Béremeléssel indult az év a NAV-nál

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az életpályamodell újabb, 15 százalékos fizetésemelést biztosít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak, az adóhatóság munkatársai már megkapták emelt összegű fizetésüket - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.

Kiemelte, hogy az életpályamodell által biztosított fizetésemelés a költségvetési bevételek 95 százalékáért felelős hivatalnál elkerülhetetlen volt. A NAV életpályamodellje egyedülálló a közszolgálatban, nem tesz különbséget a civil és a hivatásos állomány között - hangsúlyozta Tállai András.

Hozzátette, az életpályamodell speciális abban is, hogy a jogviszonyban eltöltött időn túl, annál nagyobb mértékben díjazza a kiemelkedő teljesítményt, a nagyobb felelősségvállalást, a nagyobb önállóságot és a szakmai fejlődést. Ezért a magasabb besorolású munkakörbe történő előlépésre kizárólag az érintett képzettsége, képessége, kompetenciái alapján van lehetőség.

A nagyobb felelősséggel és kockázatvállalással járó munkakörökben dolgozók közszolgálati pótlékot kapnak. A bűnelkövetők elfogásában is közreműködő speciális bevetési járőrök például 450 százalékos közszolgálati pótlékra jogosultak, a revizoroknak 200 százalékos mértékű pótlék jár - ismertette az államtitkár.

Az új bérezési rendszer elismeri a kockázatos munkakört és a több éves tapasztalatot, Tállai András példaként említette, hogy majdnem kétszer annyit - 350 ezer forintot - vihetnek haza most a határnál 15 éve szolgálatot teljesítő pénzügyőr járőrök, mint amennyit 2016 júniusában kerestek.

Az államtitkár felidézte azt is, hogy az életpályamodell keretében 2016. július elsejétől 30 százalékkal, 2017. január 1-jétől 5 százalékkal emelkedett a hivatal dolgozóinak fizetése.

Olvastad már? Jön a 28 órás munkahét Németországban
Több hétig tartó sztrájksorozatával elérte a legnagyobb német szakszervezet a 28 órás munkahét intézményének bevezetését a fém-, és elektronikai iparban.

Hirdetés
Brexit

Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után sem züllik...

Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után tervezett átmeneti...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Összejön a két Korea?

Az "észak-déli" közös női hokicsapat olimpiai indulása pedig...

Összeomlik a részvénypiac?

Két éve nem látott mélyrepülést produkáltak múlt hét végén a tengerentúli...

Hirdetés
Befektetés

Újabb céget karol fel a PortfoLion

Az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion ötmillió dollárt fektet a big data és...

Trendforduló jöhet a pénzvilágban

Buborékok képződnek a tőkepiacokon: az irracionális magatartást kiváltó...

Inflációban sem kell lemondani a befektetésekről

A részvénypiacokat nagyobb volatilitás jellemezheti a közeljövőben az eddigi...

Ezt olvasta már?

Egyre több pénzt visznek haza a magyarok »