Nem tudnak felszállni repülők Budapesten
Az ok a sűrű köd
A budapesti Ferihegyet is körülvevő köd miatt több repülőgép nem tud fel-, illetve leszállni a Liszt Ferenc- repülőtéren, ezért néhány gép Bécsben landolt, vagy visszafordult, más járatok indulása pedig csúszik – tájékoztatta a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója csütörtök reggel az MTI-t. Hardy Mihály közölte, hogy a kifutópályán 125 méterre csökkent a vízszintes látótávolság, ezért csak a pilóták felkészültsége, vagy a gépek műszerezettségének függvényében tudnának a repülőgépek leszállni.
A Ryanair és a WizzAir reggeli járatai még elindultak Budapestről, de a Lufthansa Münchenből érkező gépe már nem tudott landolni, ezért visszafordult. Az igazgató elmondta: a TNT és az UPS két teherszállító repülőgépe a köd miatt egy órán át várakozott a légtérben, de nem tudtak leszállni, ezért Bécsben landoltak.
Hardy Mihály elmondta: a repülőtéren mínusz 1 Celsius-fok van, a pályák szárazak, nincs jegesedés, de a köd még legalább egy-két óráig akadályozhatja a gépek közlekedését. Vannak olyan gépek, amelyekbe már beszálltak az utasok, és csak arra várnak, hogy felszállhassanak – jegyezte meg.
Belföld
Ezeket olvasta már?
Kínai halászok észak-koreai fogságban?Hazarendelték a szélsőjobbos olasz diplomatát
A kölyöklabor a JÖVŐ Plusz Fesztiválra megy
Plágium: lemondott a román oktatási miniszter
Jean-Marc Ayrault az új francia miniszterelnök


)
)
Hozzászólások
Eddig még senki sem szólt hozzá...