2024 március 28

Az MNB a Lombard körmére nézett

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) értesült arról, hogy a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. levélben tájékoztatja egyes ügyfeleit arról: szerződésüket nem tekinti fogyasztói kölcsönnek, ezért nem kíván elszámolni velük.

Az MNB egyértelmű álláspontja az, hogy ha valaki fogyasztói hitelt vett fel, akkor a törvény alapján vonatkozik rá az elszámolás. A pénzügyi intézmény utólag nem vizsgálhatja felül, hogy a fogyasztó milyen célra használta fel hitelét. Mindezt a jegybank korábban már a Magyar Bankszövetségnek és a piaci szereplőknek is határozottan jelezte.

Az MNB az ügy kapcsán felhívta a Lombard lízingcégének figyelmét: ha az a szerződéskötéskor nem állapította meg, hogy a hitelt az ügyfél fogyasztóként vagy vállalkozóként veszi fel, visszamenőlegesen nem tehet erről egyoldalú megállapításokat. Kizárólag az érintett ügyfelek bevonásával, közösen állapíthatja meg, hogy milyen minőségben történt a hitelfelvétel. A jegybank kötelezésére a Lombard lízingcégek honlapján, illetve levélben tájékoztatja ügyfeleit azok a témával kapcsolatos jogorvoslati lehetőségeiről.

Az MNB 308 pénzügyi intézménynél folytat témavizsgálatot arra vonatkozóan, hogy az érintett piaci szereplők szabályszerűen végzik-e el a jogszabályok által előírt elszámolást és forintosítást.