2024 április 20

Esnek a piacok, mi lesz az alapokkal?

A befektetési alap piacon szeptemberben is folytatódott a növekvő trend, több mint 60 milliárd forint áramlott befektetési alapokba. Ezen belül is a kötvényalapok, illetve a vegyes alapok a legkeresettebbek a hazai befektetők körében. „Az alacsony kamatkörnyezet miatt a pénzpiaci alapokból továbbra is a rövidtávú kötvényalapokba áramlik a pénz, emellett kiemelkedően teljesítenek a vegyes alapok, amelyekben legutóbb több mint 30 milliárd forint megtakarítást helyeztek el. Ezzel szemben az abszolút hozamú alapok esetében jól látható a tőkebeáramlás lassulása, hiszen a korábbi, akár 10%-ot is meghaladó vagyonnövekedés idén tavasz óta már nem jellemző a kategóriára” – nyilatkozta Horváth István.

Mivel jelenleg komoly korrekció történik, és közel egy hónapja esnek a piacok, kérdéses, hogy októberben is ennyire vonzóak lesznek-e a befektetési alapok. Az alacsony kamatkörnyezet miatt eddig egyértelműen a magasabb hozamlehetőséget nyújtó, ugyanakkor kockázatosabb befektetéseket keresték a megtakarítók, a mostani árfolyamesések viszont elbizonytalaníthatják őket, hogy megéri-e nagyobb kockázatot vállalni.

„Úgy látjuk, hogy a jelenlegi környezet – azaz a gazdasági növekedés lassulása miatt bekövetkezett piaci elbizonytalanodás – kifejezetten kedvező a rövid kötvényalapok számára, hiszen jelenleg is stabil befektetések, és továbbra is a piaci kamatoknál magasabb hozamot nyújtanak. Emellett a nagy jegybankok lépései is támogatóan hatnak, hiszen az Európai Központi Bank folytatja a laza monetáris politikát, és a Fed készülő kamatemelését is későbbre várják a piacok. Ez pedig azt jelenti, hogy a hazai kötvénypiacban van még lehetőség” – mondta el Horváth István.

„A vegyes alapok szempontjából pedig az jelenthet egyre nagyobb vonzerőt, hogy a jelenlegi, fokozottan változékony környezetben a befektetőknek nem kell dönteniük a különböző eszközosztályok között, hiszen ezek az alapok már önmagukban egy portfóliót jelentenek” – hangsúlyozta a befektetési szakember.