2024 április 19

Alkotmányellenes a devizahiteles törvény?

A törvény szerint tisztességtelenek voltak a hitelszerződések egyoldalú módosítását – például kamat-, költség-, vagy díjemelést – megengedő szerződéses kikötések. Ám ezt a vélelmet a mintegy 400 magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni.

Minden szabálynak megfeleltek

A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet a perben elsődlegesen azt indítványozta, hogy a bíróság függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz, ugyanis álláspontja szerint a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, ellentétes többek között a jogállamiság és a tisztességes eljárás elvével. A bíróság egyelőre érdemben nem reagált erre az indítványra.

Ezután a felperes elkezdte sorolni azokat a bizonyítékokat, amelyek álláspontja szerint azt támasztják alá, hogy a takarékszövetkezetnél kötött összesen kevesebb mint száz, 2007 szeptember elsejétől kötött devizahiteles szerződés egyoldalú módosítása tisztességes volt, mert megfelelt a Kúria által megállapított és a törvényben rögzített feltételeknek.

Hozzátette: a szerződések megkötésük időpontjában megfeleltek az akkor hatályos jogszabályi, banki szakmai rendelkezéseknek is, továbbá az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete sem jelzett semmiféle szabálytalanságot.

Másképp látja az állam

Az alperes magyar állam jogi képviselője a felperessel ellentétben azt kérte a bíróságtól, hogy ne függessze fel az eljárást és ne forduljon az Ab-hoz, mert álláspontja szerint a jogszabály összhangban áll az alaptörvénnyel. Kiemelte: a törvényben meghatározott elveknek nem felelnek meg a takarékszövetkezet által alkalmazott szerződések.

A tárgyalás nagy sajtóérdeklődés mellett zajlik.