Emiatt takarékoskodnak a fiatalok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A fiatalok több mint harmadának van megtakarítása, a legnagyobb részük lakásra gyűjt - derül ki a K&H negyedéves, a 19-29 éves fiatalok elégedettségét mérő jóléti index felméréséből.

Sokan tesznek félre

A közlemény szerint a fiatalok 83 százalékának van bankkártyája, 74 százalékuknak saját folyószámlája is. Ezzel szemben hitele, banki megtakarítása, életbiztosítása és befektetése keveseknek van, pedig a trend szerint takarékoskodnak.

A felmérésből kiderül: a fiatalok 37 százaléka rendelkezik megtakarítással, a megtakarítók 21 százaléka már a hónap elején félreteszi a kitűzött összeget, míg a hónap végén megmaradt pénzt a fiataloknak csak a 19 százaléka spórolja meg.

A megkérdezettek 29 százaléka alkalmanként, 31 százalékuk pedig soha nem tesz félre pénzt. Hozzátették, utóbbiak aránya 2014-ben még 38 százalék volt. A megtakarítások átlagos összege 767 ezer forint körül van, amely nagyjából megfelel a három negyedévvel ezelőttinek.

Lakásra gyűjtenek a legtöbben

Az aktív dolgozók megtakarítása átlagosan egymillió forint, a diákoké 307 ezer forint, a munkanélkülieké 669 ezer forint, míg a gyesen vagy gyeden levők 152 ezer forintot takarítanak meg - ismertették.

A felmérés szerint a fiatalok 39 százaléka a megtakarításból lakást szeretne vásárolni, majdnem ugyanennyien - 38 százalék - általános tartalékot képeznének, ötödük autóra és utazásra gyűjt, ennél kevesebben családi eseményre, oktatásra, nyugdíjra tesznek félre.

A felmérés rámutat arra is, hogy lakáshitele jellemzően csak a 26 éven felülieknek van, a fiatalabbak nem vesznek fel kölcsönt és nem fektetnek be. A jóléti index negyedévente vizsgálja a fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait, kitér többek között a lakhatásra, a munkára, az előrelépési lehetőségekre, az oktatásra és a családra.

A Free Association által 2017 márciusában végzett kutatásban háromszáz 19-29 éves fiatal vett részt, akik a magyarországi városi lakosságot reprezentálták nem, korcsoport, régió, település típus és iskolai végzettség alapján.

Hirdetés
Melyik a legjobb lakáshitel?
Brexit

Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is...

Az Európai Bizottság tudomásul vette és alaposan meg fogja vizsgálni az...

Forex mazsoláknak

A money managementről, vagyis azzal kapcsolatban legalább egy nagyon...

Szavazz!

Világgazdasági válságot gerjeszt Korea?

Nem a háborús konfliktus az egyetlen veszélye az Egyesült Államok és...

Nyáron felelőtlenebbek vagyunk?

Vajon csak a tömegszerűség hat ilyenkor, vagy tényleg fellazulunk a melegben....

Hirdetés
Befektetés

Koreai konfliktus: kötvénypiacon a menedék?

Ha Észak-Korea holnap kilő egy rakétát Guam szigetére, akkor a befektetők a...

Negatív irányba fordulhatnak a befektetési alapok?

A befektetési alapok vagyona enyhén csökkent júliusban

Az aktív menedzsment a kötvénypiacon is fontos

Aktívan kell keresni a jó befektéseket, majd jól is kell menedzselni azokat,...

Ezt olvasta már?

Elkapta a gépszíj az építőipart? »