Tudatosabb vásárlás jellemzi a magyarokat

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

2017 negyedik negyedévében javult a fogyasztóvédelmi tájékozottság, és kissé erősödött a kereskedők iránti bizalom a korábbi negyedévekhez képest - derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből. A mutatót kidolgozó CP Contact fogyasztóvédelmi tanácsadó adatai szerint látványosan csökkent a cipőkkel és a ruházati termékekkel, illetve a telefonszolgáltatással szembeni kifogások aránya, az internetszolgáltatásra ugyanakkor a korábbinál többen jeleztek panaszt.

A CP Contact és a Nielsen 800 fős reprezentatív mintán végrehajtott közös kutatásán alapuló, negyedévente közzétett Fogyasztóvédelmi Index szerint a válaszadók 22 százaléka valamilyen termékkel, 16 százaléka pedig valamilyen szolgáltatással szemben fogalmazott meg kifogást.

Mire panaszkodtunk?

A termékek közül a legtöbb probléma az élelmiszerekkel van (a panaszosok 39 százalékának ezzel a termékkörrel volt problémája), ezt követik a cipők (20 százalék), illetve a ruházati termékek (17 százalék).

A szolgáltatások közül a válaszadók legnagyobb mértékben az internetszolgáltatásokkal voltak elégedetlenek (33 százalék), ezt követték a televíziós (19 százalék), banki (18 százalék) valamint a telefonos (16 százalék) szolgáltatások.

Az előző negyedévhez képest nagyobb csökkenés a cipők (-7 százalékpont), a ruházati termékek (-3 százalékpont), illetve a telefonszolgáltatások (-5 százalékpont) kategóriáiban volt, míg az amúgy is problémásnak számító internetszolgáltatások esetében 5 százalékpontos növekedés következett be.

„Az utazási irodákkal való elégedetlenség mértéke szintén csökkent 10-ről 7 százalékra, ám ez egyértelműen a szezonális hatásnak köszönhető, hiszen az előző negyedévbe esett az idegenforgalmi szempontból legaktívabb július és augusztus hónap is” - magyarázza Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere.

Mit tudunk a panaszról?

A fogyasztói tájékozottság szintje javult az év utolsó hónapjaiban. Ennek mérésére az egyik leginkább alkalmas mutatószám a szavatossági idő megfelelő ismerete. Tekintettel arra, hogy az élelmiszerek után a cipők kapcsán érkezik a legtöbb fogyasztói panasz, a tájékozottságot az e termékkategóriához kapcsolódó szavatossági idő helyes említésének arányával mérhetjük a legegyszerűbben.

A kérdésre helyesen válaszolók aránya 2017 negyedik negyedévében 7,0 százalék volt, ami 0,7 százalékponttal haladja meg az előző negyedévben mért 6,3 százalékos mértéket.

„Ennek az értéknek továbbra sem örülhetünk felhőtlenül – teszi hozzá Siklósi Máté. – A szabályozás ugyanis ezen a területen immár öt éve változatlan, ennek ellenére még mindig messze tíz százalék alatt van azok aránya, akik helyesen tudják, meddig reklamálhatnak. A helyes válasz (2 év) helyett a válaszadók 80 százaléka 6 vagy 12 hónapra tippel.”

Javuló bizalom

A kereskedőkkel szemben tanúsított fogyasztói bizalom az előző negyedévekhez képest javulni tudott. A válaszadók jelentős része félrevezetésnek értékeli, ha a kereskedő vagy a szolgáltató hibásan értelmez egy fogyasztóvédelmi szabályt. A bizalmatlan vásárlók aránya 2017 negyedik negyedévében 49,7 százalék volt, 1,6 százalékponttal kevesebb, mint negyedévvel korábban.

Mindez reális reflexió lehet arra a tényre, hogy a kereskedelemben is egyre súlyosabb a munkaerőhiány. A kereskedők egyre gyakrabban kénytelenek kevésbé felkészült munkatársakat is alkalmazni, akikről a vásárlók könnyebben feltételezik, hogy nem rosszhiszeműen járt el hibásan vele szemben.

A Fogyasztóvédelmi Indexet a CP Contact és a Nielsen immár két éve zajló közös kutatása alapozta meg. az index célja, hogy negyedévente bemutassa a vásárlók fogyasztóvédelmi attitűdjének változásait: az aktuális fogyasztói bizalmat, a fogyasztói kifogások mértékét, valamint a fogyasztók ismeretszintjét.

Hirdetés
Brexit

Juncker szeretné, ha az Egyesült Királyság egyszer visszatérne az EU-ba.

A brit kormány nem veheti készpénznek, hogy sikerül...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Kína kinyírja a bitcoint?

A kínai kormány immár nem csak a bitcoin ellen harcol, de hadjáratot indított...

Elpártolnak az iPhone rajongói?

Az új iPhone-ok alig fogynak, a régieket meg lassítja az Apple. Elpártolnak a...

Hirdetés
Befektetés

Folytatódik a Mol-INA ügy

Mindössze hét cég jelentkezett a horvát kormány felhívására, amelyben...

A meglepetések éve lehet az idei a befektetők életében

Lassabb, de tartós profitnövekedés várható a globális részvények piacán, van...

Európai papírokban a hozam?

A befektetési minősítésű európai kötvények továbbra is ideális helyzetben...

Ezt olvasta már?

Ezt várják a kütyürajongók az idei évtől »

ALTEO 720 (2,86 ) ALTERA 555 (2,78 ) ANY 1385 (1,09 ) APPENINN 699 (4,33 ) BIF 1560 (-0,64 ) CIGPANNONIA 480 (2,13 ) CSEPEL 938 (-6,20 ) EHEP 1050 (14,75 ) ELMU 26200 (0,77 ) ENEFI 222 (3,74 ) ESTMEDIA 60 (11,11 ) FHB 743 (-0,27 ) FORRAS/OE 1350 (17,39 ) FORRAS/T 1390 (8,59 ) FUTURAQUA 67 (4,06 ) GSPARK 3600 (1,41 ) KONZUM 3200 (1,59 ) KULCSSOFT 920 (1,10 ) MASTERPLAST 605 (2,54 ) MOL 3034 (0,60 ) MTELEKOM 471 (0,11 ) NORDTELEKOM 49 (4,47 ) NUTEX 57 (-1,72 ) OPUS 646 (6,25 ) OTP 10910 (-0,27 ) OTT1 276 (7,81 ) PANNERGY 752 (-1,83 ) PLOTINUS 6500 (-2,26 ) RABA 1270 (0,40 ) RICHTER 6690 (0,22 ) SET Group 218 (9,82 ) WABERERS 4970 (2,47 ) ZWACK 17200 (0,88 )