Rákönyökölt Trump a kakaóra

| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Shortosoknak lehet érdekes a kakaó, ha az amerikai elnök továbbra is az erős dollárt forszírozza.

Egészen szűk sávba szorult a tavaly január óta az 1800 és 2200 dolláros range-ben pattogó kakaó. Idén januárban 1900 és 2000 dollár között mozgott a kurzus. Jelenleg a szűkebb sáv közepe táján, 1940 dollár közelében jegyzik.

Mit mond az elnök?

A dollár erősödése nyomja rá a bélyegét az árupiacokra, a kakaó emelkedését is megakasztotta az amerikai fizetőeszköz magára találása – mondta Vetter Péter, a Magyar Részvénykereskedelmi Zrt. üzletkötője. Hozzátéve: Donald Trump elnök holnapi évértékelője kínálhat további támpontokat a dollár pályáját illetően.

Fundamentumok hiányában

Fundamentális hírt most nem illeszthetünk a kakaó charthoz – folytatta. Mivel a termelés kétharmadát Ghána és Elefántcsontpart adja, mindenesetre érdemes figyelemmel kísérni a közép-afrikai időjárás jelentéseket és politikai híreket.

Fogyasztói oldalról nézve, továbbra is Észak-Amerika és Ázsia a meghatározó régiók. Emlékezhetünk, hogy 2016-ban, amikor az ázsiai fogyasztás felfutására spekulált a piac, a kakaó ára 3400 dollárig emelkedett, ám most nincs ilyen felhajtó erő.

Talán short lehetőség adódhat

Technikai alapon az lehet érdekes, hogy ha további nyomás alá kerülne a piac, akár a dollárerősödés okán is, akkor az 1800 dolláros támasz sérülése esetén 1500 dollárig nyílna tere az esésnek.

Olvasta már? Az arany lehet az idei sláger a befektetők körében
Az arany árfolyamának emelkedését várják a BÁV Zrt. szakértői 2018-ban az utóbbi időben tapasztalható geopolitikai és gazdasági folyamatok nyomán. A BÁV arra számít, hogy a következő hónapokban a befektetők figyelme egyre inkább a nemesfém felé fordul, amely a korábbinál fontosabb szerepet tölthet be a befektetési portfóliókban.

Hirdetés
Technikai elemzések

Plusz 200 pontból esett tegnap az amerikai DOW 30 index mínusz 167 pontot, ez...

Nem indult meg a kövvetkező gyengülő hullám a hazai indexnél szerdán sem.

A 6000 forintos szint fölé megérkezést követően próbálhatja folytatni...

Nem követte további gyengülés a keddi esést a bankpapírnál.

Olvadnak a távközlési vállalat nemrég elért pluszai.

2830 elesésével nyílna ki tér a gyengülés számára az olajvállalat árfolyamánál.

Hirdetés
OpcioGuru

A tradingben annyi érzelem van jelen napi szinten, ami kevés más szakmában...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Mínuszok uralkodnak Európában »