Békés megyében volt a legtöbb viharkár

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A biztosító társaságokhoz az augusztus 6-i viharkár miatt szerda délig 8 ezer kárbejelenés érkezett, a becsült kárérték megközelíti a 600 millió forintot, a leginkább érintett településről, Orosházáról több mint ezer kárt jeleztek a tulajdonos - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az első összesítést csütörtökön az MTI-vel.

A károk típusai

A tájékoztatás szerint a jelzések alapján a lakossági ingatlanok mellett jelentős károk keletkeztek egyes középületekben is, fakidőlések, jégverés miatt sok helyen gépjárművek is sérültek.

A Mabisz közölte: több biztosító jelezte, hogy hétfőn átcsoportosította kárfelmérő szakembereit az érintett területekre. Becslésük szerint a kár darabszáma még jelentősen emelkedhet, sokan még a kármentést végzik, és csak azt követően fordulnak a biztosítóhoz.

Ahonnan a legtöbb bejelentés érkezett

A legsúlyosabb károk Békés megyében történtek, a bejelentések száma már most meghaladja az 1600-at. A települések közül Orosháza, Püspökladány, illetve a főváros volt leginkább érintett. A leggyakoribb kár okaként a biztosítási szakemberek a vihart, a villámcsapás indukciós hatását, a jégverést, valamint a beázást jelölték meg - tájékoztatott a Mabisz.

A hazai biztosító társaságok 2010 és 2016 között 330 ezer esetben, összesen több mint 25 milliárd forintot fizettek ki villámcsapások okozta károkra. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) és a Magyar Biztosítók Szövetsége közös ajánlást dolgozott ki a túlfeszültség okozta károk megelőzésére. Az ajánlás elérhető a MEE és a MABISZ honlapján.

Hirdetés
Melyik a legjobb lakáshitel?
Brexit

Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is...

Az Európai Bizottság tudomásul vette és alaposan meg fogja vizsgálni az...

Forex mazsoláknak

A money managementről, vagyis azzal kapcsolatban legalább egy nagyon...

Szavazz!

Világgazdasági válságot gerjeszt Korea?

Nem a háborús konfliktus az egyetlen veszélye az Egyesült Államok és...

Nyáron felelőtlenebbek vagyunk?

Vajon csak a tömegszerűség hat ilyenkor, vagy tényleg fellazulunk a melegben....

Hirdetés
Befektetés

Koreai konfliktus: kötvénypiacon a menedék?

Ha Észak-Korea holnap kilő egy rakétát Guam szigetére, akkor a befektetők a...

Mibe fektessünk az idén? Mutatjuk a profik tippjeit

Az elmúlt időszak tendenciáit figyelembe véve keresik a befektetési...

Negatív irányba fordulhatnak a befektetési alapok?

A befektetési alapok vagyona enyhén csökkent júliusban

Ezt olvasta már?

Másfélmilliárdnyi viharkár két hét alatt »

4IG 2500 (-3,85 ) ANY 1380 (0,58 ) APPENINN 311 (-6,61 ) BIF 1150 (-3,36 ) CIGPANNONIA 268 (3,88 ) CSEPEL 1120 (0,09 ) Duna House A 3715 (0,41 ) EMASZ 21580 (0,12 ) ENEFI 259 (16,67 ) ESTMEDIA 6 (-6,78 ) FHB 520 (-1,89 ) GSPARK 3792 (-0,99 ) KONZUM 1855 (1,92 ) KPACK 10210 (-19,98 ) MASTERPLAST 530 (-0,93 ) MOL 23335 (-0,09 ) MTELEKOM 474 (-0,21 ) NORDTELEKOM 10 (2,15 ) NUTEX 74 (-2,63 ) OPIMUS 203 (0,50 ) OTP 10050 (-0,64 ) OTT1 48 (-4,00 ) PANNERGY 433 (0,46 ) RABA 1280 (-2,29 ) RICHTER 6560 (0,14 ) WABERERS 5000 (-0,93 )