2012. február 6. 20:25

Kútban találták meg a Baunok házaspár holttestét



A nyomozóhatóságnak nem volt esélye élve kiszabadítani a szolnoki Baunok házaspárt, mert az azóta elfogott gyanúsítottak arra nem hagytak lehetőséget - mondta Balotai Attila őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) osztályvezetője a bűnügyről tartott sajtótájékoztatón hétfőn Szolnokon.

A 60 éves Baunok István és 61 éves felesége, Baunokné Hidvégi Julianna tavaly november 17-én tűnt el házukból. Holttestüket december 6-án, Újszász határában, egy használaton kívüli kútban találták meg. A gyilkossággal gyanúsított három férfi előzetes letartóztatásban van. Az NNI osztályvezetője azt mondta, a pár eltűnése után, az első napokban még abban reménykedtek, hogy élve megtalálják őket, de ahogy telt az idő, ez a remény egyre inkább elszállt, és már minden figyelmet arra fordítottak, hogy a bűncselekmény elkövetőit beazonosítsák, tartózkodási helyüket megállapítsák.

Fekete Miklós, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának közlése szerint a sajtótájékoztatót azért szervezték meg, mert az elmúlt hetekben jó néhány téves adat, információ látott napvilágot. Az újságírók kérdéseket nem tehettek fel, amit az ezredes azzal indokolt, hogy a kérdések felvethetnének olyan részleteket, amelyeket a nyomozás sikere érdekében nem akarnak közölni. Ismételten akkor állnak a nyilvánosság elé, ha a bűnügy rendőrségi szakban befejeződik - tette hozzá.

Rigó István, a megyei főkapitányság osztályvezetője a nyomozás menetét felidézve elmondta: az NNI-vel együttműködve kezdettől fogva nagy erőkkel keresték a házaspárt. A többi között helikopteres kutatást szerveztek, több tucat rendőr napokon át nagy területeket fésült át. Mivel a házaspár két gépkocsija is hiányzott a garázsból, elrendelték azok országos körözését, felkutatásuk jelenleg is folyik - közölte az alezredes.
A házaspár holttestét december 6-án Újszász határában, egy használaton kívüli kútban találták meg, amelyet több médium tévesen dögkútnak nevezett - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a bűnügyben három ember került a rendőrség látókörébe, egy férfit, az újszászi M. Bélát december 2-án vették őrizetbe, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A másik két férfi ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, illetve kétmillió forint nyomravezetői díjat tűztek ki.

A két körözött - a 36 éves nagytarcsai Herczku Szabolcs és a szintén 36 éves újszászi Mészáros Tibor, M. Tibor közeli rokona - december 8-án önként jelentkezett az NNI budapesti épületében, ahol őrizetbe vették őket, majd később előzetes letartóztatásba kerültek. Rigó István a sajtótájékoztatón cáfolta azt a szóbeszédet, hogy a meggyilkolt Baunok Istvánnak tetemes tartozása lett volna. A három gyanúsított egyike évekkel korábban a férfinél dolgozott - jegyezte meg. A három férfit nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 



Mozaik


Rekordnyereséget ért el a Ryanair
A márciussal végződött üzleti évben az egyszeri tételeket leszámítva 25 százalékkal 503 millió euróra nőtt az ír Ryanair nettó nyeresége - közölte a társaság. Európa legnagyobb diszkont légitársasága az előző évhez képest 5 százalékkal több, 75,8 millió utast szállított, árbevétele 21 százalékkal 4,39 milliárd euróra nőtt a jegyek átlagárának emelkedése következtében.

Vegyesen zártak az ázsiai indexek
A múlt heti erős esés után magukhoz tértek az ázsiai piacok, az alacsony áraknál megjelentek a vevők, és a görög helyzet alakulását is valamivel optimistábban ítélik meg a befektetők. A tokiói tőzsde vezető mutatója, a Nikkei-225 0,3 százalékos emelkedéssel 8.633,89 ponton zárt.

Emelkedéssel nyitott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX 76 pontos emelkedéssel, 16.555 ponton nyitott hétfőn. Az OTP 3.429 forinton kezdte a kereskedést.

Facebook debütálás és G8 csúcs
Kuti Ákos, vezető elemző körképe a hétvégi G8-as csúcstalálkozóról, a múlt pénteken tőzsdére lépett Facebookról és a hazai gyorsjelentésekről.

Tőzsdére tart a Business Telecom
A BUSINESS TELECOM Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság bejelentette, hogy benyújtotta törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetésére vonatkozó kérelmét a Budapesti Értéktőzsdének.

Hozzászólások 


Eddig még senki sem szólt hozzá...

Bejelentkezés

Email / Nick:

Jelszó:

OK
BUX  16573.21 (+0.57%   )   BUMIX  1062.67 (-1.32%   )   APPENINN  424 (-0.47%   )   DANUBIUS  0 (0.00%   )   EGIS  14220 (+0.67%   )   E-STAR  2205 (-0.68%   )   ESTMEDIA  48 (+4.35%   )   FHB  506 (+0.40%   )   FOTEX  241 (+4.33%   )   GSPARK  999 (+0.40%   )   MOL  15900 (+1.18%   )   MTELEKOM  424 (-0.93%   )   ORC  990 (0.00%   )   OTP  3483 (+1.57%   )   PANNERGY  597 (-0.17%   )   RABA  680 (+0.29%   )   RICHTER  36550 (-0.14%   )   SYNERGON  0 (0.00%   )   TVK  1990 (-0.50%   )   ZWACK  0 (0.00%   )