Idén sem maradunk PénzSztár nélkül - jelentkezz Te is!

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Október 9-ig jelentkezhetnek 4 fős csapatok magyarországi és határon túli magyar középiskolákból a 2017. évi PénzSztár versenyre. A regisztráció ingyenes, a jelentkezés feltétele az, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a - 14-22 év közötti - diákjai legyenek, akik a 2017/2018-as tanévben aktív középiskolai tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, és még nem szereztek érettségi bizonyítványt. A verseny október 12-én indul, majd - két internetes és négy helyszíni fordulót követően - a döntőre december 7-én kerül sor Budapesten.

Már ötödszörre

A Budapest Bank kiemelt támogatásának, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fő szakmai partnerségének, valamint 11 egyetem, számos szakmai szervezet és piaci szereplő együttműködésének köszönhetően idén ősszel immár ötödik alkalommal versenyezhetnek a középiskolások azért, hogy eldöntsék, melyikük tud többet a gazdaságról, a pénzügyekről és a vállalkozások működéséről.

A PénzSztár 2013-ban még országos megmérettetésnek indult, de már a második évtől szép számban neveztek határon túli magyar diákok is.

Annak érdekében, hogy biztosítsák az esélyegyenlőséget, a szervezők úgy alakították ki a szabályokat, hogy legalább egy határon túli magyar csapat mindenképpen bekerülhessen a legjobb nyolc közé, az elődöntőbe. E lehetőséggel tavaly a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai olyan jól éltek, hogy végül a 2. helyet szerezték meg a döntőben.

Fontos a tájékozottság

A csapatoknak az idén is arról kell számot adniuk, hogy mennyire vannak tisztában a gazdasági, pénzügyi és vállalkozási alapfogalmakkal és folyamatokkal. Például azzal, hogy miért következett be egy-egy pénzügyi válság, miért ment csődbe egy adott vállalkozás, vagy miért jelent veszélyt a magas infláció?

A diákoknak olyan kérdésekre is válaszolniuk kell a prominens szakmai zsűri előtt, hogy például milyen lenne egy kedvező áruvásárlási kölcsön, takarékoskodjunk vagy befektessünk, illetve tőzsdézzünk vagy inkább biztonságos formákba – jelesül állampapírokba – tegyük a megtakarításainkat.

Ilyen és ezekhez hasonló kérdések, játékos helyzetgyakorlatok során tehetik próbára tudásukat, kreativitásukat, együttműködési és előadói készségeiket a versenyzők.

„A verseny gazdasági, pénzügyi, vállalkozási fókusza eddig sem jelentett előnyt a szakközépiskoláknak, illetve hátrányt a gimnáziumoknak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az előző négy évadban körülbelül fele-fele arányban jutottak szakközépiskolások és gimnazisták a négycsapatos döntőbe” – hívta fel a figyelmet a PénzSztár Versenyközpont vezetője, Kerekes György István.

A pénzügyi tudatosság jegyében

„A digitalizáció korában, amikor a mai középiskolás korosztály számára az online jelenlét megkerülhetetlen, a digitális ügyintézés pedig magától értetődő, még fontosabb, hogy szerepet vállaljunk a gyerekek alapvető pénzügyi ismereteinek fejlesztésében és tudatosságuk kialakításában" – mondta a verseny kiemelt támogatója, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, Rolek Ferenc.

"A fiatal korban megalapozott, gazdasággal, pénzüggyel és vállalkozással kapcsolatos tudás hozzásegíti a fiatalokat ahhoz, hogy a mindennapokban is bátran, magabiztosan és tudatosan kezeljék pénzügyeiket és okos, átgondolt döntést hozzanak a későbbiekben” – hangsúlyozta.

Megéri jelentkezni!

A helyszíni fordulókban jól teljesítő csapatokra értékes nyeremények – szakmai továbbképzések és tárgyjutalmak – várnak, a győztes csapat pedig elnyeri a verseny fődíjait is, a Budapest Banktól fejenként 100-100 ezer forintot, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott egy-egy okostelefont.

A versenyre legkésőbb október 9-ig lehet nevezni a www.penzsztar.hu honlapon található regisztráció kitöltésével. A szervezők arra számítanak, hogy – az elmúlt évekhez hasonlóan – az idén is több száz középiskolát és több tízezer diákot mozgat meg a PénzSztár.

Ők voltak a legjobbak tavaly
A 2016. évi PénzSztár címet és a vele járó fődíjakat a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium négyfős csapata szerezte meg, míg a második helyen egy határon túlról, Szatmárnémetiből érkezett gárda végzett.

Hirdetés
Brexit

Nagy Britannia nyitott marad, de maga fogja ellenőrizni a bevándorlást.

Csak a főbb kérdések rendezése után lehet tárgyalni egy átmeneti időszakról.

Melyik a legjobb lakáshitel?
Forex mazsoláknak

Bemutatunk egy NFP kereskedési stratégiát is, ami kezdőként, demó...

Szavazz!

Tarolják a piacot az elektromos autók?

A nagy autógyárak szerint az utolsó lökést a dízelbotrány adta, hiszen a...

Jár a jegybankároknak az ingyen hitel?

Csak közérdekű adatigénylés nyomán derült ki, hogy több száz jegybanki...

Hirdetés
Befektetés

Felszámolják a Strategont

Az MNB korábbi határozata alapján a Strategon Értékpapír Zrt. a CODEX...

Az Enterprise Investors új alapja kkv-k kivásárlását tervezi

Közép-Európa egyik legnagyobb...

Szorosabbak lettek a szerb-magyar kapcsolatok

Szerbia és Magyarország, ezen belül a Vajdaság és Magyarország közötti...

Ezt olvasta már?

Tanulmányi versenyeken is toboroznak a multik »

ALTERA 1549 (5,09 ) ANY 1346 (-0,15 ) APPENINN 411 (-3,29 ) BIF 1070 (-0,37 ) CIGPANNONIA 267 (-3,61 ) CSEPEL 1039 (-1,89 ) Duna House A 3750 (-1,70 ) ELMU 24100 (-0,31 ) EMASZ 21500 (-0,14 ) ENEFI 255 (0,39 ) ESTMEDIA 22 (-12,00 ) FHB 518 (-0,96 ) FUTURAQUA 38 (-2,56 ) GSPARK 3885 (0,65 ) KONZUM 2252 (-2,55 ) KPACK 9999 (-0,01 ) KULCSSOFT 875 (-0,34 ) MASTERPLAST 545 (-0,91 ) MOL 3043 (-0,46 ) MTELEKOM 474 (-0,84 ) NUTEX 84 (-1,18 ) OPUS 210 (0,48 ) OTP 9640 (-5,26 ) OTT1 46 (2,22 ) PANNERGY 475 (-1,86 ) RABA 1260 (-0,94 ) RICHTER 6674 (-1,13 ) TRINV 30 (-9,09 ) WABERERS 4950 (-0,02 ) ZWACK 16710 (-0,54 )