Róma alapítása, Táncsics Mihály és báró Wesselényi Miklós
A hagyomány szerint I. e. 753-ban ez a nap volt Róma alapításának napja. Ezt a máig gyönyörű, egyedülálló, múltat és jelent egyaránt magába foglaló lüktető várost Romulus és Remus, egy ikerpár alapította, akiknek története a következő: „Egy nap Silvia, a király nővére épp kisétált almáért egy közeli erdőbe, amikor hirtelen nagyon álmos lett, lefeküdt egy fa tövébe és elaludt. [...]
A hagyomány szerint I. e. 753-ban ez a nap volt Róma alapításának napja. Ezt a máig gyönyörű, egyedülálló, múltat és jelent egyaránt magába foglaló lüktető várost Romulus és Remus, egy ikerpár alapította, akiknek története a következő: „Egy nap Silvia, a király nővére épp kisétált almáért egy közeli erdőbe, amikor hirtelen nagyon álmos lett, lefeküdt egy fa tövébe és elaludt. Azt álmodta, hogy egy egészséges ikerpárt fog szülni. Azt azonban nem sejtette, hogy amíg ő aludt, addig Mars isten megszerette őt, és megtermékenyítette. Kilenc hónappal később megszülettek az ikrek, de Silvia öccse azt a jóslatot hallotta, hogy az egyik gyerek az ikerpár közül veszélyes lehet az ő uralmára, így amikor Silvia nem volt otthon, akkor a király megparancsolta szolgáinak, hogy vessék a Tiberis-be a kicsiket. A szolgák megsajnálták a gyerekeket, ezért fontak egy kosarat, és abban letették a babákat a partra. Nem sokkal később a partra jött egy nőstény farkas (mely Mars isten küldöttje volt), és elvitte magával a gyerekeket, hogy saját kölykeivel együtt felnevelje őket.
Amikor a gyermekek felnőttek, akkor elhagyták a farkast, és elkezdték elindítani királyi karrierjüket. Romulus elkezdte építeni vára falait, de megparancsolta szolgáinak, hogy aki át meri ugrani az (akkor még csak pár centis) falat, azt öljék meg. Remus (nem sejtvén, hogy testvére ilyet parancsolt) átugorta a falat, s így szólt: Ez lenne az a híres fal, amely megvéd majd titeket a gonosz istenektől? Az egyik szolga a parancshoz híven agyonverte Remust. Amikor ezt Romulus meglátta, keserves sírásra fakadt, s azt mondta: Így merje majd ezek után valaki átugorni a király falát! Róma első királya Romulus volt, az utolsó Tarquinius Superbus. I. e. 510-ben elűzték és kikiáltották a köztársaságot.
1799-ben ezen a napon született Táncsics Mihály író és publicista, a magyar nemzeti függetlenségi harc egyik legnagyobb idolja. Az 1840-es években kiforrott, tudatos műveket írt. Egy Lipcsében megjelent műve miatt azonban üldözték, s bár hazatérte után elrejtőzött, 1847-ben elfogták, és sajtóvétség, valamint izgatás vádjával elítélték. Budai börtönéből 1848. március 15-én szabadította ki a pesti nép, és a forradalmi ifjúság. A börtönből kiszabadulva olyan kocsiba ültették, amit lovak helyett hívei húztak. Az első országgyűlési választásokon, az 1848-as választásokon a siklósi kerületben indult, ahol mandátumot is nyert. Áprilisban Munkások Újsága címmel hetilapot adott ki, amit a munkássághoz és a parasztsághoz címzett. Noha az eseményekkel, amelyek saját szabadságát is visszaadták, egyetértett, az általa felvázolt utópista szocialista fejlődési irány heves nemtetszésbe ütközött.
Lapját Kossuth 1848 végén betiltatta, őt magát pedig megpróbálták rövid úton politikailag elszigetelni, nézeteit nevetségessé tenni. A forradalom és szabadságharc bukása után nyolc évig rejtőzött a saját házuk alatt kialakított rejtekben egészen az 1857 májusában kihirdetett amnesztiáig. Bujdoklása során különböző röpiratokban buzdított az ellenállásra, amiért „cserébe” a Bach-rendszer jelképesen ki is végezte.1860-ban egy március 15-iki tüntetés szervezéséért elfogták és 15 évre ítélték. A kiegyezést követő általános amnesztia révén 1867-ben, szinte már teljesen vakon szabadult. Az 1869-es választásokon az orosházi kerületben indult, amit meg is nyert.
Nem kisebb személyiség halt meg 1850-ben ezen a napon 54. életévében, mint ifjabb hadadi báró Wesselényi Miklós, az országgyűlési főrendiház vezére, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja, az 1838-as pesti árvíz árvízi hajósa. A reformkor kiemelkedő egyéniségeként részt vett a Kaszinó megalapításában, javaslatot tett magyar színház felállítására és létrehozta az első vívókört. Birtokát képező falvaiban, példát mutatva, elengedte a robotot és a dézsma nagy részét. Elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól, saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat tartott nekik a korszerű földművelésről, állattenyésztésről. Kolozsváron, a Híd utcában nyomdája volt, itt nyomtatta ki beszédeit, tételeit, naplóját. 1835-ben Estei Ferdinánd osztrák császári herceg bezáratta a nyomdát. 1835 elején előbb az erdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta – előbbi az 1835–36-ös erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő terjesztése miatt, utóbbi az 1834. decemberi nagykárolyi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt.
A perben Kölcsey Ferenc volt a védője. 1838-ban a pesti árvízben életeket mentett, ezért az árvízi hajós nevet kapta. Az említett perben 3 év börtönre ítélték, a büntetését a budai várban kezdte tölteni. Két hónap után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai Gräfenbergbe utazzék. Innen 1843-ban tért haza és 1848-ig Zsibón élt, mint Kolozs vármegye alispánja. 1848-ban vakon s betegen jelentős része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés is kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezzel a magyar országgyűlésnek is tagja lett, de már 1848 szeptemberében családjával a morvaországi gyógyhelyre, Gräfenbergbe menekült, mert a forradalom nehézségeinek felismerése következtében elvesztette hitét az ellenállás sikerében. Ehhez a lépéséhez testi rokkantsága is hozzájárult. Felesége, Lux Anna, élete végéig ápolta.
naptár
Ezeket olvasta már?
Cartier, Apáczai Csere János és MatisseWesselényi Miklós, a Nyolcak és Richter Gedeon
Madame de Pompadour, Tarkovszkij és Raszputyin
Neumann, Böhm Pál és Gundel János
Gombaszögi Ella, Dreher Antal és a Nemzetközi Valutaalap



)
)