2024 április 20

Igazi Halloween: szellemtúrán a nagyvilágban

Az ősi várak, kastélyok történelme gyakran idéz horror sztorikat. Véres csaták, gyilkosságok és kínzókamrák emlékeit nézhetik meg a turisták és kedvükre „retteghetnek” kicsit. Az Independent összeszedett néhány ősi kastélyt, ahol garantált az esti rémálom.

Törcsvári-kastély, Románia

A törcsvári kastély Erdély határán található, és a szájhagyomány szerint Drakulának, a horrorfilmek egyik kedvelt alakjának otthona volt. Bram Stoker Drakula gróf válogatott rémtettei című regényének köszönheti a vár, hogy Románia egyik leglátogatottabb célpontja lett. Bár nincs arra bizonyíték, hogy Vlad Tepes – akiről Drakulát mintázták – valóban élt volna itt, a helyet mégis megpróbálták összekötni a nemes rémtetteivel.

Moosham-kastély, Ausztria

Az osztrák vár másik neve Boszorkánykastély a 17. századi könyörtelen boszorkányperek miatt, amelyeknek ez volt a helyszíne. A mai napig nem tudni, hogy mennyi fiatal nőt vádoltak boszorkánysággal. A vádlottak nagy részét megkínozták és lefejezték. Van olyan becslés, amely szerint több ezer nő esett áldozatul a mészárlásoknak. A hagyomány szerint az ő szellemeik kísértenek a várban. Az 1800-as években a környéken megcsonkított állattetemeket találtak, ezután terjedt el az a pletyka, hogy vérfarkas ütött tanyát a várban.

Dragsholm-kastély, Dánia

Dragsholm saját bevallása szerint a leginkább kísértetjárta kastély. Állítólag több mint száz szellem kísért a falak között. Közülük emelkedik ki három, a szürke hölgy, a fehér hölgy és Bothwell grófja. A szürke hölgy egy korábban ott dolgozó szelleme, aki minden éjjel útra kel, végigjárja a termeket és ellenőrzi, hogy minden rendben van-e. A fehér hölgy állítólag a kastély egykori tulajdonosának a lánya volt, aki beleszeretett egy rangonaluli fiúba, ezért az apja a várbörtönbe zárta és ott halt meg. Egyébként az 1930-as években a kastély felújítása során a munkások találtak egy fehér ruhás női csontvázat. A harmadik híres szellem, Bothwell grófja a vár egyik oszlopához láncolva töltötte életének utolsó tíz évét, éjjelente állítólag végigvágtat a kastélyon egy lóval.

Edinburgh-kastély, Skócia

A skót erődítmény a szikla tetején áll, mélyen alatta a város, ahol állítólag nem is lehetett hallani a vár börtönéből kitörő sikolyokat. A kastély kínzókamrái mélyen a föld alatt vannak, sok ember lelte itt halálát. Állítólag kísért itt skót dudás, fejetlen dobos. A városnak is hátborzongató a története. A 14. században a város lakosságát a pestisjárvány szinte teljesen kiirtotta, a nyughatatlan lelkek azóta is visszajárnak. 2001-ben 240 önkéntes tíz napot töltött a várban és mindenféle furcsa eseményről számoltak be: égő érzést tapasztaltak a bőrön, furcsa árnyékokat a falon és láttak egy szellemet bőrkötényben.

Chillingham-kastély, Anglia

A Chillingham-kastély leghíresebb szelleme a kék fiú, amelynek megjelenését kék villanások és sikolyok kísérik. Ezt a várat is felújították a huszadik században, és akkor találtak két csontvázat befalazva, egy férfiét és egy fiúét. Jár még erre nyolc fejetlen szellem is, akik életükben bűnözők voltak. Amikor kivégezték őket, a város kapuira tűzték ki a fejeket, állítólag azért járnak vissza, hogy mindezért bosszút álljanak.

Houska-kastély, Csehország

A 13. századi Houska-kastély állítólag egy feneketlen gödörre épült. Erről a gödörről az a rémhír járta, hogy valójában egy átjáró a pokolba. A kastélyt pedig pont azért építették, hogy a szárnyas démonokat és az ördögöt bent tartsák. 1930-as években aztán folytatódtak a rémhírterjesztések, a várra ugyanis szemet vetettek a nácik. A különös történelem megfogta őket és állítólag okkult kísérletekbe fogtak a kastély mélyén. Senki nem tudja, hogy valójában mi történt ott, viszont később megtalálták néhány náci katona csontvázát.

Bardi-kastély, Olaszország

Ez az olasz vár az elátkozott szerelmesek kastélya. A hagyomány szerint Soleste egyik este a vár erkélyén üldögélve várta szerelmének, Morellónak a visszatértét a csatából. Azonban azt a téves hírt kapta, hogy Morello meghalt. Erre a lány a mélységbe vetette magát. Kis idő múlva Morello sértetlenül hazatért. Amikor megtudta, hogy kedvese meghalt, őrületében megölte magát. A két szerelmes a túlvilágon sem találkozhatott, ezért a történet szerint Morello éjjelente visszatér, hogy meglelje szerelmét és a végső nyugalmat.

Brissac-kastély, Franciaország

A Loire-völgy legmagasabb kastélya 20 szobával, és díszes termeivel lenyűgöző látvány. A kastély egyik tulajdonosa volt Jacques de Bréze. A hagyomány szerint felesége, Charlotte nagyon szerette a férfiakat, számos szeretőt tartott és szinte kérkedett férjének szexuális hódításaival. A történet szerint egy alkalommal Jacques korábban tért haza, és megölte a feleségét és annak szeretőjét. Egy másik változat szerint csak a holttestüket találta meg. A rejtélyes halál után éjjelente szellemeket láttak és sikolyokat hallottak a kastélyban élők. A kastély ura ezeket nem bírta elviselni, ezért eladta otthonát és elköltözött. A szeretők sokak szerint még ma is visszajárnak.

Leap-kastély, Írország

A Leap-kastély egy végzetes családi viszály kastélya. A várkápolnában küzdött meg egymással életre-halálra két testvér, egy harcos és egy pap. A papot megölte testvére, a vére a kápolna falát is beszennyezte, amelyet emiatt Véres Templomnak hívnak. És ha mindez még kevés lenne, van itt egy különlegesen csúf szörnyeteg is: Elemental. Ez a démonszerű lény hatalmas, púpos, ördögi a tekintete és rothadó hús szagát árasztja.

Belcourt-kastély, USA

A házat Oliver Belmont építtette a családjának. A férfi hobbija az volt, hogy utazgatott és érdekes tárgyakat vásárolt a házba. Sikerült neki a tárgyakkal együtt kísérteteket is vásárolnia. Egy 15 századi lovagi páncélban állítólag még mindig benne van a tulajdonosa, aki minden márciusban vérfagyasztó sikolyt hallat. A bálteremben van egy szék, amely kínozza a leülőt. Ugyanott van egy tükör is, amelyben az ember nem látja saját tükörképét, csak azt, hogy valami mozog benne.