Szaúdiak bomlasztják az olajkartellt

| szerző:

Még a termelés visszafogás éllovasa, Szaúd-Arábia sem tudja tartani a tervezett ütemet.

50 dollár alatt tanyázik a WTI és bizonytalan az olajpiac. Bár a múlt héten, váratlanul esést mutattak az amerikai készletadatok, ennek ellene hat, hogy az OPEC termelés visszafogása meglehetősen döcögős. Sőt, éppen a megállapodást tető alá hozó Szaúd-Arábia tört ki a hámból.

Ütemet vétettek a szaúdiak

Az olaj ára azt követően törte le az 50 dolláros támaszt, s szúrt le 47 dollárig, hogy kiderült, Szaúd-Arábia termelése februárban nem csökkent hó/hó alapon – mondta Vetter Péter a Solar Capital üzletkötője. Hozzátéve: azért nem volt olyan nagy az eltérés, mert a tavaly év végi adatokhoz képest csökkent a termelés, csak a tervezett ütemet nem tudták tartani.

Ráadásul, nem az OPEC egésze, hanem csak a szaúdiak vétették el az ütemet – folytatta. Ám az olajár stabilitása a bizalomra épül. És emlékezhetünk, hogy éppen Szaúd-Arábia sürgette a megállapodást.

Kivárnak a shortosok

Nem véletlen, hogy az ár 48-49 dollár környékén stabilizálódott, annak ellenére is, hogy voltak olyan piaci vélemények, melyek szerint, akár 30 dollárig is eshet a kurzus. Ám ez túlzónak tűnik. Egyelőre a shortosok is kivárnak.

Két szcenárió

Reális forgatókönyv ugyanakkor, hogy ha a termeléscsökkentés ütemét továbbra sem tudják tartani, akkor 40 dollár közelébe süllyed a WTI.

Mégis sanszosabb, hogy Szaúd-Arábia szóban interveniál a megállapodás fenntartása mellett, s ebben az esetben könnyen 50 dollár fölé lendülhet a kurzus.

Hirdetés
Reggeli induló

A 12000 fölött maradás a kérdés az elkövetkező napokban a német index számára.

Nincs megerősítés a nagy esésre, a piacok lassan-lassan inkább újra emelkedni...

Nem erősítette meg a 32000-es lélektani szint szerdai letörését a hazai index.

Megtorpant a 6200 felé vezető úton a gyógyszergyártó árfolyama.

A kijelölt sávba leszúrás után kezdett lendületes emelkedésbe a bankpapír.

Megtorpant 480 és 490 között a távközlési vállalat árfolyama.

Nem érte el a sáv alját az olajvállalat árfolyama.

Hirdetés
OpcioGuru

A minap olvastam egy nagyon jól összefoglalt cikket a forbes.hu oldalán...

Private Banking

A múlt évben néhányszor érintettük a főleg amerikai startupok témakörét.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Jó beszállókat kínál az olaj »