Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, illetve bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságában (LIBE) szerda délelőtt megkezdődött a szavazás a Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által az alapvető jogok magyarországi helyzetéről készített jelentésről, illetve az ahhoz benyújtott módosító javaslatokról.
Világszerte mintegy félszáz terrortámadást sikerült megakadályozni az átfogó titkos adatmegfigyelésnek köszönhetően, közülük egy a New York-i tőzsde ellen irányult - jelentette ki keddi kongresszusi meghallgatásán az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója.
A Google, az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozva, arra kérte az Egyesült Államok külföldi hírszerzését felügyelő bíróságot (FISC): engedélyezze számára annak külön közlését, hogy a szövetségi szervek hány alkalommal kérték tőle a felhasználói adatok felfedését a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által folytatott internet-megfigyelési program keretében.
A tiltakozási hullám két hete vette kezdeté. A rossz közszolgáltatások, a rendőri erőszak és a kormányzati korrupció miatt vonultak az emberek tömegesen az utcákra.
Petr Necas miniszterelnök lemondása után az előre hozott választás jelenti a jelenlegi csehországi belpolitikai válság legjobb megoldását - ez a többségi vélemény a keddi prágai sajtóban.
A dolgozó osztrákok 58 százaléka elégedett a munkájának és a privát életének az egyensúlyával.
Az amerikai kormány hétfőn első ízben nevezte meg azt a 46 guantánamói rabot, akiket határozatlan ideig kíván fogva tartanai vádemelés vagy tárgyalás nélkül, mert a szabadon bocsátáshoz túlságosan veszélyesnek tartja őket, ugyanakkor nem tud eljárni velük szemben.
Petr Necas cseh kormányfő hétfőn este hat órakor a Hradzsinban hivatalosan benyújtja lemondását Milos Zeman államfőnek - közölte Hana Burianová elnöki szóvivő hozzáfűzve, hogy Zeman és Necas délelőtt rövid megbeszélést folytattak.
A Chrysler 2,7 millió Jeepet hív vissza.

Lehet, hogy az elmúlt harminc évben 2013 lesz a legrosszabb éve az európai autópiacnak.
Lassulóban a kínai autóeladások növekedésének üteme.

2016-ra fut fel a termelés az új szentgotthárdi gyárban.
Az elért eredményeket már a Wall Street is visszaigazolta.
) BUX
19069.33
(-0.63%
) ANY
477
(-1.65%
) APPENINN
233
(-4.90%
) BIF
399
(+45.09%
) BIOMEDICAL
48
(-4.00%
) BTEL
1210
(-0.41%
) CIGPANNONIA
216
(-3.14%
) E-STAR
122
(-0.81%
) EGIS
21150
(-1.17%
) ELMU
11420
(-0.26%
) ESTMEDIA
15
(-6.25%
) FHB
366
(-1.61%
) FORRAS/T
432
(+11.34%
) FUTURAQUA
28
(+7.69%
) GRENERGIE
34
(-8.11%
) GSPARK
935
(+0.43%
) HUNMINING
29
(-3.33%
) KONZUM
32
(+10.34%
) KULCSSOFT
449
(+4.66%
) MOL
16850
(-0.94%
) MTELEKOM
341
(+1.19%
) NORDTELEKOM
20
(-4.76%
) NUTEX
86
(+3.61%
) OTP
4755
(-0.94%
) PANNERGY
309
(-0.32%
) RABA
884
(-0.23%
) RICHTER
34910
(-0.26%
) SHOP
637
(+4.43%
) SYNERGON
380
(+0.26%
) ZWACK
13155
(-0.94%
)