Quaestor-ügy: megfellebbezhetetlen a szakértői vélemény kizárása

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Quaestor-ügyben a szakértői vélemény kizárásáról hozott bírósági végzés ellen a Fővárosi Főügyészség nem tud jogorvoslattal élni, csak egy majdani ügydöntő határozat elleni fellebbezésben tudja az érveit kifejteni - közölte a főügyészség kedden. A főügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Törvényszék figyelmen kívül hagyta a Fővárosi Ítélőtábla határozatát a szakértői vélemény felhasználhatóságáról, és ez a későbbiekben az elsőfokú ítélet hatályon kívüli helyezését is eredményezheti.

Kizárták a szakértői véleményt

A főügyészség ezt arra reagálva közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék kedden hozott végzésében kizárta az egyik szakértői véleményt a Quaestor-ügyben.

Az ügy előzménye, hogy a Fővárosi Törvényszék tavaly decemberben zárta ki a Quaestor-ügyből a nyomozás során kirendelt, az igazságügyi szakvélemény elkészítésében társszakértőként részt vevő adó-, járulék- és könyvszakértőt, aki egy másik igazságügyi szakértővel csaknem 50 kötet terjedelmű együttes szakértői véleményt készített.

A tárgyaláson azonban felmerült, hogy az egyik szakértő a Kvantál Zrt.-vel, a büntetőeljárásban sértetti pozícióban lévő Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. felszámolójával kapcsolatban áll. A törvényszék a beszerzett iratok alapján megállapította, hogy a szakértő könyvvizsgálóként 2011. december 1-je óta valóban megbízásos jogviszonyban áll a felszámoló társasággal. A bíróság a Quaestor Pénzügyi Zrt. mint sértett és a szakértő között a szakértői vélemény elkészítésének időpontjában, valamint a jelenleg is fennálló jogviszony miatt a szakértőt a büntetőeljárásból kizárta.

Ezt a döntést a Fővárosi Ítélőtábla január 24-én helybenhagyta, majd a keddi tárgyaláson a bíróság kizárta a bizonyítékok közül a szakvéleményt, amit a kizárt szakértő társával együtt készített.

Felhasználható vagy nem használható fel?

A főügyészség emlékeztetett azonban arra, hogy az ítélőtábla az egyik szakértő kizárásáról döntő jogerős végzésében iránymutatást adott a törvényszéknek arra, hogy a szakértői vélemény felhasználható.

A főügyészség idézte is az ítélőtábla végzését, amiben a törvényszék úgy fogalmazott: "A szakvélemény felhasználására vonatkozóan az elsőfokú bíróság csak ezt követően határoz, de ezzel kapcsolatban megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy az együttesen adott szakvélemény lényegében azt jelenti, hogy annak minden megállapításával egyetértenek a szakvélemény készítői, így az egyik szakértő kizárása a szakvélemény felhasználhatóságát alapvetően nem érinti."

"Az ítélőtábla véleményének figyelmen kívül hagyása a magyar joggyakorlat alapján akár egy későbbi hatályon kívül helyezést kimondó másodfokú döntést is eredményezhet" - hívta fel a figyelmet a főügyészség.

A csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba, a cégcsoport vezetője és társai ellen indított büntetőper tárgyalása júliusban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.

Hirdetés
Brexit

Theresa May azt reméli, ezzel London kitöltheti a brit kilépés által az EU...

Cáfolta kedden a lemondási szándékairól szóló értesüléseket Boris Johnson...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Forex mazsoláknak

Bemutatunk egy NFP kereskedési stratégiát is, ami kezdőként, demó...

Szavazz!

Tarolják a piacot az elektromos autók?

A nagy autógyárak szerint az utolsó lökést a dízelbotrány adta, hiszen a...

Jár a jegybankároknak az ingyen hitel?

Csak közérdekű adatigénylés nyomán derült ki, hogy több száz jegybanki...

Hirdetés
Befektetés

Szorosabbak lettek a szerb-magyar kapcsolatok

Szerbia és Magyarország, ezen belül a Vajdaság és Magyarország közötti...

Stratégiai védekezésre kényszerül az EU

Új keret felállítására tett javaslatot csütörtökön az Európai Bizottság a...

Kína visszafogja a pénzt

Jelentősen visszaestek Kína külföldi befektetései az első nyolc hónapban.

4IG 2295 (-2,34 ) ANY 1351 (0,15 ) APPENINN 441 (0,23 ) BIF 1070 (5,94 ) CIGPANNONIA 267 (-1,11 ) CSEPEL 1023 (-0,78 ) ELMU 24360 (1,25 ) EMASZ 21900 (-0,36 ) ENEFI 260 (2,36 ) ESTMEDIA 26 (44,44 ) FHB 517 (-0,39 ) GSPARK 3879 (0,75 ) KONZUM 2335 (-1,06 ) KPACK 9215 (0,03 ) KULCSSOFT 850 (-5,56 ) MASTERPLAST 545 (-0,91 ) MOL 24490 (-0,12 ) MTELEKOM 475 (-0,21 ) OPUS 209 (-0,95 ) ORMESTER 500 (11,11 ) OTP 10210 (-0,34 ) OTT1 46 (-2,13 ) PANNERGY 485 (0,21 ) RABA 1273 (0,55 ) TRINV 42 (5,00 ) WABERERS 5075 (0,10 ) ZWACK 16750 (-0,30 )