2024 március 29

Ön váltott már?

4.600 forintos átlagos megtakarítás és 10.800 forintos éves átlagos díj mellett utolsó hetébe fordul az idei kötelező kampány. A több százezer váltónak ugyan 600 forinttal alacsonyabb az átlagos díja, mint a tavalyi kampányban 11.400 forinton váltóké, a váltók száma ugyanakkor jelentősen tovább csökken. Mindez azt mutatja, hogy – szemben a korábbi évek bőségzavarával – az autósok közül már kevesen találnak maguknak igazán vonzó kötelező biztosítási ajánlatot. Az autósok nagyobb része (közel 90%-a) így díjemeléssel kénytelen szembenézni jövőre.

A felmondásoknak december 1-jéig kell megérkezniük a biztosítókhoz, de a jövő évi szerződést elég december végéig megkötni.

Felbátorítjuk a biztosítókat a maradással

Az is látszik ugyanakkor, hogy az autósok minden eszközzel igyekeznek csökkenteni a díjaikat. Idén először fordul elő, hogy a (45%-ban választott) és korábban legnépszerűbbnek számító csekkes díjfizetéssel szemben a váltók közül többen (mintegy 49%-ban) választják már az olcsóbb díjat eredményező átutalásos díjfizetést. Ugyanígy soha nem látott magasságokba emelkedett az éves, egyösszegű díjfizetést választók aránya is (68%). Az éves/átutalásos díjfizetés választása együtt eredményezi a legolcsóbb díjat a legtöbb biztosító tarifájában.

biztosítás.hu 141107

A Biztosítás.HU szerint az, hogy az ügyfelek többsége elfogadja az egyénenként kismértékű (átlagosan 1-2 ezer forintos) díjemelést, a jövőre nézve felbátoríthatja a biztosítókat és további, a szakértők szerint gyorsuló mértékű díjemeléshez vezethet. A díjemelések miatt most mintegy 3 milliárd forinttal növekvő kötelező díjbevételekre azonban – az üzemanyag-fogyasztás emelkedése miatt – szükségük is lesz a biztosítótársaságoknak. Az októberi adatok alapján ugyanis 6%-kal tovább nőtt a hazai benzinfogyasztás az előző év hasonló időszakához képest és elérte a havi 150 millió litert, miközben a téli hónapok közeledtével éppen csökkennie kellett volna. Mindez több úton lévő gépjárművet és ennek megfelelően növekvő kötelező és CASCO biztosítási károkat jelent a jövőre nézve.