Márciusig marad a termeléscsökkentés az olajpiacon

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai úgy döntöttek csütörtökön, hogy kilenc hónappal, 2018. március 31-ig meghosszabbítják a kitermelés csökkentéséről szóló megállapodást - közölte egy névtelenül nyilatkozó OPEC-forrás.

Tetszik az olajnak az egyezség

A tagállamok miniszterei Bécsben ültek össze szokásos félévenkénti tanácskozásukra, az olajkartellen kívüli nagy olajkitermelő országok miniszterei délután csatlakoznak hozzájuk. A nem OPEC-tag olajexportőr országok, élükön Oroszországgal, minden bizonnyal ugyancsak az eddigihez hasonló feltételekkel vállalják a kitermelés további visszafogását.

Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország tavaly decemberben állapodott meg arról, hogy az októberi szinthez képest január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül.

Az egyezség szigorú betartásának köszönhetően az olaj világpiaci ára szinte folyamatosan 50 dollár fölött állt az idén.

Lassan stabilizálódik a piac

Hálid al-Falih, Szaúd-Arábia energetikai minisztere a tanácskozást megnyitó beszédében elmondta, hogy várakozásaik szerint idén "egészséges" kereslet mutatkozik a kőolajra, és 2018 első negyedévére többé-kevésbé stabilizálódik az olajpiac.

A szervezet tagállamai és a kartellen kívüli országok továbbra is nagy figyelemmel követik a kőolajpiaci és a világgazdasági helyzet alakulását, valamint tanulmányozzák a piaci egyensúly visszaállításának felgyorsítását segítő lehetőségeket. A kitermelést azért csökkentik, hogy helyreálljon a piaci egyensúly a túlkínálat mérséklése és a bőséges raktárkészletek apasztása révén, s ezáltal stabilizálódjon a kőolaj világpiaci ára.

Az emelkedő olajárak azonban kitermelésük fokozására ösztönözték az amerikai palaolajipari vállalatokat, ami lassítja a piac kiegyensúlyozását, mivel a tartalékok továbbra is a rekordszint közelében mozognak.

Csökken az árfolyam

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken a határidős jegyzésekben, mivel a korábbi információkhoz képest nem történt meglepetés, a befektetők pedig már beárazták az olajkitermelést csökkentő megállapodás kilenc hónapra változatlan feltételekkel történő meghosszabbítását.

Júliusi szállításra a Brent hordónkénti ára 1,24 százalékkal 53,29 dollárra, a WTI-é pedig 1,44 százalékkal 50,62 dollárra esett a csütörtök kora délutáni jegyzésekben.

Hirdetés
Technikai elemzések

Távolodott csütörtökön a 13200 pontnál található ellenállástól a német index.

Nem sikerült erősre a tegnapi nap, sem Amerikában, sem Európában, sem ma...

38500 átlépése után 50 napos mozgóátlagát veheti célba a hazai index.

Elmaradt a gyógyszergyártó árfolyamánál a kritikus támasz szignifikáns letörése.

50 napos mozgóátlaga és 10400 alkot dupla ellenállást a bankpapír útjában.

Nem tört újabb támaszt a távközlési vállalat árfolyama.

50 napos mozgóátlagát célozhatja a folytatásban az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

Olyan sokszor merült már fel ez a téma a belső fórumon, hogy megérett az idő...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Mozgalmas hete volt a devizapiacnak »