Valaki 1,2 milliárdos adótartozást hozott össze

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Kilencven adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a harmadik negyedévben, közülük öttől követel a bírságokkal együtt 1 milliárd forint feletti összeget, egyikük egy magánszemély.

Közzétették a szokásos listát

A NAV negyedévente teszi közzé azok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.

A harmadik negyedévben 90 adózónál állapítottak meg nagy összegű adóhiányt, közülük 36 társaság, 54 pedig magánszemély. A lista élén a budapesti székhelyű Best Master Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll, közel 1,4 milliárd forintos adóhiánnyal és közel 806 millió forintos bírsággal, a NAV vele szembeni követelése így mintegy 2,2 milliárd forint.

Az összes követelést tekintve azonban megelőzi az ugyancsak budapesti Compact Holding Kft. több mint 2,6 milliárd forintos tartozásával, amelynek 856 millió forintos adóhiánya mellé 1,767 milliárd forint jogkövetkezmény társul.

Még két cég hozott össze milliárdos tartozást

Rajtuk kívül még két cég tartozik a jogkövetkezményekkel együtt több mint 1 milliárd forinttal a NAV-nak. A magánszemélyek közül a legnagyobb összeget, több mint 1,2 milliárd forintot Szabó Lászlótól követeli az adóhatóság, amelynek mintegy egyharmada adóhiány, a többi bírság.

A jogkövetkezményeket is beleértve nagy összeggel tartozik Hoffer György (935 millió forint), Sere Géza Endre (764 millió forint) valamint Telek László (494 millió forint) is, akik az abonyi illetőségű Telek Lászlót kivéve mindnyájan budapesti lakosok. Rajtuk kívül 17 magánszemélynek van 100 millió forintnál nagyobb tartozása, a bírságokat is beleértve.

Hirdetés
Brexit

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó...

Új frankfurti működési központ létrehozására tett egyenes utalást csütörtökön...

Téli kikapcsolódás az Alpokban

Az ausztriai téli üdülés az életöröm igazán különleges formája, amely során...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Forex mazsoláknak

Rövid poszt következik. Szembe kell néznem ugyanis néhány dolgokkal.

Szavazz!

Radikalizálódik Közép-Európa?

Egy olyan pártnak jósolnak 10 százalék feletti eredményt, amelynek vezetője...

Kell nekünk az euró?

Újra fellángolt a vita, hogy vajon bevezetik-e nálunk az eurót, s ha igen,...

Hirdetés
Befektetés

Több mint 6000 milliárdos vagyon az alapkezelőknél

A befektetési alapok vagyona szeptemberben 58 milliárd forinttal, 1...

A befektetési üzletág magasra vitte a Morgan Stanley-t

Emelkedő bevételek mellett jelentősen nőtt a Morgan Stanley amerikai...

Meglepte az elemzőket a Goldman Sachs

A vártnál jobb eredmény a befektetési banki tevékenység, valamint a...

Ezt olvasta már?

Bebörtönözhetik egy török nagyvállalat dolgozóit »

ALTEO 5350 (2,88 ) ALTERA 3008 (0,27 ) ANY 1349 (0,37 ) APPENINN 567 (3,09 ) BIF 1198 (1,53 ) CIGPANNONIA 276 (-1,08 ) CSEPEL 1035 (3,50 ) Duna House A 3701 (-0,51 ) EHEP 270 (-0,74 ) ENEFI 248 (-0,40 ) ESTMEDIA 30 (15,38 ) FHB 556 (1,65 ) FORRAS/T 950 (-7,59 ) FUTURAQUA 38 (-2,56 ) GSPARK 3800 (-0,45 ) KONZUM 2332 (0,65 ) KPACK 7976 (-20,00 ) KULCSSOFT 845 (-1,74 ) MASTERPLAST 635 (-3,79 ) MOL 3195 (-0,13 ) MTELEKOM 471 (-0,21 ) NORDTELEKOM 18 (5,88 ) NUTEX 72 (-7,69 ) OPUS 310 (11,11 ) ORMESTER 799 (14,14 ) OTP 10660 (0,19 ) OTT1 49 (-2,00 ) PANNERGY 527 (-1,50 ) PLOTINUS 6100 (1,67 ) RABA 1280 (-1,01 ) RICHTER 6545 (-0,06 )