán ismertetett felmérésből.
A Chrysler 2,7 millió Jeep visszahívására van „kötelezve”. A Chrysler autógyár meghajolt a felelős amerikai felügyelőszervezet nyomása előtt és néhány halálos baleset után nagy visszahívási akciót indított 2,7 millió Jeep terepjáróra.
Világszerte mintegy félszáz terrortámadást sikerült megakadályozni az átfogó titkos adatmegfigyelésnek köszönhetően, közülük egy a New York-i tőzsde ellen irányult - jelentette ki keddi kongresszusi meghallgatásán az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója.
Rekordhiány alakult ki a japán külkereskedelemben májusban: a tokiói pénzügyminisztérium szerdán közölt adatai szerint a deficit 993,9 milliárd jent (mintegy 10,5 milliárd dollár) tett ki, tíz százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Az elmúlt hetek extrém hőmérséklet-ingadozásai miatt szervezetünk nehezebben áll át a kánikulában szükséges magasabb folyadékbevitelre, ezért tudatosan növelnünk kell a naponta bevitt folyadékmennyiséget – figyelmeztet a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége.
Elemzők szerint szerény gyengüléssel indíthatnak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék a keddi vegyes zárás után. A befektetőket elsősorban a Fed kamatdöntő ülése befolyásolja.
A vatikáni Szentté Avatási Kongregáció elismerte kedden II. János Pál második csodatételét, így nem kizárt, hogy már az idén szentté avatják a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt - értesült az ANSA olasz hírügynökség.
A NYMEX tőzsde COMEX divíziójának augusztusi határidős aranyára kedden 1367 körül áll, ami 17 dolláros csökkenés. ARANYVÉLEMÉNY. A FED pénzpolitikai stratégiájának esetleges módosulását várja a piac a kedden kezdődött kétnapos FOMC ülésétől, ami eddig 1,2 %-os csökkenésben nyilvánult meg. A kereskedés az 1360-as és 1384,8 USD/uncia közötti sávban történt. Aranygrafikonok. Technikai indikátorok. Magyar aranyárak forintban.
A forint árfolyama gyakorlatilag alig mozdult el a főbb devizákhoz képest szerda kora reggel a kedd esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.
A Google, az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozva, arra kérte az Egyesült Államok külföldi hírszerzését felügyelő bíróságot (FISC): engedélyezze számára annak külön közlését, hogy a szövetségi szervek hány alkalommal kérték tőle a felhasználói adatok felfedését a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által folytatott internet-megfigyelési program keretében.
Zalaegerszeg, 2013. június 18., kedd (MTI) - Zala megyében tovább mérséklődött az álláskeresők száma májusban a szezonális munkaerőigények folyamatos növekedésének, valamint a márciusban több ezer fővel elindult közfoglalkoztatási program bővülésének köszönhetően - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja kedden az MTI-vel.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormány nevében a Linamar kanadai céggel kedden a kanadai Guelphben Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.
) BUX
19159.25
(-0.16%
) ANY
475
(-2.06%
) BIF
399
(+45.09%
) BIOMEDICAL
49
(-2.00%
) CIGPANNONIA
217
(-2.69%
) DANUBIUS
4450
(-0.78%
) EGIS
21300
(-0.47%
) ELMU
11305
(-1.27%
) ESTMEDIA
14
(-12.50%
) FHB
363
(-2.42%
) GSPARK
923
(-0.86%
) KONZUM
32
(+10.34%
) KULCSSOFT
449
(+4.66%
) MOL
16900
(-0.65%
) MTELEKOM
342
(+1.48%
) NUTEX
86
(+3.61%
) OTP
4765
(-0.73%
) PANNERGY
308
(-0.65%
) RABA
884
(-0.23%
) RICHTER
35340
(+0.97%
) SHOP
638
(+4.59%
) ZWACK
13200
(-0.60%
)