2024 március 29

Megjelent a rendelet a szocpolról

A lakásépítési támogatásról szóló, 2011-ben született kormányrendeletet módosító mostani jogszabály meghatározza azt is, hogy mi számít a lakás bővítésének. Ez pedig a lakás hasznos alapterületének egy szobával történő növelését jelenti, amely történhet hozzáépítéssel, de a tetőtér beépítésével is.

A bővítés további feltétele az, hogy a lakás eleve komfortos legyen, vagy pedig a bővítéssel azzá váljon, továbbá, hogy az, aki a vissza nem térítendő családok otthonteremtési kedvezményét igényli – és a további jogosultak, például a gyermekek is – a bővíteni kívánt lakásban éljenek.

A lakástámogatási rendeletet tavaly decemberben is módosította a kormány, ennek egyes szabályai idén július elsején léptek volna hatályba. E szabályok közül néhány helyébe új előírást tett a mostani rendelet.

Így például vissza kell fizetni – kamatostól – a szocpol támogatást, ha a lakás nem éri el a vállalt energetikai osztályt. A meddő fiatal házaspároknak viszont csak a megelőlegezett szocpol támogatást kell visszafizetniük, a kamatokat nem.