2024 május 11

Kitarthat a jó hangulat a piacokon

„A kedvező növekedési kilátások miatt a harmadik negyedévben folytatódhat a jó hangulat a tőke- és pénzpiacokon, a korrekció még várat magára. Ennek tükrében jelenleg a kötvény típusú befektetések helyett védett alapokat javaslunk a befektetőknek, mivel ezek megadják a lehetőséget a magasabb hozamra, ugyanakkor váratlan visszaesés esetén is megőrzik a befektetett pénzt” – tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

megtakarítás hozam befektetés üzletember laptop 123rfNyári vizsgálat

Itt a nyár, érdemes újból átgondolni, miben érdemes tartani befektetéseinket, megtakarításainkat, milyen tényezők fognak hatni a tőkepiacokra, milyen folyamatok fogják leginkább befolyásolni megtakarításaink értékét. Nemcsak azért, hogy nyugodtan menjünk nyaralni, de azért is, mert az év közepén járunk, így fontos lehet megnézni, hogy az első félév emelkedő trendje után mikor és miben érdemes profitot realizálni. „A globális növekedés idén hasonló ütemű lehet, mint tavaly, a kedvező növekedési kilátások pedig optimizmussal töltik el a befektetőket” – írják a K&H elemzői csütörtökön.

Míg az első negyedévben inkább stagnálás, a másodikban már egyértelműen növekedés jellemezte a piacokat, hiszen az árfolyamok hónapról hónapra emelkedtek. A harmadik negyedév elé is pozitívan tekintünk, mivel a jó növekedési kilátások optimista hangulatot teremthetnek a tőkepiacokon is. Ebben a kedvező hangulatban 2009 óta szinte töretlenül emelkednek a részvénypiaci árfolyamok, hónapról hónapra, a korrekció még várat magára” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Javíthat Európa

Az EKB kamatcsökkentése és legutóbb bejelentett új hitelezési akciója az eddigieknél jobban támogathatja az eurozóna növekedését, így a gazdasági konjunktúrából nemzetközi szinten jobban kiveheti részét Nyugat-Európa, illetve a még szintén jegybanki támogatást élvező Japán, míg az USA, Kína és általában véve a feltörekvő piacok gazdasági növekedése elmaradhat a tavalyi évhez képest.

megtakarítás_legjobb_hozamok_malacok_123rf„A gazdasági folyamatok tükrében így az előttünk álló negyedévben a védett alapokra helyezzük a hangsúlyt, mivel megadják a lehetőséget a magasabb hozamra, ugyanakkor egy-egy váratlan visszaesés esetén is megtartják a befektetett megtakarítás értékét. Ezzel szemben az eddig jó hozamokat nyújtó kötvény típusú befektetéseket most kevésbé ajánljuk, mivel az előttünk álló időszakban a kötvénypiacokkal kapcsolatban nem optimisták a várakozásaink” – javasolja a befektetési szakember.

Magyarország

A hazai megtakarítási piac vitathatatlanul legmeghatározóbb tényezője eddig a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentése volt, hatása azonban a kamatvágások befejeztével is érzékelhető lesz a hazai megtakarítási piacon.  Az év végén a jelenlegi defláció helyett már gyorsuló, 1,5-2 százalék körüli inflációra számítunk. Így a 2,1 százalékra csökkentett alapkamat mellett a megtakarítók azzal a helyzettel fognak szembesülni, hogy a megtakarítások hozama már nem éri el az infláció szintjét, negatív reálkamat várható. A befektetők így keresik az alternatívát, a többlet hozamot nyújtó befektetéseket. Folytatódik tehát az a közel kétéves trend, hogy a lakossági befektetők pénze a befektetési alapokba áramlik.