A fiatalok nagy része megkeresi a fesztiválra valót

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Nyáron a Soundon partizik, karácsonyra iPhone-t kap. Ha ez a klisé nem is húzható minden egyes magyar fiatalra, az viszont átlagosan elmondható, hogy a most felnövekvő generáció szezonális költései között nagy súllyal szerepelnek a fesztiválok. 2017-ben egy fesztiválszezon alatt akár százezres nagyságrendre is rúghatnak a szórakozási költségek. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő házigazdája utána járt, mennyire tudatos a fiatal társadalom költési-megtakarítási gondolkodása egy nyári programokkal teli időszakban.

Jegyet zsebpénzből?

A fesztiválok egyre nagyobb számú fiatal tömegeket vonzanak, a jegyárak és az ottani fogyasztás költségei viszont jóval túlmutatnak a zsebpénz kategórián.

A legnépszerűbb magyarországi fesztiválok között a Balaton Soundra egy napijegy 17-20 ezer forintba került, az idei Szigetre pedig 21 ezer forintos napijeggyel juthatunk be.

Ha több napig szeretnénk szórakozni, a bérletkonstrukciók választásával 5-7 napnyi fesztiválozásért hozzávetőlegesen 50-120 ezer forintot kell fizetni, az összköltség tehát egy nyaralás költségkeretén is túlcsordulhat.

Nem minden szülő engedheti meg

Sok szülőnek nem fér bele a költségvetésébe, hogy gyermeke fesztiválozását is finanszírozza, így a fiatalok jelentős része saját maga teremti elő a szórakozásához szükséges anyagiakat, vagy azok egy részét.

„A szabadságok, illetve nyári szünet alatt gyakorta előfordul, hogy korlátlanabbul költünk, nem akarunk a pénzszámolgatással limiteket állítani a kikapcsolódásunknak. Ugyanakkor a szabadabb költések hátulütőire is érdemes felkészülnünk, és felkészíteni a fiatalokat is, hogyan osszák be az adott programra kapott keretösszegüket, hogyan használják a bankkártyájukat, vagy épp mit tegyenek, ha elveszítik azt" - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

"A pénzügyi tudatosság kultúráját saját magunk építjük, az ismereteket pedig a mindennapi szituációkban tudjuk jól átadni. Még vannak fehér foltok, de a fiatal társadalom pénzügyi ébersége folyamatosan fejlődik" - tette hozzá.

Tudatos jövőépítés

Az Y és Z generációhoz tartozó fiatalok ugyan jelentős összegeket költenek fesztiválokra és szórakozásra, mégis tudatosak a jövőépítés tekintetében. A pénzügyi neveltetéstől és anyagi háttértől függően különböző mértékben gyűjtenek és takarékoskodnak előre.  

A HR Portál cikke szerint például a diákmunkát vállaló fiatalok száma az elmúlt tíz évben megduplázódott. A megkérdezett diákok közel 60 százaléka a karrierje elindítása, a tapasztalat szerzés miatt tartja fontosnak a munkát, 16 százalékukat pedig a zsebpénz motiválja.

A K&H pályakezdők jóléti indexéből az is kiderül, hogy a kutatásban résztvevő fiatalok 37 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással. A hónap végén megmaradt pénzt 19 százalékuk teszi félre, míg 29 százalékuk csak alkalmanként takarít meg. 

A fesztiválok idején érdemes még tudatosabban figyelnünk megtakarításunkra, hiszen a felhőtlen nyári kikapcsolódás közben sokan nemcsak az időérzéküket vesztik el, hanem a pénztárcájuk forgalma fölötti kontrollt is.

Top 3 pénzügyi kérdés fesztivál előtt

Mivel tudsz fizetni? - A legnagyobb hazai fesztiválok többsége mára készpénzmentessé vált. Két fizetési opcióból választhatunk: PayPass-os bankkártyával vagy a helyszínen váltott fesztiválkártyával lehet fizetni. Tartsd szem előtt, hogy ebben a formában sokkal bátrabban költekezünk! A Portfolio.hu szerint a fesztiválokon akár 10-30 százalékkal többet hagynak a látogatók, mintha készpénzzel fizetnének.

Hova fordulj, ha elveszted a bankkártyád, fesztiválkártyád? - A FestiPay mobil alkalmazáson le tudod tiltani az elveszett kártyát, majd a helyszínen lévő HelpDesk ponton tudnak neked segíteni az egyenleg másik kártyára való átvezetésében.

Mi lesz a megmaradt feltöltéssel? - A fesztiválkártyán megmaradt összeget a fesztivál ideje alatt, de legkésőbb annak utolsó napján zárásig lehet visszaváltani készpénzre.

A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedőről

A K&H Csoport társadalmi szerepvállalásának részeként 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt. A program célja, hogy a magyarországi általános iskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. A vetélkedő programja évről évre egyre több diákot vonz országszerte.

A verseny indulásától a nevezések száma mintegy megtízszereződött, 2017-ben immár 6817 fő részvételével zajlott a verseny. 2010 óta a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre összesen 533 településről 992 iskola csapata pályázott. Ez összesen több mint 30.000 résztvevő általános iskolás diákot jelentett.

A K&H Csoport a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő programjával az általános iskolai korosztály pénzügyi tudatosságra nevelését kívánja előre mozdítani annak érdekében, hogy a jövő generációjának képviselői okos pénzügyi döntéseket hozhassanak.

Hirdetés
Brexit

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az...

A héten számos piacmozgató eseményre kerül sor, így többek között a...

Téli kikapcsolódás az Alpokban

Az ausztriai téli üdülés az életöröm igazán különleges formája, amely során...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Forex mazsoláknak

Rövid poszt következik. Szembe kell néznem ugyanis néhány dolgokkal.

Szavazz!

Kell nekünk az euró?

Újra fellángolt a vita, hogy vajon bevezetik-e nálunk az eurót, s ha igen,...

Külföldre megyünk orvoshoz?

Egyre durvább a magyarországi orvoshiány. Ami ráadásul, már közép-európai...

Hirdetés
Befektetés

Több mint 6000 milliárdos vagyon az alapkezelőknél

A befektetési alapok vagyona szeptemberben 58 milliárd forinttal, 1...

A befektetési üzletág magasra vitte a Morgan Stanley-t

Emelkedő bevételek mellett jelentősen nőtt a Morgan Stanley amerikai...

Meglepte az elemzőket a Goldman Sachs

A vártnál jobb eredmény a befektetési banki tevékenység, valamint a...

Ezt olvasta már?

Idén a tőzsde hozhat pénzt a konyhára »

ALTERA 2400 (6,57 ) APPENINN 551 (1,10 ) CIGPANNONIA 287 (0,35 ) Duna House A 3700 (-0,67 ) EMASZ 22955 (0,07 ) ENEFI 249 (-0,40 ) FHB 544 (-0,18 ) GSPARK 3790 (-0,79 ) KONZUM 2316 (-0,90 ) MASTERPLAST 621 (12,91 ) MOL 3136 (0,26 ) MTELEKOM 476 (-0,21 ) NORDTELEKOM 19 (5,56 ) NUTEX 80 (3,90 ) OTP 10630 (0,19 ) OTT1 53 (1,92 ) PANNERGY 539 (0,75 ) RABA 1281 (-0,31 ) RICHTER 6595 (-0,48 ) WABERERS 5000 (-0,40 ) ZWACK 16750 (-0,30 )