Új csúcsra emelkedhet a jelzáloghitelezés

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A várakozásoknál is jobban bővül a jelzáloghitelezés az idén, a K&H Bank szakemberei szerint a jelzáloghitel-piac nagysága, az előzetes becsléseket is meghaladva, az év végéig 30 százalékkal is nőhet, és elérheti a 680-700 milliárd forintot - mondta Rajna Gábor, a K&H lakossági értékesítési igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bejött a csok

Kiemelte: a K&H-nál 37 százalékkal nőtt az igénylések száma az év első hét hónapjában, a folyósított jelzáloghitelek összege 33 százalékkal, 57 milliárd forintra emelkedett. A nagymértékű növekedésben jelentős szerepe van az állami támogatásoknak, januártól július végéig az igényelt lakáscélú kölcsönökhöz kötődő állami támogatások összege éves összevetésben 34 százalékkal, 6,4 milliárd forintra emelkedett.

A K&H-nál - az állami támogatásokon belül - az igénylések 75 százaléka a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) vonatkozott. Az igénylések 13 százaléka az úgynevezett csok extra kategóriába tartozik, ebben a konstrukcióban akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás, és 10 millió forint kedvezményes hitel igényelhető - jelezte Rajna Gábor.

Sok az új lakás

Elmondta: 2017 első félévében, 2016 hasonló időszakához képest, 46 százalékkal több, 5004 új lakás épült, a kiadott építési engedélyek és egyszerűsített építések száma megközelítette a húszezret, ami 40 százalékkal több mint 2016 első fél évében.

Közölte, a természetes személyek által épített lakások aránya 46 százalékról 50 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké 54 százalékról 50 százalékra csökkent, az új lakóépületek között 43-ról 46 százalékra nőtt a családi házban épült lakások aránya, a használatba vett lakások átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel, 95 négyzetméterre emelkedett.

Fogyasztóbarát hitellel

Rajna Gábor elmondta, minden hatodik lakáshitelt a K&H folyósítja, a bank az új folyósítású jelzáloghitelek piacán 15 százalékos részesedéssel rendelkezik, január elejétől július végéig 57 milliárd forint jelzáloghitelt nyújtott a hitelintézet, szemben a 2016 első félévi 42,9 milliárd forinttal.

Ismertette, hogy januártól július végéig az igényelt állami támogatások átlagos összege mintegy 2,8 millió forintot tett ki, a 10 millió forintos vissza nem térítendő csok támogatás 2,7 milliárd forintot ért el. A 2016 januárban bevezetett 10 millió forintos támogatás az összes igényelt csokos támogatások volumenének mintegy 42 százalékát teszi ki, darabszámban pedig 13 százalékát - jelezte Rajna Gábor.

A K&H igazgatója kifejtette: egyelőre a banknál a 3 és 5 éves kamatperiódusú minősített fogyasztóbarát hitel érhető el, de megszerezték a fogyasztóbarát minősítést a 10 éves hitelre is. A minősített fogyasztóbarát hiteleknél mintegy 4 milliárd forintnyi hitel felvétele iránt érdeklődtek szeptemberben a K&H-nál, átlagosan 10 millió forintot hitelt szeretnének felvenni a leendő ügyfelek - mondta az igazgató.

Hirdetés
Brexit

Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után tervezett átmeneti...

Szombati brit sajtóértesülés szerint a brit kormány külön szabályrendszerrel...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Összejön a két Korea?

Az "észak-déli" közös női hokicsapat olimpiai indulása pedig...

Összeomlik a részvénypiac?

Két éve nem látott mélyrepülést produkáltak múlt hét végén a tengerentúli...

Hirdetés
Befektetés

Trendforduló jöhet a pénzvilágban

Buborékok képződnek a tőkepiacokon: az irracionális magatartást kiváltó...

Inflációban sem kell lemondani a befektetésekről

A részvénypiacokat nagyobb volatilitás jellemezheti a közeljövőben az eddigi...

Warren Buffett menti meg a Tevát?

A Berkshire Hathaway Inc. csütörtökön bejelentette, hogy részesedést vásárolt...

Ezt olvasta már?

Sorban állnak az újlakásokért Dél-Pesten »

ALTEO 725 (1,40 ) ANY 1380 (0,73 ) APPENINN 684 (0,15 ) BIF 1790 (-0,56 ) CIGPANNONIA 446 (0,45 ) CSEPEL 1145 (-0,43 ) ENEFI 186 (-2,62 ) ESTMEDIA 42 (-2,79 ) GSPARK 3640 (-0,82 ) KONZUM 3095 (0,32 ) MOL 2910 (0,48 ) MTELEKOM 468 (-0,53 ) NORDTELEKOM 47 (-2,10 ) OPUS 642 (-1,23 ) OTP 11510 (-0,78 ) OTT1 256 (0,39 ) PANNERGY 694 (0,29 ) RABA 1435 (-0,69 ) RICHTER 5890 (-0,17 ) WABERERS 4690 (-1,05 ) ZWACK 17350 (-0,57 )