George Clooney legújabb filmje október óta csak az Egyesült Államokban 40 millió dollár bevételt hozott, ami figyelembe véve a 12,5 millió dolláros költségvetését nem rossz teljesítmény. A film forgatókönyvét Clooney írta, de ezen felül felvállalta produceri feladatkört, amiben társa volt Leonardo DiCaprio is.
A hatalom árnyékában az amerikai elnökválasztás hátterét mutatjabe. Egy zöldfülű elnökjelölt fiatal, idealista munkatársa a kampány közepén bajba kerül. Egy bonyolult politikai cselszövés áldozata lesz, amelyet egy ellenfél párt állított neki. A kampány folyik, így meg kell felelnie a munkájában, ezen múlik az elnökjelölt sikeressége.
A márciussal végződött üzleti évben az egyszeri tételeket leszámítva 25 százalékkal 503 millió euróra nőtt az ír Ryanair nettó nyeresége - közölte a társaság. Európa legnagyobb diszkont légitársasága az előző évhez képest 5 százalékkal több, 75,8 millió utast szállított, árbevétele 21 százalékkal 4,39 milliárd euróra nőtt a jegyek átlagárának emelkedése következtében.
A múlt heti erős esés után magukhoz tértek az ázsiai piacok, az alacsony áraknál megjelentek a vevők, és a görög helyzet alakulását is valamivel optimistábban ítélik meg a befektetők. A tokiói tőzsde vezető mutatója, a Nikkei-225 0,3 százalékos emelkedéssel 8.633,89 ponton zárt.
A BUSINESS TELECOM Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság bejelentette, hogy benyújtotta törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetésére vonatkozó kérelmét a Budapesti Értéktőzsdének.
Las Vegas (spanyolul: „A rét”) az amerikai Nevada állam legnépesebb városa, Clark megye székhelye, és egyben a világ egyik legnagyobb szórakoztatási, bevásárlási és szerencsejáték-központja.
Minden út Rómába vezet - tartja a közismert mondás. Miként a másik, Róma az örök város. Mindkettő igaz. Rómában ott van az emberi civilizáció fontos fejezete. Az ember lépten nyomon a múlt emlékeivel találkozik, nem kell ehhez mindenképpen múzeumokba látogatnia. És kedves, nyitott, vendégszerető emberekkel hozza össze a sors, akik mindig hajlandóak egy kisebb-nagyobb tereferére.
Bali sziget Indonéziában. A Kis-Szunda-szigetek legnyugatibb tagja, Jávától keletre, Lomboktól nyugatra fekszik. Indonézia 33 tartományának egyike, a tartományi főváros, Denpasar a déli részén található.
Hozzászólások
Eddig még senki sem szólt hozzá...