2024 március 29

Ön jogosult a kedvezményekre?

– Valóban így van – mondja a vidéki kisváros gimnáziumi tanára, aki egy budapesti ismerősétől értesült a lehetőségről. – A fővárosi kollégám említette az egyik továbbképzésünk alkalmával, hogy évek óta járt volna nekem egy – az OTP és a KLIK (intézményfenntartó) közötti – megállapodás alapján kedvezmény a pénzintézet díjaiból. Ő bement a számláját vezető bankfiókba, és sikerült is elintéznie, hogy 2010-ig visszamenőleg megkapja a kedvezményeket. Ahogyan ő számolta, ez biztos, hogy tízezer forintos nagyságrend lesz.

Személyesen kell ügyintézni, nyolcszáznyolc forint a költség

– Nálunk a fiókban ott jártamkor nem tudtak a kedvezményekről. Az ilyen kisvárosokban azonban, mint a miénk nagyon közvetlenek az emberi kapcsolatok. Ígérték az alkalmazottak, hogy utána néznek a dolognak. Hívtak is telefonon, hogy menjek be, mert valóban úgy van, jár a kedvezmény a havi számlavezetési díjra, az éves bankkártya díjra és a havi egyszeri pénzfelvétel díjra. Ez utóbbit nyilván módosítja az idén bevezetett egyszeri százötvenezer forintos készpénzfelvételi lehetőség.

Aznap – hírek szerint – meglehetősen nagy volt a kisvárosi bankfiók ügyfélforgalma a pedagógusokkal, illetve az intézményi alkalmazottakkal. Rövidesen lett ugyanis nyomtatvány, amelyet az ügyfelek kitöltöttek. Kifizették az ügyintézés nyolszáznyolc forintos díját, és azt az ígéretet kapták, hogy novemberre kiderül, mennyi pénzt térítenek vissza nekik a díjakból.

A helyi szakszervezetek felhívták a figyelmet

Hol is csúszott el a dolog? Miért kell most utólagosan kapkodni? Egy biztos, a megállapodás úgy szólt a KLIK és a bankok között, hogy a kedvezményre jogosult számlatulajdonosnak személyesen kell kérnie a díjkedvezményt. Ez érthető is, hiszen a banknak sem lehetősége nincs, sem feladata nem az, hogy kiválogassa (kiszűrje), kik jogosultak a díjkedvezményre. Más kérdés persze, hogy a fenntartó kommunikálta-e és főként, milyen hatékonysággal ezt a lehetőséget.

Néhány helyi szakszervezet hívta fel leginkább a KLIK fennhatósága alá tartozó alkalmazottak figyelmét, hogy éljenek a lehetőséggel. A PDSz pécsi szervezete például a következőket hangsúlyozta. Mindenki, aki KLIK-es intézményben dolgozik és OTP vagy Erste Bank-os számlájára jön a fizetése, nézze meg a számlakivonaton, hogy mennyi a havi számlavezetési/zárlati díj, amit vonnak tőle. Ha ez 300 forint fölött van, érdemes bemenni személyesen az OTP-fiókba, és kérni a munkáltatói kedvezmény beállítását, mert a KLIK és az OTP között van olyan megállapodás, hogy akiknek a KLIK utalja a fizetését, 50%-os számlavezetési díj-kedvezményben részesülnek, de ezt a számlatulajdonosnak személyesen kell kérni a bankban.