2024 március 29

Nyáron is kapnak ebédet a rászoruló gyerekek

A kormánypárti politikus – aki a Fidesz kommunikációs igazgatója – azt mondta: azon rászoruló gyermekek, akiknek szülei csak részben vagy egyáltalán nem tudják fizetni a gyermekétkeztetést, azok számíthatnak az önkormányzatokra és a kormányra, a két tanév között is napi háromszori étkezéshez jutnak a gyermekek.

kozetkeztetes gyerekek evés 121018Példaként említette a VIII. kerületet, amely idén 7 millió forintot kap a nyári gyermekétkeztetésre. Kocsis Máté jelezte: a kormányzati forrás fedezi a költségeket, plusz forrást nem kell bevonni, ami könnyebbség az önkormányzatok számára.

A kormány a nyári mellett a tanév közbeni gyermekétkeztetésre is az eddigieknél több forrást szán: a 2010-es kormányváltást követően 26 milliárd forintról 56 milliárdra, vagyis több mint duplájára emelte a támogatási összeget.

A fideszes politikus a változások közé sorolta, hogy tavaly januártól a gyermekvédelmi törvényben rögzítették, hogy a fenntartónak napi háromszori étkezést kell biztosítani a gyermekeknek, ennek jegyében nőtt az egy főre jutó támogatások összege. A kormány egy tanév alatt 360 ezer rászoruló gyermek étkeztetését térítésmentesen, további 200 ezer gyermek étkeztetését pedig féláron biztosítja – tette hozzá.

Kocsis Máté ugyancsak a fontos változások között említette, hogy a támogatásokat úgy ítéli meg a kormány, hogy arányosan többet kapnak azok a települések, ahol több a rászoruló gyermek, azaz nem feltétlenül a lélekszám a mérvadó. Arra is kitért: ösztönzik a hazai kistermelőktől származó élelmiszerek felhasználást is.