2024 március 29

Nem energiatakarékos a hűtőd? Pályázz!

A tájékoztatás szerint a szeptember 25-én, az Otthon Melege Program keretében meghirdetett a háztartási nagygépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére vonatkozó alprogramra minden magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező magánszemély beadhatja pályázatát.

Így az állami, vissza nem térítendő pályázati támogatással a pályázók csökkentett vételáron szerezhetik be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket. A pályázatokat elektronikus úton lehet benyújtani október 27-én, nulla órától.

A pályázatok október 27. és november 30. között adhatók be, régiónként eltérő időpontokban. A kérelmeket a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig fogadják be; kizárólag elektronikus úton és a pályázati portálon keresztül.

Mindehhez a pályázóknak ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezniük, továbbá elektronikusan csatolt lakcímkártya-másolattal szükséges igazolniuk a pályázóknak állandó lakcímüket vagy tartózkodási helyüket. A nyugdíjas és nagycsaládos pályázók előnyt élveznek azzal, hogy számukra a pályázat korábbi időpontban nyílik meg.

A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati honlapon és a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján érhető el – közli az NFM.