2024 március 28

Népszerűsítenék a kártyahasználatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: Magyarországon nagy vásárlás bankkártyával 123rfhagyománya van a készpénzforgalomnak. Míg például Nagy-Britanniában és Svédországban a kártyás fizetés aránya mintegy 70, a készpénzesé pedig mintegy 30 százalék, Magyarországon ez pont fordított.

Az alelnök szerint ennek gyökeres megváltoztatása – különösen erőszakos eszközökkel – nem ajánlatos, nagy súlyt kell ugyanakkor fektetni arra, hogy a készpénzmentes fizetési eszközöket, így a bankkártyákkal való fizetést minél inkább vonzóvá tegyék.

A készpénzkímélő eszközökkel való fizetés lényegesen olcsóbb az egyén és a vállalatok számára is, össztársadalmi szinten mért hasznossága pedig a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékát is kiteheti egy évben. Emellett a feketegazdaság ellen is hat, hiszen a kártyás fizetés nyomon követhető mind a fizetőnél, mind az elfogadónál. Hozzátette ugyanakkor, hogy az MNB-nek nincsenek kényszerítő eszközei, csak olyanok, amelyek terelgetnek, a helyes utat mutatják.

Kitért arra is, az MNB által nemrég megvásárolt GIRO Zrt. fejlesztésével is szeretnék a pénzforgalom költségeit a minimálisra szorítani a vállalatok és az egyének számára. Hozzátette, a GIRO mint fizikai hálózat nagyon sok dologra alkalmas, ami könnyítheti a mindennapi életet a mobilfizetéstől a telefonról történő számlakiegyenlítésig, s jelentősen csökkentheti a költségeket. Még az év végéig beterjesztik az MNB igazgatósága elé a GIRO Zrt. fejlesztésére vonatkozó új stratégiát, és elfogadnak egy programot – mondta az alelnök.