A román pálya lehet az utunk?
XTB: pihenőhöz ért a forint
Románia példája eredményes modellt kínálhat – vélekedett Soós Róbert (XTB), mondván, erősödhetne a hazánk felé irányuló befektetői bizalom, ami a forintot is izmosítaná, így olcsóbbá válhatna az ország adósságának finanszírozása és fenntartható pályára állhatna a gazdasági növekedés.
A Tőzsdefórum a forintpiaci fejleményekről kérdezte az XTB piaci elemzőjét.
Nem nyújtott kiugró teljesítményt hazánk fizetőeszköze ezen a héten, de így is szorosan együtt haladva a lengyel zloty-val, s közel 1 százalékot tudott erősödni péntekig az euróval szemben – mondta Soós Róbert, hozzátéve: a hét utolsó két napjának megtorpanása technikai jellegű, ugyanis az euró-forint jegyzése elérkezett a 200 napos mozgóátlagához, a 290-es árszint környékén, amit egy kijelölt pihenőhelyként lehet értékelni.
A nagy kérdés, hogy van-e innen további lehetőség az erősödésre? Szerinte a kérdés megválaszolása előtt ezúttal érdemes átgondolni a szomszédos Románia utóbbi 3 éves pályafutását ugyanis több igen fontos párhuzam vonható a jelenlegi magyar állapotokkal.
Mint mondta, keleti szomszédunk a 20 milliárd eurós EU/IMF készenléti hitelkeret megállapodás lejáratát megelőzően, már 2011 februárjában igényelt és kapott is egy kisebb, 5 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeret megállapodást. Mindeközben drákói szigorral végrehajtott megszorítások mentek végbe melyekből kiemelkedik a közszférában dolgozók bérének csökkentése, és az áfa kulcs 24 százalékra emelése.
Átugorva a jelenbe, a román jegybank ezen a héten rekord alacsony szintre 5,5 százalékra tudta csökkenteni az alapkamatot, anélkül, hogy féltenie kellene a román lej árfolyamát vagy akár a kötvények iránti keresletet. Ezen felül idén 2 százalék körüli gazdasági növekedés várható, igen alacsony 7 százalék környéki munkanélküliség mellett. Így a makroadatok alapján nem is meglepő, hogy a legutóbb Bukarestbe látogató IMF-küldött több dicsérő mondatot is megfogalmazott.
Magyarország előtt van tehát egy nehéz, de eredményes pályamodell, ami alapján tovább erősödhet a hazánk felé irányuló befektetői bizalom, ennek nyomán pedig erősödhet a forint árfolyama, olcsóbbá válhat az ország adósságának finanszírozása (pénteken 8,8 százalékon állt a 10 éves kötvényhozamunk) és fenntartható pályára állhat a gazdasági növekedés is.
elemzőkforintgazdasági növekedésMagyarországRomániaElemzések
Ezeket olvasta már?
Piaci HelyzetjelentésPiacok és árfolyamok - deviza
G8 csúcs után szkeptikus a piac
Változatlanul pluszban a BUX
Erősödött a forint


)
)
Hozzászólások
Eddig még senki sem szólt hozzá...