Hosszabbításért kvótakönnyítés?

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Nagy vitát kavarhat az OPEC ülésen az orosz-szaúdi paktum.

Nagyot ugrott hét elején az olaj árfolyama, miután bejelentették, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország is támogatja a kitermelés csökkentő program meghosszabbítását. A két nagy kitermelő nyilatkozata alapján a program egészen 2018 márciusáig is fennállhat, ami a piac számára komoly meglepetést jelentett, hisz a szaúdi és az orosz olajminiszter korábban úgy nyilatkoztak, hogy legfeljebb 2017 év végéig tolhatják ki a jelenlegi folyamatot.

Mindig ez megy

Önmagában az olajrali nem meglepetés, hiszen minden OPEC találkozó előtt azt látjuk, hogy először beadják az olajat, aztán a találkozó közeledtével elkezdik venni, utána pedig az árszinttől és az eredménytől függően vesznek vagy eladnak – ismerette a megszokott koreográfiát Kovács Bálint, az Equilor elemzője.

Izgalmas ülés ígérkezik

Szerinte a május 25-i ülés legalább két szempontból izgalmas lehet. Az egyik az időtényező. Bár korábban is szó volt az eredetileg 2017 első felére tervezett kitermelési kvóta meghosszabbításáról, ám eddig csak az idei második félévre szólt az opció. Ehhez képest az orosz-szaúdi paktum révén egy negyedévvel még 2018-ba is belenyúlhat a program. A másik vitás kérdés, hogy vajon változatlanok maradnak-e az országkvóták?

Nos, erősen sanszos, hogy a kisebb olajteremelő országok a hosszabbításért cserébe a kvótájuk enyhítését kérik.

Marad a túlkínálat

A WTI jegyzése jelenleg 49,7 dollárnál jár, bár ebben erősen benne van a dollárpiac alakulása is. Az elemző szerint 50 dollár közelében még kitarthat a vételi erő, míg 55 dollárnál már eladói nyomással kell számolni.

Mindenesetre látni kell, hogy a program nem elég sikeres, idén még nem lesz egyensúly, mindenképp marad a túlkínálat.

Hirdetés
Technikai elemzések

Fontos támaszt továbbra sem sértett a német index.

Emelkedtek az indexek, pedig még közel sem egyértelmű, hogy minden rendben...

Gyakran látunk manapság csúcsdöntés a hazai indextől.

7000-es lélektani akadályát lépte át a gyógyszergyártó árfolyama a hét végére.

9000-es lélektani szintjével próbálkozhat a héten a bankpapír.

A kérdés, hogy kitart-e a távközlési vállalat árfolyamának lelkesedése a...

Egyedüliként nem sikerült emelkednie pénteken a hazai nagypapírok közül az...

Hirdetés
OpcioGuru

Manapság nagyon terjedőben vannak a bináris opciók, és sok ember ugrik bele...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem az aranyba menekülnek a befektetők »