2012. 09. 04. 18:05

Bor- és dödöllefesztivál Nagykanizsán



Bor- és dödöllefesztivált rendeznek Nagykanizsán. A kétnapos rendezvényen amatőr és profi csapatok sütnek-főznek tájjellegű ételeket, a szüreti felvonuláson pedig gólyalábasok, mazsorettek, nótakörök, néptáncosok szórakoztatják a közönséget.


A fesztiválon a borházak kínálatából válogathatnak látogatók, a Hungarikumok utcájában ételkülönlegességeket kóstolhatnak, a Dödölle Kuckóban pedig lehetőségük lesz ellesni a dödöllekészítés fortélyait. Péntek délután a Széchenyi téren vásári játékot mutatnak be, kanizsai bordalok csendülnek fel, fellépnek a gólyalábasok, a talpalávalót Bellák Tibor harmonikás húzza, és műsort ad a Zalagyöngye Táncegyüttes.

Szombaton szüreti felvonulással kezdődik a program: a gólyalábasok, néptáncosok, nótakörök, mazsorettek és fúvósok, lovasfogatok a kisbíró vezetésével mennek az Erzsébet térről a rendezvény színhelyére, az Eötvös térre. Miközben a téren hagyományőrző csoportok, citerazenekarok, népzenei együttesek, táncegyüttesek váltják egymást, két kategóriában – tájjellegű étel és dödölle – kezdetét veszi az amatőr és profi csapatok gasztronómiai versenye.

A tájjellegű kategóriában egytálételt, vagy a hozzá illő körettel főételt és desszertet kell készíteniük a versenyzőknek. Az étel készülhet bográcsban, roston, grillen, főzve vagy sütve, a fő az, hogy különleges legyen – mondta el Prikryl József, a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület elnöke az MTI-nek. Az elmúlt évek egyik sikere a tárkonyos nyúlragúleves volt, desszertnek pedig rétesféleségeket vagy kalácsot sütöttek a versenyzők, ez utóbbit különféle öntetekkel tálalták.

A dödöllének is számos – kukoricás, hajdinás, juhtúrós – változatát készítették el a korábbi versenyeken. A sós mellett feltálaltak mákkal, lekvárral, vagy gyümölccsel ízesített, édes dödölleféleségeket is – idézte fel Prikryl József. Emlékeztetett arra, hogy a dödölle régen a szegény emberek eledele volt. A hozzávalók, a krumpli és a hagyma a kertben megtermett, elkészítése pedig egyszerű volt. A krumpli pillanatok alatt megfőtt, így az étel nagyon gyorsan elkészült.


fesztiválNagykanizsa



Bor- és dödöllefesztivál NagykanizsánBajban vannak az önkormányzatok, amikor dönteni kell
Bajban vannak az önkormányzatok, amikor dönteni kell egy-egy fejlesztés kapcsán – a megoldás egy kistérségi energetikusi rendszer felállítása lehet, vallják az ArchEnerg klaszter szakértői


Bor- és dödöllefesztivál NagykanizsánTársunk a technológia - elektronikus „köldökzsinóron lógunk”
Ha ébren vagy, nagy valószínűséggel online is. A technológia a nap felében társunk. A 24 órából közel 10-et a „kéz a kézben” töltünk vele. (Ipsos)


Bor- és dödöllefesztivál NagykanizsánSikeres génterápia a szaglásért
Génterápiát alkalmazva állította helyre egerek szaglását egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményéről a Nature Medicine című szakfolyóiratban számolt be.


Bor- és dödöllefesztivál NagykanizsánRussel Crowe-t a parti őrség mentette meg
Az amerikai színész kajakkal indult, a New York tagállamban lévő Long Island-ről, de napnyugta után elvesztette az orientációs képességét és eltévedt. A parti őrség sietett a segítségére, hogy kihozza a szorult helyzetéből.


Bor- és dödöllefesztivál NagykanizsánElhunyt Michael Clarke Duncan
Elhunyt Michael Clarke Duncan amerikai színész, akit a Halálsoron című filmben nyújtott alakításáért 2000-ben Oscar-díjra jelöltek.


BUMIX   1011.06  (+0.11%    )   BUX   19183.32  (+1.03%    )   ALTEO   2300  (+1.10%    )   ANY   470  (+1.08%    )   APPENINN   229  (-1.29%    )   BIOMEDICAL   57  (+18.75%    )   BTEL   1219  (+4.19%    )   E-STAR   162  (+3.18%    )   EGIS   20040  (+0.35%    )   ELMU   10900  (+0.09%    )   EMASZ   9500  (+5.50%    )   ESTMEDIA   14  (+7.69%    )   ETFBUXOTP   793  (+0.51%    )   FHB   387  (-0.26%    )   FORRAS/OE   628  (+4.67%    )   FORRAS/T   477  (+6.00%    )   FUSO   26  (+4.00%    )   FUTURAQUA   26  (-13.33%    )   GSPARK   907  (-1.31%    )   HUNMINING   18  (-10.00%    )   KEG   31  (+3.33%    )   KONZUM   26  (+4.00%    )   KREDITJOG   38  (-2.56%    )   KULCSSOFT   394  (+17.61%    )   MOL   16480  (-0.54%    )   MTELEKOM   362  (+1.97%    )   NORDTELEKOM   30  (+20.00%    )   NUTEX   83  (-7.78%    )   OTP   5125  (+1.32%    )   PANNERGY   327  (-2.39%    )   PFLAX   175  (-7.41%    )   PHYLAXIA   35  (+2.94%    )   RABA   876  (-2.01%    )   RICHTER   35900  (+2.87%    )   SHOP   656  (-1.35%    )   SYNERGON   380  (+0.53%    )   TVK   1950  (+1.56%    )   VISONKA   400  (-7.62%    )   ZWACK   13100  (+1.79%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: