Ez lehet a kulcs a problémamentes nyugdíjas évekhez

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Évről-évre nő a nyugdíjbiztosítást kötő ügyfelek száma, és a biztosítók, mint ahogyan az elmúlt években, idén decemberben is a szerződéskötések és a nyugdíjcélú eseti díjak növekedését prognosztizálják. A CIG Pannónia adatai szerint az átlagos szerződéskötő 45 éves, az átlagos befizetett havidíj pedig 25 ezer forint. Az ügyfelek ötöde a húszas vagy harmincas éveiben jár.

80 ezres szakadék

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon közel 80 ezer forintos különbség van az átlagos fizetés és a nyugdíj között, ami azt jelenti, hogy 2017-ben az első negyedévben a nyugellátások átlagos havi összege nem érte el a 120 ezer forintot. Nem meglepő tehát, hogy egyre többen már egészen fiatalon fontosnak tartják, hogy félretegyenek nyugdíjas éveikre. 

A 2014-től igénybe vehető adókedvezménynek is köszönhető, hogy évről-évre növekszik a magyar lakosság megtakarítási hajlandósága; a biztosítók tapasztalatai alapján egyre többen tartják fontosnak, hogy időben gondoskodjanak nyugdíjas éveikről. Az adatok megerősítik, hogy a szerződők egyre nagyobb hányada kerül ki a fiatalabb korosztályból. 

Már a fiatalok is gondolnak erre

A CIG Pannónia Életbiztosító adatai szerint az ügyfelek átlagosan 45 éves korban kötik meg nyugdíjbiztosításukat. A szerződéskötők átlagosan 20 év alatt tervezik összegyűjteni megtakarításukat – a legtöbben 65 éves korukra szeretnének rendelkezni a tervezett megtakarítással. A biztosító ügyfelei által nyugdíjmegtakarításra befizetett havidíj összege átlagosan 25.000 forint.  

Egyre többen döntenek úgy már fiatalon, hogy félretesznek nyugdíjas éveikre: a CIG Pannónia ügyfeleinek ötöde a húszas vagy harmincas éveiben jár. A legfiatalabb szerződő 18, a legidősebb pedig 64 éves. 

A decemberi roham

A biztosító prognózisa szerint 2017 decemberében is sokan élnek majd plusz befizetések teljesítésével, vagy új szerződés kötésével, azért hogy a visszaigényelhető adókedvezmény összege minél magasabb legyen. 

"2014-es adóévtől a magánszemélyek visszaigényelhetik a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett rendszeres, illetve nyugdíjcélú eseti díjaiknak 20 százalékát, de legfeljebb 130 ezer forintot" – mondta Fekete Zsuzsanna, a CIG Pannónia Marketing és kommunikációs igazgatója.

"Idén is felkészültünk arra, hogy jelentősen növekszik a decemberben szerződést kötő vagy nagyobb mértékű eseti díjat fizető ügyfeleink száma: 2016 decemberében 88 százalékkal magasabb volt a nyugdíjbiztosítást kötők száma, mint egy átlagos hónapban. A növekedés érthető, hiszen ilyenkor törekszenek az ügyfelek arra, hogy a visszaigényelhető adókedvezményt minél jobban ki tudják használni" – tette hozzá.

Hirdetés
Brexit

Azért vannak pár ezren, akik menni fognak.

Mario Centeno, az Eurócsoportot januártól vezető politikus szerint...

Melyik a legjobb lakáshitel?
Szavazz!

Kell nekünk a naperőmű?

Naperőmű építési bumm tört ki Magyarországon. Ön szerint kell nekünk a...

Meddig szárnyalhat a bitcoin?

Már a csőd szélén álló Venezuela elnöke is saját kriptovalutával akarja...

Hirdetés
Befektetés

A kínai Szilícium-völgy is tartogat lehetőségeket

A kínai Szilícium-völgynek számító Shenzhen város befektetés-ösztönző...

Jó befektetési lehetőséget keres? Itt érdemes körbenézni

Államkötvénybe fektetné pénzét? Habár a magas hozam sokszor kompenzálja...

Jó üzletet kötöttek Mészárosék

800 ezer eurós nyereséget realizált az Appeninn Holding egy ingatlanon.

Ezt olvasta már?

Nincs többé várólista és hálapénz - ezt tudja az új egészségbiztosítás »

ALTEO 695 (1,46 ) ALTERA_1000 4400 (7,45 ) ANY 1297 (0,15 ) APPENINN 725 (3,42 ) BIF 1610 (-0,62 ) CIGPANNONIA 482 (0,42 ) CSEPEL 1004 (0,40 ) Duna House A 3703 (-3,82 ) EHEP 985 (0,51 ) ELMU 24830 (0,85 ) EMASZ 22800 (1,79 ) ENEFI 220 (-3,51 ) ESTMEDIA 64 (16,36 ) FHB 723 (-2,56 ) FORRAS/OE 1180 (-3,99 ) FORRAS/T 1205 (-13,93 ) FUTURAQUA 68 (11,48 ) GSPARK 3541 (-0,92 ) KONZUM 3468 (0,41 ) KULCSSOFT 900 (2,27 ) MASTERPLAST 580 (0,17 ) MOL 3010 (-1,28 ) MTELEKOM 463 (0,22 ) NORDTELEKOM 23 (9,52 ) NUTEX 73 (1,39 ) OPUS 695 (1,61 ) ORMESTER 1156 (0,52 ) OTP 10485 (0,96 ) OTT1 253 (7,66 ) PANNERGY 562 (-0,71 ) RICHTER 6436 (0,41 ) SET Group 100 (-2,91 ) WABERERS 4802 (0,65 ) ZWACK 16720 (0,09 )