2024 március 29

Kezdődik az iskola – Be kell fizetni a tankönyvcsekkeket

A Kello tájékoztató anyaga szerint a szülőknek lehetőségük van a tankönyvcsomagok ellenértékét többféle utalvánnyal is kiegyenlíteni a társaság ügyfélszolgálati pontjain.

Utalványok

A papíralapú utalványok közül elfogadják az Erzsébet iskolakezdési, ajándék és gyermekvédelmi utalványt, a Sodexo iskolakezdési támogatás utalványt, a Ticket Service beiskolázási utalványt, a Posta Paletta iskola és ajándékutalványt, valamint a Puebla beiskolázási, ajándék, kultúra utalványt. Elfogadható e-utalvány az OTP Cafeteria kártya és a Multi-Pay Cafeteria kártya.

Felhívták a dokumentumban a figyelmet arra is, hogy azok a tanulók, akik pótvizsgázni fognak, ne fizessék be a csekket, csak a pótvizsga után.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár kiemelte: a tavalyi tapasztalatok alapján, a pedagógusok bevonásával, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. rendszerének javításával felkészültek a tankönyvterjesztés zavartalan lebonyolítására.

Az államtitkár kedden Debrecenben azt mondta: ütemezés szerint halad a megújuló tankönyvek nyomdai előállítása, az iskolákba szállítás pedig időben megkezdődik. Az Alföldi Nyomda Zrt.-ben tett üzembejárás utáni sajtótájékoztatón közölte, hogy a nyomdából kikerülő tankönyvek órákon belül eljutnak a Kello raktáraiba, a tankönyvek terjesztése pedig az előre tervezett határidőben megkezdődhet.