2024 április 20

Kína lenyomta az aranyat

ipar olaj nyersanyag árupiac GazdaságTVAz amerikai Energiaügyi Minisztérium statisztikai hivatala tegnap tette közzé a készletekről szóló jelentését, mely szerint közel 4 millió hordóval 371,1 millió hordóra zsugorodott a raktáron lévő olajmennyiség a múlt hét folyamán. Az elemzők ennél kisebb, nagyjából 2,9 millió hordós csökkenést vártak. A benzinkészletek a várt 1 millió helyett 3,38 millió hordóval bővültek, míg a desztillált olajokat illetően 1,64 milliós bővülést mértek. A cushingi elosztóközpontban 1,45 millió hordóval 18,8 millióra csökkentek az olajkészletek, ilyen alacsonyan utoljára 2008 novemberében volt a raktáron lévő olajmennyiség itt – írják a Quaestor elemzői.

Szankciók

Eközben az Európai Unió ma újabb szankciókat jelenthet be Oroszországgal szemben. Tegnap az oroszpárti szakadárok lelőttek két ukrán harci gépet, ez az Egyesült Államok szerint egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Moszkva áll a szeparatisták mögött.

A szeptemberi szállítású WTI olaj árfolyama tegnap több mint egy dollárt emelkedett, ma kisebb csökkenést mutat, így magyar idő szerint csütörtök délelőtt 102,8 dolláron kereskedtek vele. A szintén szeptemberi szállítású Brent árfolyama is mérsékelt esést mutat, 107,8 dollár körül mozog a jegyzés.

1300 dollár alatt az arany

arany dollár deviza árfolyam GazdaságTV18 hónapja nem látott csúcspontjára emelkedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye, tovább növelve a kínai gazdaságba vetett bizalmat a piacon. A HSBC előzetes júliusi jelentése alapján 50,7 pontról 52,0 pontra növekedett a feldolgozóipari BMI, míg a piac csupán 51,0 pontra történő bővüléssel számolt. A jó adat hatására csökkent a nemesfém iránti kereslet az ázsiai piacokon, ráadásul a vezető részvényindexek is emelkedést mutattak.

Ettől különállóan ma reggel publikálta az aranykeresletre vonatkozó első féléves jelentését a Kínai Aranytársaság. A beszámoló szerint Kína kereslete 19,4%-kal zuhant vissza az év első hat hónapjában a tavalyi szinthez viszonyítva, azonban a kitermelés jelentősen nőtt. Kína tavaly vált a világ legnagyobb aranyfogyasztó országává, miután Indiában jelentős vámokat vetettek ki az aranyimportra, így csökkentve a nemesfém iránti keresletet.

Az azonnali szállítású arany árfolyama a kínai adatközlések után 1 300 dollár alá esett, és azóta sem tud feljebb kapaszkodni, magyar idő szerint csütörtök délelőtt 1 297,2 dollár körül mozog az unciánkénti jegyzés.