Módosulhat a taxirendelet

2013. 05. 24.

Módosítaná a főváros az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: enyhülhet a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.

Kevesebb halálozás és születés

2013. 05. 23.

Előzetes adatok szerint 2013 I. negyedévében 21 032 gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 33 608 volt, ami 6,1 százalékos csökkenést jelent 2012. január–márciushoz viszonyítva. A természetes fogyás 12 576 fő volt, 1116-tal kevesebb az egy év­vel ezelőttihez képest.

Elkészült a jelentés Magyarországról

2013. 05. 23.

Az új alaptörvény és módosításai körüli aggodalmakról, és a romákat megfélemlítő szélsőjobboldali csoportokról is beszámolt Magyarországra vonatkozóan az Amnesty International éves jelentésében, amely számos negatív megállapítás mellett a nemzetközi jogvédő szervezet által kedvezőnek tartott fejleményekről is említést tett.

MSZP-s politikusok adhatták ki az őszödi beszédet

2013. 05. 23.

Az ügy "koronatanújának" a Heti Válaszban megjelent szavai alapján hat MSZP-s politikusra szűkíthető, hogy ki szivárogtathatta ki Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét.

Kampányreform

2013. 05. 22.

Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett megtárgyalhatja azokat a változtatási javaslatokat, amelyeket kormánypárti képviselők tettek a kampányfinanszírozás átalakítására.

Bomba a Várban

2013. 05. 22.

A tűzszerészek a helyszínen megsemmisítették a Várbazár területén talált bombából kiszerelt gyújtószerkezetet, a bombatestet pedig rendőri kísérettel a központi gyűjtőhelyre szállítják - közölte szerda hajnalban Németh-Zsohár Agnieszka, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

Ismét lecsaptak a szinesfémtolvajok

2013. 05. 21.

A Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon Vecsés és Pestszentlőrinc közötti ismeretlenek elloptak és megrongáltak több száz méter biztosítóberendezési- és erősáramú kábelt, emiatt az említett szakaszon lassabban közlekednek a vonatok - közölte a Mávinform kedden kora reggel.

Belebukott mondatába a politikus

2013. 05. 20.

Kizárta soraiból egy alsóházi képviselőjét a Japán Restaurációs Párt (JRP) hétfőn, amiért a politikus úgy nyilatkozott, hogy "dél-koreai prostituáltak hordái lepték el Japánt".

A viharos széllel kellett küzdeni

2013. 05. 20.

A vasárnap délután kezdődött zivatarok miatt a legtöbb esetben a viharos szél által okozott károkhoz riasztották a tűzoltókat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfő reggel.


Autópiac



BUMIX   1011.06  (+0.11%    )   BUX   19183.32  (+1.03%    )   ALTEO   2300  (+1.10%    )   ANY   470  (+1.08%    )   APPENINN   229  (-1.29%    )   BIOMEDICAL   57  (+18.75%    )   BTEL   1219  (+4.19%    )   E-STAR   162  (+3.18%    )   EGIS   20040  (+0.35%    )   ELMU   10900  (+0.09%    )   EMASZ   9500  (+5.50%    )   ESTMEDIA   14  (+7.69%    )   ETFBUXOTP   793  (+0.51%    )   FHB   387  (-0.26%    )   FORRAS/OE   628  (+4.67%    )   FORRAS/T   477  (+6.00%    )   FUSO   26  (+4.00%    )   FUTURAQUA   26  (-13.33%    )   GSPARK   907  (-1.31%    )   HUNMINING   18  (-10.00%    )   KEG   31  (+3.33%    )   KONZUM   26  (+4.00%    )   KREDITJOG   38  (-2.56%    )   KULCSSOFT   394  (+17.61%    )   MOL   16480  (-0.54%    )   MTELEKOM   362  (+1.97%    )   NORDTELEKOM   30  (+20.00%    )   NUTEX   83  (-7.78%    )   OTP   5125  (+1.32%    )   PANNERGY   327  (-2.39%    )   PFLAX   175  (-7.41%    )   PHYLAXIA   35  (+2.94%    )   RABA   876  (-2.01%    )   RICHTER   35900  (+2.87%    )   SHOP   656  (-1.35%    )   SYNERGON   380  (+0.53%    )   TVK   1950  (+1.56%    )   VISONKA   400  (-7.62%    )   ZWACK   13100  (+1.79%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: