2024 április 19

Magas kamat ígérete vitte jégre az embereket

Szerda délelőtt többen álltak a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. karcagi fiókja előtt, amely be volt zárva. A polgármester a helyszínen nyilatkozva szomorúnak és meglepőnek nevezte a helyzetet, ugyanis – mint mondta – az utazási iroda vezetőjéről, „a köztiszteletben álló karcagi emberről”, akinek azóta nyoma veszett, senki sem feltételezte a történteket. Az emberek, akik rábízták megtakarításaikat és most nem jutnak pénzükhöz, „érthető módon” fel vannak háborodva – tette hozzá. Az M1 aktuális csatornán azt mondták: a Kun-Mediátor a cégbejegyzésben utazási irodaként szerepel, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkozott.

Újabb cég ellen indított eljárást az MNB

Jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indít az MNB a fő tevékenysége szerint utazásszervezéssel foglalkozó Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-nél – tájékoztatott közleményben a jegybank.

A police.hu kedd este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indított a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, miután egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz – közölte a rendőrség kedden este.

A police.hu-n megjelent közlemény szerint többen személyesen tettek bejelentést 2015. április 14-én a Karcagi Rendőrkapitányságon, mert egy – többek között – pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában befektetési szándékkal elhelyezett pénzükhöz a lekötési idő lejárta után nem fértek hozzá. A feljelentők a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a budapesti székhelyű szolgáltató kft.-nél – áll a közleményben, amely a céget nem nevezi meg.

A tájékoztatás szerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást ismeretlen tettes ellen folytatja, és vizsgálja az ügy körülményeit. A vállalkozás felelős vezetőjének jelenlegi tartózkodási helye a nyomozóhatóság előtt nem ismert.