Sötét mód ikon
2026 június 09
Átirányítják a Hortobágy-Berettyó vizét

Átirányítják a Hortobágy-Berettyó vizét

Bara Sándor védelemvezető közölte: Mezőtúron 24 ideiglenes szivattyúállást telepítettek, ezek szombat délelőtt 10 óra óta másodpercenként 12 köbméter vizet képesek átemelni a Hármas-Körösbe. Szükség esetén ez a kapacitás növelhető – tette hozzá.

Bara Sándor emlékeztetett, hogy a mezőtúri és ágotai árvízkapu pénteki lezárásával a Hortobágy-Berettyó folyó maga is egy víztározóvá vált.

A Hortobágy-Berettyón Borznál szombat reggel 399 centiméter volt a vízállás, a folyón harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

A Berettyó torkolati szakaszán is harmadfokú a készültség, Szeghalomnál szombat reggel 529 centiméter volt a vízállás. A vízszint egy nap alatt 21 centiméterrel nőtt, az áradás pedig folytatódik. A Berettyó felső szakaszán maradt a másodfokú védelmi szint. Pocsajnál a szombat reggel mért vízszint 445 centiméter volt, itt az áradás megállt.

Az igazgatóság mind a 12 belvízvédelmi szakaszán készültséget rendeltek el, ebből 4 helyen harmadfokú, a többin másodfokú a védelmi szint – tette hozzá.

Az elöntött területek száma egy nap alatt több mint 2500 hektárral nőtt, jelenleg a Tiszántúl északi részén 34 500 hektár áll víz alatt. A szivattyútelepek egy nap alatt 4,7 millió köbméter vizet emeltek át tározókba – közölte.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.