2012. február 6. 11:24 | forrás: MTIEco

Járattörlés is lehet a párizsi sztrájk miatt



Nyugalom honolt hétfő délelőtt a párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren, s az első járatok időben elindultak a terminálokról a légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkjának első napján. Az előrejelzések szerint azonban a későbbi óráktól elképzelhetők járattörlések is.

A francia repülőterekre érkezőket "országos társadalmi megmozdulás a légi szektorban, fennakadások a közlekedésben" felirat fogadja a kijelezőkön. Ugyanakkor a reggeli járatok mindenhol időben elindultak. Egyelőre nehéz megbecsülni, hogy mekkora méretű lesz a munkabeszüntetés, miután ez az első alaklom, hogy a francia légi közlekedésben dolgozók valamennyi kategóriája - pilóták, légi kísérők és a földi személyzet - támogatja a munkabeszüntetést.

A párizsi repülőtéri igazgatóság azt közölte, hogy a hétfőre tervezett 1190 járatból 126-ot kellett törölni. Az Air France tengerentúli járatainak 85, európai célpontokra közlekedő repülőgépeinek pedig 80 százalékát tervezi hétfőn elindítani. A terminálokon egyelőre nyugalom uralkodik, a reggeli órákban 120 ezren várakoztak gépük indulására a Roissyn, de nem kizárt, hogy az indulás előtti utolsó pillanatokban törölnek majd egy-egy járatot.

A kötelező minimum szolgáltatás bevezetése ellen hétfőtől csütörtökig tartó tiltakozást a pilóták kezdeményezték. A szakszervezetek a francia nemzetgyűlés által már elfogadott törvénytervezet ellen tiltakoznak, amely a légi forgalomban sztrájkolókat arra is kötelezné, hogy részvételi szándékukat egy sztrájkban 48 órával korábban bejelentsék, s az utasokat 24 órával előre értesítsék a várható fennakadásokról. A szenátus február 15-én dönt a tervezetről.

Hasonló törvény - amely az utasokat hivatott védeni a kellemetlen meglepetésektől - több mint négy éve érvényes a francia vasúti és városi tömegközlekedésben. A légi közlekedésben dolgozók azonban a sztrájkjog csorbításaként értékelik a javaslatot. 



PárizsrepülőtérsztrájkKülföld


Elzárt pénzcsapokkal nyomják a görög ,,Krahácsot"
A pénzcsap elzárásával a görög választókra gyakorolt nyomást az Európai Központi Bank, hogy érezzék, mi történne, ha az uniópártiak júniusban is veszítenének a választásokon. Athén eurózónából való kilépésére azért nehéz forgatókönyvet írni, mert ez tabu témának számít. És még a tabudöntés előtt kellene rendezni a spanyol-olasz szcenáriót.

A bruttó államadósság a GDP 78,9 százalékát teszi ki
A március végén zárult egy évben az államháztartás nettó hiánya a GDP 4,4 százalékát tette ki, a bruttó államadósság a GDP 78,9 százalékán állt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

Erősödött a forint
Csütörtök reggelre kissé erősödött a forint árfolyama.A jegyzést továbbra is a sikertelen görög kormányalakítási kísérletek után nyugtalanabb euróövezeti hangulat alakítja.

Kínai halászok észak-koreai fogságban?
Egy észak-koreai hadihajó fegyveresei kínai halászhajók összesen 29 fős legénységét tartják fogva, és szabadon engedésükért pénzt követelnek.

Hozzászólások 


Eddig még senki sem szólt hozzá...

Bejelentkezés

Email / Nick:

Jelszó:

OK
BUX  16676.61 (+0.84%   )   BUMIX  1098.89 (-0.54%   )   APPENINN  424 (-0.24%   )   DANUBIUS  2725 (-2.68%   )   EGIS  14500 (0.00%   )   E-STAR  2271 (+0.22%   )   ESTMEDIA  51 (-1.92%   )   FHB  515 (-1.34%   )   FOTEX  241 (+4.33%   )   GSPARK  985 (-1.50%   )   MOL  16005 (+0.66%   )   MTELEKOM  440 (+0.92%   )   ORC  990 (0.00%   )   OTP  3478 (+1.55%   )   PANNERGY  599 (-0.83%   )   RABA  695 (-0.57%   )   RICHTER  36000 (+0.54%   )   SYNERGON  280 (+2.94%   )   TVK  2000 (0.00%   )   ZWACK  12995 (0.00%   )