2024 április 18

Módosították a hűtőcsere-program szabályait

Figyelni kell a határidőre

A fejlesztési tárca azzal indokolta döntését, hogy néhány esetben a vissza nem térítendő támogatás felhasználását akadályozza, hogy a kiválasztott berendezés Magyarországon már nem szerezhető be. A minisztérium tájékoztatott, hogy a vásárlás során az újonnan kiválasztott háztartási nagygép adatait a kereskedőnek kell a rendszerben rögzítenie.

A cserével változatlanul legalább 10 százalékos energia-, vagy évente minimum 20 kilogramm szén-dioxid-megtakarítást kell elérni, amelyet a kereskedő köteles ellenőrizni a rendszerben megadott adatok alapján. A támogatott 30 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhet, ha az eredetileg tervezettnél alacsonyabb energiaosztályú gépet vesz.

A közlemény szerint a támogatói okirat-módosításokat hamarosan elektronikusan kézbesítik. A kedvezményezetteknek a módosított támogatói okirat kézhezvételét követő 30 napban kell a háztartási gépet megrendelni. Az új hűtő vagy fagyasztó átvételének végső határideje 2015. április 15. – írták.

Tavaly hirdettek pályázatot

Az NFM 2014. szeptember 17-én hirdette meg a háztartási nagygépek cseréjét támogató alprogramot. A 627,1 millió forintos keretösszegű alprogram célja, hogy a pályázók vissza nem térítendő állami támogatással csökkentett vételáron szerezhessék be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket.

A minisztérium 2014 decemberében két alkalommal is megemelte a forráskeretet (előbb 60 millió, majd további 107 millió forinttal) és 5 ezer forinttal növelte az egyes támogatások összegét. Ennek köszönhetően közel 23 ezer háztartás szerezhet be új hűtő- vagy fagyasztó-berendezést, 30-40 ezer forinttal csökkentett vételáron.