2012. február 21. 20:30 | forrás: MTI

Bombariadó volt a debreceni egyetemen



Robbantással fenyegették meg kedd délután a Debreceni Egyetem főépületét, emiatt a rendőrség megkezdte az épület kiürítését és átvizsgálását - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Kelemen Éva elmondta: a fenyegető e-mail a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségébe érkezett, az ismeretlen azt írta, hogy az egyetem főépületében 5 órakor bomba robban.

Szöőr Ádám, a Debreceni Egyetem kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: Hoffmann Rózsa államtitkár keddi programját a Debreceni Egyetemen nem zavarta meg a bombariadó. 



bombaDebrecenDebreceni EgyetembombariadóMozaik


Rekordnyereséget ért el a Ryanair
A márciussal végződött üzleti évben az egyszeri tételeket leszámítva 25 százalékkal 503 millió euróra nőtt az ír Ryanair nettó nyeresége - közölte a társaság. Európa legnagyobb diszkont légitársasága az előző évhez képest 5 százalékkal több, 75,8 millió utast szállított, árbevétele 21 százalékkal 4,39 milliárd euróra nőtt a jegyek átlagárának emelkedése következtében.

Vegyesen zártak az ázsiai indexek
A múlt heti erős esés után magukhoz tértek az ázsiai piacok, az alacsony áraknál megjelentek a vevők, és a görög helyzet alakulását is valamivel optimistábban ítélik meg a befektetők. A tokiói tőzsde vezető mutatója, a Nikkei-225 0,3 százalékos emelkedéssel 8.633,89 ponton zárt.

Emelkedéssel nyitott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX 76 pontos emelkedéssel, 16.555 ponton nyitott hétfőn. Az OTP 3.429 forinton kezdte a kereskedést.

Facebook debütálás és G8 csúcs
Kuti Ákos, vezető elemző körképe a hétvégi G8-as csúcstalálkozóról, a múlt pénteken tőzsdére lépett Facebookról és a hazai gyorsjelentésekről.

Tőzsdére tart a Business Telecom
A BUSINESS TELECOM Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság bejelentette, hogy benyújtotta törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetésére vonatkozó kérelmét a Budapesti Értéktőzsdének.

Hozzászólások 


  Pócsik István | 2012. február 21. 20:43válasz
A lányom csak annyit mondott, hogy látták Hofffmannn Rózsát bemenni. Kérdés?
Bejelentkezés

Email / Nick:

Jelszó:

OK
BUX  16561.02 (+0.50%   )   BUMIX  1063.66 (-1.23%   )   APPENINN  429 (+0.70%   )   DANUBIUS  0 (0.00%   )   EGIS  14220 (+0.67%   )   E-STAR  2205 (-0.68%   )   ESTMEDIA  48 (+4.35%   )   FHB  506 (+0.40%   )   FOTEX  241 (+4.33%   )   GSPARK  999 (+0.40%   )   MOL  15870 (+0.99%   )   MTELEKOM  424 (-0.93%   )   ORC  990 (0.00%   )   OTP  3480 (+1.49%   )   PANNERGY  597 (-0.17%   )   RABA  680 (+0.29%   )   RICHTER  36560 (-0.11%   )   SYNERGON  0 (0.00%   )   TVK  1990 (-0.50%   )   ZWACK  0 (0.00%   )