2012. február 4. 13:05 | forrás: MTI

Február elejére megérkezett a hó



Hófúvás miatt Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala és Somogy megye egyes térségeire másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szervezet honlapján szombat délelőtt elérhető tájékoztatás szerint például Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Szeghalom, Keszthely és Balatonlelle környékén is erős hófúvásra kell számítani.A figyelmeztető előrejelzésben azt írták, hogy az Alföld nagy részén és az Északi-középhegység keleti területein az erős, helyenként viharos, 60-75 kilométer/órás sebességű északkeleti szél többfelé okozhat erős hófúvást, amely magas, fél métert meghaladó hótorlaszokat emelhet. Délnyugaton, főként Zala és Somogy megyében az erős északi szél szintén hófúvásokat okozhat. A Nyugat-Dunántúlon a legerősebb széllökések ugyancsak 60-75 kilométer/óra körül várhatók. 



Belföld


Elzárt pénzcsapokkal nyomják a görög ,,Krahácsot"
A pénzcsap elzárásával a görög választókra gyakorolt nyomást az Európai Központi Bank, hogy érezzék, mi történne, ha az uniópártiak júniusban is veszítenének a választásokon. Athén eurózónából való kilépésére azért nehéz forgatókönyvet írni, mert ez tabu témának számít. És még a tabudöntés előtt kellene rendezni a spanyol-olasz szcenáriót.

A bruttó államadósság a GDP 78,9 százalékát teszi ki
A március végén zárult egy évben az államháztartás nettó hiánya a GDP 4,4 százalékát tette ki, a bruttó államadósság a GDP 78,9 százalékán állt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

Erősödött a forint
Csütörtök reggelre kissé erősödött a forint árfolyama.A jegyzést továbbra is a sikertelen görög kormányalakítási kísérletek után nyugtalanabb euróövezeti hangulat alakítja.

Kínai halászok észak-koreai fogságban?
Egy észak-koreai hadihajó fegyveresei kínai halászhajók összesen 29 fős legénységét tartják fogva, és szabadon engedésükért pénzt követelnek.

Hozzászólások 


Eddig még senki sem szólt hozzá...

Bejelentkezés

Email / Nick:

Jelszó:

OK
BUX  16679.28 (+0.85%   )   BUMIX  1098.89 (-0.54%   )   APPENINN  424 (-0.24%   )   DANUBIUS  2725 (-2.68%   )   EGIS  14500 (0.00%   )   E-STAR  2271 (+0.22%   )   ESTMEDIA  51 (-1.92%   )   FHB  515 (-1.34%   )   FOTEX  241 (+4.33%   )   GSPARK  985 (-1.50%   )   MOL  16005 (+0.66%   )   MTELEKOM  440 (+0.92%   )   ORC  990 (0.00%   )   OTP  3480 (+1.61%   )   PANNERGY  599 (-0.83%   )   RABA  695 (-0.57%   )   RICHTER  36000 (+0.54%   )   SYNERGON  280 (+2.94%   )   TVK  2000 (0.00%   )   ZWACK  12995 (0.00%   )