2024 március 28

Nyomás alatt az olaj ára

Iránykeresés jellemezte az olaj mozgását

Piacmozgató hatással bírt tegnap az Energiaügyi Minisztérium készletjelentése. A kormányzati tárca publikációjából kiderült, hogy a tengerentúli kőolajkészletek újabb rekord magas szintre, 444,4 millió hordóra bővültek az elmúlt héten. A piaci várakozásokat jóval meghaladó mértékben, 10,3 millió hordóval nőttek a készletek, ennek hátterében többek között a finomítói termelés csökkenése állt. Az eddigi értesülések szerint az amerikai olajfinomítók mintegy 20%-át érintő sztrájkok áprilisig is elhúzódhatnak, emiatt további készletbővülésre is lehet számítani. A halmozódó készletek továbbra is nyomás alatt tartják a WTI jegyzését, emellett nő a Brent WTI-vel szembeni prémiuma.

Széles sávban az árfolyam

Az amerikai WTI olaj árfolyama az amerikai készletjelentést követően 50 dollár alá esett, majd egészen 52 dollárig erősödött vissza a hordónkénti árfolyam. A Brent olaj is széles sávban (59,5-62 dollár között) ingadozott, a mai kereskedés alatt tartja a 60 dollár feletti árfolyamszinteket.

Az áprilisi szállítású WTI olaj árfolyama jelenleg 52,0 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén áprilisi szállítású Brent olajjal 61,1 dolláron kereskednek.

Kína, amely a világ második legnagyobb olajfogyasztó állama, ismételten lefelé korrigálta a gazdasági növekedési kilátásait. A kormányzat közleménye szerint a tavalyi 7,4%-os GDP-növekedés után idén a gazdaság 7%-os bővülésével számolnak, amely az ország olajkeresletének csökkenését is jelenthetni. Ugyanakkor ennek ellentmondó, hogy Kína idei évre tervezett költségvetésében 33%-kal nagyobb összeget fordít a nyersanyagok készletépítésére, többek között az olajéra.

Erősödtek a líbiai olajszállítással kapcsolatos aggodalmak. Az állami olajipari vállalat tegnap bejelentette, hogy 11 olajmező esetében a továbbiakban nem tudja garantálni a platformok biztonságát. Az élesedő fegyveres összecsapások miatt már több alkalommal is átmenetileg felfüggesztették az ország közepén található olajmezők működését. A termelés visszaesésével a közel-keleti olajkibocsátás is redukálódhat, amely támogathatja az olaj árának emelkedését.

aranypiac_130606Az amerikai adatokra vár az arany

Az arany szempontjából elsősorban a holnapi átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok lehetnek kulcsfontosságúak, melyek a 11 és fél éve nem látott szintre erősödött dollár árfolyamát, valamint az amerikai kamatemeléssel kapcsolatos várakozásokat is befolyásolhatják. A piac a foglalkoztatottság 235 ezer fővel való bővülését várja, míg a munkanélküliségi ráta 5,6%-ra csökkenhetett februárban. Az átfogó adatokat megelőzően az ADP tegnap tette közzé statisztikáit, melyek szerint a várt 219 ezernél kisebb mértékű, 212 ezer fős volt a foglalkoztatottság növekedése februárban.

A már így is 11 és fél éves csúcson lévő dollár index tovább emelkedhet, amennyiben a vártnál jobb adatokat tesznek közzé, ezek pedig erősíthetnék azokat a várakozásokat is, melyek szerint már szeptembernél előbb kamatot emelhet a Fed. A dollár erősödése, valamint a júniusi kamatemeléssel kapcsolatos spekulációk térnyerése is csökkentetné az arany iránti keresletet.

Az arany árfolyamára a kivárás jellemző az amerikai adatok előtt, különösebb elmozdulás nélkül valamivel 1 200 dollár felett kereskednek vele unciánként.