Ennyit jelent az óraállítás

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A tavaszi óraátállításkor jelentős villamosenergia-megtakarítás mutatható ki, amely ezt követően mérséklődik, de szeptember végéig is eltarthat - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. szerdán.

A szolgáltató a vasárnap hajnali óraátállítás közeledtével becsülte meg az 1980 óta működő intézkedés hatásait. Közölték, hogy a március 26-i óraállítást követő 6 napon az előző hét azonos időszakához viszonyítva - főképp az esti órák kevesebb fogyasztása miatt - a 9 gigawattórát is meghaladta a csökkenés.

Azonos körülmények esetén naponta 1-2 százalékos lehet a megtakarítás, amely jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben, valamint a szolgáltatóknál és a középületek díszkivilágításánál jelentkezik - tették hozzá.

Kifejtik, hogy az Európában egységesen elfogadott óraátállítási rendszerben a helyi idő március végétől október végéig egy órával előbbre áll az időzóna idejéhez képest, október utolsó vasárnapjától március utolsó vasárnapjáig pedig a normál, vagyis a téli időszámítás érvényes.

Ennek köszönhetően a szokásos, reggel 7 és este 10 óra közötti ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, így kevesebbet kell világítani - írták.

A Mavir becslése szerint évente országosan egy közepes méretű város éves fogyasztása spórolható meg az óraátállítással, a bevezetése óta elért megtakarítás így körülbelül 4 ezer gigawattórára tehető. A kisebb fogyasztás a káros anyagok kibocsátását is mérsékli, a rendszer ezért a környezet védelmét is támogatja - áll a közleményben.

Olvastad már? Jó nekünk az őszi-tavaszi óra tekergetés?
Hétvégén megint állíthatjuk az órát, ezúttal a téli időszámítás veszi kezdetét szombatról vasárnapra virradóra. Amióta csak bevezették, vita tárgya, hogy vajon kimondottan jó ez nekünk, vagy kifejezetten rossz, esetleg csupán haszontalan időtöltés. Ön szerint jó nekünk az óra tekergetése?

Hirdetés
Brexit

Az európai nagyvállalatok vezetőinek többsége szerint pozitívak a globális...

A brit kormány 3 milliárd fontot (több mint ezermilliárd forintot) különít el...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Szavazz!

Kiöregszik a magyar?

Amióta csak népszámlálást tartanak Magyarországon, még sosem volt ennyire...

Legyünk e-sport nagyhatalom?

Úgy tűnik a kormányzat elszánt ebben a kérdésben, bár a magyar e-sport még...

Hirdetés
Befektetés

Hiszünk a vegyes alapokban

Fontos kérdés manapság, hogy milyen befektetési formán keresztül érhetünk el...

Decembertől igényelhető a befektetői adókedvezmény

A startup vállalkozások beruházói, az úgynevezett angyalbefektetők számára a...

Hízott a befektetési alapok vagyona

A befektetési alapok vagyona októberben 84 milliárd forinttal, 1,4...

Ezt olvasta már?

A vásárlási lázat vagy a környezetvédelmet választjuk? »

ALTEO 5250 (-0,94 ) ALTERA 3729 (-3,49 ) ANY 1346 (0,37 ) APPENINN 794 (4,61 ) BIF 1772 (-1,83 ) CIGPANNONIA 301 (-0,66 ) Duna House A 3640 (-1,17 ) EHEP 1070 (-6,88 ) ENEFI 238 (-0,83 ) ESTMEDIA 70 (1,45 ) FHB 628 (1,13 ) FORRAS/OE 952 (-6,21 ) FUTURAQUA 49 (-2,00 ) GSPARK 3610 (-0,28 ) KONZUM 3020 (-0,30 ) MOL 3212 (-0,77 ) MTELEKOM 470 (-0,42 ) OTP 10370 (0,19 ) OTT1 297 (5,32 ) PANNERGY 549 (0,37 ) RABA 1256 (-0,95 ) RICHTER 7001 (-0,27 ) SET Group 101 (9,78 ) WABERERS 4600 (-1,50 ) ZWACK 16830 (0,21 )