Nagy változások jönnek a befektetési piacon

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

A Budapest Bank Money+ privátbanki üzletága jelentősen szélesíti kínálatát: december 15-től öt alapkezelő ötven alapja jelenik meg újdonságként termékpalettájukon, s jövőre indul a kötvény- és részvényértékesítés. A sikeres építkezés alapját nyújtó Budapest Alapkezelő által kezelt vagyon közel 600 milliárd forintra nőtt.

Fókuszban a befektetők igényei

Többek között az OTP Alapkezelő, a Fidelity, az Aberdeen, az Aegon és a Generali befektetési alapjai is elérhetők lesznek a Budapest Bank privátbanki ügyfélköre számára.

A Budapest Banknál ezzel az ügyfelek megváltozott befektetési igényeire adnak választ, akik vagyonukat igyekeznek minél inkább diverzifikálni, akár több alapkezelő között is megosztva. A belépési limit a privátbanki szolgáltatások igénybevételéhez továbbra is 25 millió forint.

10 év, hétszer annyi ügyfél

Konkoly Miklós, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója, a BB Money+ privátbanki üzletágának vezetője a bankcsoport szerdai sajtóbeszélgetésén az elmúlt tíz év eredményeiről beszámolva elmondta: mára meghétszerezték privátbanki ügyfeleik számát, akik jelenleg közel 200 milliárd forint vagyont tartanak náluk.

A bank idén is komoly munkát fektetett privátbanki szolgáltatásai minőségének fejlesztésébe. Ennek eredményeképpen az értékpapírszámlák nyitásának ideje privátbanki és prémium ügyfelei számára 15 percre csökkent, december közepén pedig a pénzintézet internetbanki felületébe (Budapest Internetbank) integrálták az eddig külön működő Online Befektetési Rendszert is.

Közel 500 milliárdos vagyon

A privátbanki növekedés alapját adó Budapest Alapkezelőnél is jól alakult az idei év: a teljes kezelt vagyon 3,7 százalékkal 560 milliárd forintra emelkedett október végére, míg az alapokban kezelt vagyon 492 milliárd forintra nőtt, ami 2,9 százalékos növekedés tavaly év végéhez képest.

Az alapkezelő piaci részesedése a BAMOSZ adatai szerint 8,3 százalék, ami az ötödik legnagyobb eredmény a piacon. A legsikeresebb idei termékük a Budapest Prémium Esernyőalap volt, amelybe 2016. április 1-i indítása óta közel 20 milliárdos vagyon áramlott. A 2017 közepén indított Budapest USA Részvény Alap kiemelkedő, 8,2 százalékos hozamot ért el az azóta eltelt időben.

A Budapest Alapkezelő új növekedési forrása a pénztári vagyonkezelés. Ezen a területen nemrégiben szép sikert könyvelhettek el, amikor elnyerték az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár vagyonkezelésre kiírt pályázatát. Az elmúlt év során három pályázat eredményeképpen összesen mintegy 24 milliárd forintnyi pénztári portfolió került a kezelésükbe. 

Jelentősen nőtt a megtakarítók aránya

A Budapest Alapkezelő régóta foglalkozik a hazai lakosság megtakarítási szokásainak vizsgálatával. 2013 óta tartó kutatássorozatuk legújabb felmérésben ezúttal is érdekes tények derültek ki.

Az idei kutatás szerint a lakosság 53 százaléka rendelkezik megtakarítással: ez mintegy 20 százalékpontos növekedés az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest.

Bár még mindig jellemző a lekötés nélküli vagy készpénz jellegű takarékoskodás, a befektetéssel rendelkezők is jóval többen vannak: 2013 óta 17 százalékról 30 százalékra nőtt az arányuk az összes megkérdezett között. 

A megtakarítók 25 százalékának kevesebb, mint 100 ezer forint félretett pénze van, 28 százalék 100 ezer és 1 millió forint közötti, míg 22 százalék 1 millió forint feletti összeggel rendelkezik. Körükben a legnépszerűbb befektetési forma továbbra is a bankbetét, illetve a megtakarítási számla. 

Forrás: Budapest Bank

A befektetési alapok népszerűsége terén nincs nagy változás: idén 12 százalék volt azok aránya, akik rendelkeznek ilyen eszközzel. Ugyanakkor a befektetési alapokkal kapcsolatos tévhitek lassan eloszlóban vannak: míg öt évvel ezelőtt csak az összes megkérdezett 36 százaléka gondolta, hogy ezek az eszközök rendszeres, kisebb összegű megtakarítások elhelyezésére is alkalmasak, addig idén már 45 százalék mondta ugyanezt.

Hirdetés
Brexit

Juncker szeretné, ha az Egyesült Királyság egyszer visszatérne az EU-ba.

A brit kormány nem veheti készpénznek, hogy sikerül...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Kína kinyírja a bitcoint?

A kínai kormány immár nem csak a bitcoin ellen harcol, de hadjáratot indított...

Elpártolnak az iPhone rajongói?

Az új iPhone-ok alig fogynak, a régieket meg lassítja az Apple. Elpártolnak a...

Hirdetés
Befektetés

Folytatódik a Mol-INA ügy

Mindössze hét cég jelentkezett a horvát kormány felhívására, amelyben...

A meglepetések éve lehet az idei a befektetők életében

Lassabb, de tartós profitnövekedés várható a globális részvények piacán, van...

Európai papírokban a hozam?

A befektetési minősítésű európai kötvények továbbra is ideális helyzetben...

Ezt olvasta már?

Milyen is egy jó testes korrekció? - Random Reggeli »

4IG 2200 (3,77 ) ALTEO 710 (-1,39 ) ALTERA 560 (0,90 ) ANY 1395 (0,72 ) APPENINN 701 (0,29 ) BIF 1590 (1,92 ) CIGPANNONIA 483 (0,62 ) CSEPEL 940 (0,21 ) EMASZ 24400 (0,83 ) ENEFI 219 (-1,35 ) ESTMEDIA 59 (-1,67 ) FHB 741 (-0,27 ) FORRAS/OE 1290 (-4,44 ) FORRAS/T 1380 (-0,72 ) FUTURAQUA 68 (2,10 ) KONZUM 3270 (2,19 ) MASTERPLAST 600 (-0,83 ) MOL 3064 (0,99 ) MTELEKOM 473 (0,53 ) NORDTELEKOM 52 (5,50 ) NUTEX 57 (-0,35 ) OPUS 660 (2,17 ) OTP 10970 (0,55 ) OTT1 281 (1,81 ) PANNERGY 756 (0,53 ) RABA 1285 (1,18 ) RICHTER 6685 (-0,07 ) SET Group 240 (10,09 ) WABERERS 4880 (-1,81 ) ZWACK 17300 (0,58 )