2024 április 19

Megint alacsonyan száll az olaj

Az amerikai ásványolaj szövetség (API) már kedden közzétette vállalati adatok alapján készített jelentését, melyből már következtetni lehetett arra, hogy ismét jelentős mértékben bővültek a készletek. A piac azonban elsősorban az Energiaügyi Minisztérium hivatalos jelentését tekinti mérvadónak, ugyanakkor a tegnap közzétett adatok szerint is jelentős mértékű készletbővülést tapasztaltak a múlt hét folyamán. A jelentés alapján a nyersolajkészletek a két héttel ezelőtti több mint 10 millió hordós bővülést követően további közel 9 millió hordóval növekedtek, a piac 4 milliós bővülésre számított. A benzin, valamint a desztillált olajok esetében azonban a vártnál nagyobb mértékű zsugorodást tapasztaltak.

Nem kell az olaj?

olaj gazdaságtv 150107Az olaj iránti globális kereslet továbbra is gyenge maradhat, különösen Kínában érdemes az olaj iránti igény visszaesésével számolni – az árfolyam mélyrepülése ellenére is. A UBS elemzői szerint az olcsó olaj bár egy kis lökést adhat a gazdaságoknak az ázsiai régióban, nem fogja érdemben támogatni a gazdasági növekedést, ezáltal az előrejelzések megfogalmazásakor sem érdemes az olcsó olajjal kalkulálni. A svájci bank elemzői szerint bár a történelem során az olaj árfolyamának összeomlása után átlagosan 17 hónapba telt a jegyzés stabilizálódása, ezúttal mintegy 60 hónap lesz, mire ismét a 90 dolláros hordónkénti szint közelébe emelkedhet az árfolyam. A UBS ezt azzal magyarázza, hogy például az 1997/98-as, valamint a 2008-as összeomlás (az ázsiai pénzügyi válság, illetve a globális recesszió idején) elsősorban az olaj iránti gyenge kereslet miatt következett be, ezúttal azonban épp ellentétesen a túlkínálat okozta az árfolyam meredek zuhanását. Ezzel együtt a kereslet is csökken, valamint az OPEC sem állt ki az olaj árfolyamának megvédése mellett, ezáltal pedig sokkal „lassabb és fájdalmasabb” stabilizálódásra kell számítani.

A márciusi szállítású WTI olaj árfolyama ismét 45 dollár alá esett a tegnapi kereskedésben, jelenleg 44,5 dollár körül mozog a hordónkénti árfolyam. A szintén márciusi szállítású Brent olajjal 48,6 dolláron kereskednek.

Tovább csökken az arany árfolyama a Fed közleménye után

Fed_GtvAz amerikai jegybanki szerepet betöltő Fed idei első kamatdöntő ülésén nem okozott meglepetést, a rekord alacsony kamatszint (0-0,25%) fenntartása mellett megismételték, hogy kivárnak a kamatemelés meglépése előtt. Az arany különösebb reakciót nem mutatott a közlemény közzétételére, ugyanakkor a közelgő amerikai kamatemelés, valamint a Fed optimista várakozásai hatására folytatta enyhe lecsorgását a nemesfém jegyzése.

Alig mozdult a kamatdöntés után az arany

Ahogyan azt várni lehetett, az arany nem reagált érdemben a kamatdöntő ülést követő közleményre, a dollár mérsékelt erősödésével párhuzamosan csorog lefelé a jegyzés, hiszen az erősödő amerikai deviza drágítja az aranyat a más pénznemet használók számára. A Fed megfogalmazása szerint stabilan folytatódott a gazdasági növekedés, emellett a munkerőpiacon is erőteljes bővülés figyelhető meg, így bár minden bizonnyal nem változtak a Fed kamatemelési tervei, megerősítették, hogy kivárnak az első kamatemelés meglépése előtt. A közlemény új elemként tartalmazott egy utalást, miszerint számításba veszik a globális pénzpiaci és nemzetközi fejleményeket is (a lazább monetáris politikát támogatók ezzel bizonyosan egyetértettek), de ismét aláhúzták, hogy a jövőbeli monetáris politika a gazdasági mutatók (munkaerőpiac, infláció és inflációs várakozások) függvényében alakul.

A kamatdöntő ülést követően közzétett közlemény hatására nem tört meg az arany árfolyamának csökkenő pályája, ma délelőtt már 1 275 dollár körül kereskednek vele unciánként.