2024 május 11

Megjött a kedv a hitelekhez

Lendületet kapott a hitelezés, a magyarok 2014 májusában 10,92 milliárd forint személyi kölcsönt vettek fel a Magyar Nemzeti Bank kimutatása szerint. A növekvő hitelfelvételi kedv szakértők szerint összefügg azzal, hogy a gazdasági válság kitörése óta először javult a lakosság hangulata Európában, és a magyarok is optimistábban nyilatkoznak kilátásaikról, mint az elmúlt években, fogyasztásaikat is növelni tervezik – derült ki a Cetelem Körkép 2014 legfrissebb adataiból.

Vissza tudjuk fizetni a hitelt

Az emelkedés jelentősnek mondható, hiszen a gazdasági válság és a devizahitel-törlesztés nehézségei miatt történt bizalomvesztés megfontoltságra intette az embereket, akik anyagi biztonságuk érdekében inkább elhalasztották nagyobb befektetést igénylő terveiket. A trend azonban most megfordult: öt éve nem volt ilyen magas a hitelfelvételek összege, mint 2014. májusban.

„Jó hír, hogy az emberek egyre jobban bíznak abban, hogy munkahelyük megőrzésének, kiadásaik stabilizálódásának köszönhetően a felvett kölcsönt vissza tudják fizetni; egyértelműen ez magyarázza, hogy újra mernek hitelre vásárolni, kölcsönt felvenni” – mondta Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem Bank marketingigazgatója, aki nemcsak a hitelt felvevők számának növekedését, hanem a felvett hitel összegének emelkedését is pozitív jelenségnek tartja. A felvett személyi kölcsön összege ugyanis már átlagosan az egymillió forintot is meghaladja a Cetelemnél.

Lakásra fordítjuk a pénzt

De mire elég egymillió? Az ilyen összegű kölcsönt a Magyar Cetelem Bank ügyfelei közül legtöbben, az igénylők mintegy fele lakásfelújításra, otthona megszépítésére fordítja. Ha új lakásra nem is tudnak költeni, ennek az összegnek a segítségével mégis minőségi változást érhetnek el közvetlen környezetükben: új burkolatot kaphat a fürdőszoba, lecserélhető a konyhabútor, a nyílászárók, korszerűvé válhat a fűtési rendszer.

Szintén sokan, a kölcsönért folyamodók egytizede autóvásárlást finanszíroz a kölcsönből. Egymillióból ha új autót nem is kapni, de egy jó állapotú használt kocsi kényelmesen kijön belőle.

Online kérjük a kölcsönt

A Cetelem ügyfelei között egyre többen folyamodnak kölcsönért online csatornán keresztül: az interneten beérkezett igénylések száma megduplázódott a tavalyi évhez képest. Bankfiók felkeresése nélkül, az utazást és a sorban állást megspórolva bárki kényelmesen és egyszerűen juthat kölcsönhöz a Magyar Cetelem Bank honlapján keresztül.

„A jövő sikeres üzleteinek bizonyítaniuk kell modernségüket, és alkalmazkodniuk kell a fogyasztók online használati szokásaihoz. Hogy a Cetelem ebben jól áll, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a személyi kölcsön felvételét ma már ügyfeleink 62 százaléka interneten igényli” – hívta fel a figyelmet Lukácsi Zoltán.